Black Stone Cherry
Magic Mountain

(Roadrunner • 2014)
oldboy
2014. augusztus 20.
0
Pontszám
8.5
Ha beírom a Fémforgács keresőjébe, hogy Black Stone Cherry, egyetlen árva, 2011-es hírecskét dob ki a rendszer. Értem én, hogy alapvetően extrém metalra szakosodott oldal vagyunk, de úgy gondolom még a legmegrögzöttebb „blekkendekker” emberkék is hallgatnak néha valami dallamosabb muzsikát a sok zúzda között…
Plusz szerencsére a melodikusabb zenék hívei is szoktak minket olvasgatni. Jómagam (mikor még aktívan hangpróbáztam) többször hivatkoztam a BSC-re, mikor valami, már számomra is túl softos rocklemez került be az adott körbe, hogy dögösségből példát vehetnének a Black Stone Cherry-ről. Mert bár kimondottan fogós, slágeres hard/southern rockban utaznak a Kentucky-beli srácok, mégis van erő, energia a zenéjükben.

Első két korongjukkal engem megvettek maguknak, viszont a 3. opusz már kevésbé tetszett. Ugyanis azon hallhatóan próbáltak rádiós irányba nyitni. Ez azt eredményezte, hogy szinte sormintaként váltották egymást a lendületes, és a lassú/lírai dalok. Kb. két gyors után jött egy lassú. A minőségre mondjuk nem lehetett panasz, csak számomra már túl sok volt a ballada. Ennek ellenére kíváncsi voltam, hogy merrefelé mozdulnak el a következő kiadványukkal. A papírforma azt prognosztizálta, hogy még jobban eltolódnak az eladhatóság irányába. De (hál’ istennek!) ezúttal nem jöttek be az előzetes számítások! A Magic Mountain inkább hasonlít az első két lemezre, vagyis, bár akadnak merengős tételek, mégis a tökös, húzós rockhimnuszok dominálnak. Ha valakinek le akarnám írni a BSC által játszott muzsikát, azt mondanám, hogy képzeljen el egy bátrabb (kevésbé direkt/lecsupaszított) Nickelback-et. Chris Robertson orgánuma és dallamvilága is megidézi Chad bátyóét, és zeneileg is van rokonság a két banda között, csak a Black Stone Cherry legénysége kevésbé spórolós gitárszólók, érdekes, néha váratlan megoldások, váltások terén. Viszont ők is a fogós verzékben, refrénekben hisznek, a kanadai sztáralakulattal egyetemben. És ezekből a könnyen rögzülő, ragadós megoldásokból, nótákból nincs hiány a Varázshegyen!

A kezdő négyes roppant erősen indítja a lemezt, nem ültetik le a tempót, mint az előző anyagon. A Peace Pipe egy laza, füstös, hipnotikus tétel, bizonyos gitártémái a Metallica Load/ReLoad párosát idézik. A megfilmesített Me And Mary Jane szintén karaj, vokális megoldások tekintetében talán ez a leginkább „Nikkelbekkes” szerzemény.



Chris
hangja egyébként zseniális. Kevésbé bugyinedvesítő, mint Chad Kroeger-é (a külsejéről nem is beszélve, bár jó pár kilót leadott a srác az utóbbi években!), de legalább annyira férfias, erőteljes. Ezt a fajta dalolászást hívom én dögösnek.
Az ötödik számig kell várni a lazább hangvételre, bár a Runaway még nem tipikus ballada, hanem power-líra. És simán lehetne belőle világsláger!
Csakúgy, mint a bivalymód húzó címadóból. Vagy szinte az összes dalból…
A Never Surrender nem csak címében hajaz a Foo Fighters-re. Sebaj, őket is komázom!
Az első, tipikus lírai/összebújós szerzemény a Sometimes, amiben Chris dallamai a Staind énekes, Aaron Lewis-t idézik. A maga nemében ez a nóta is nagyon rendben van. Példának okáért páromnak ez a kedvence a lemezről. 🙂


A 10-es darabig gyakorlatilag egy hibátlan slágergyűjtemény a Magic Mountain. Aztán viszont becsúszik két, számomra kevésbé tetsző dal. A Dance Girl még szódával elmegy, de a Hollywood in Kentucky country pop/rockjával nem tudok mit kezdeni. Még ha a végét fel is pörgetik a Smokey és a bandita filmek zenéjére emlékeztető témával. Nyilván meg akartak emlékezni szülőföldjükről, elhangzik a szövegben a Kentucky Fried Chicken is (KFC=Kurva Finom Csirke by valamelyik sztendapkamedis, sóderklubos pacák), én sose tudtam azonosulni ezzel a zenei stílussal. Szóval, ha nincs ez a két gyengébb szám, akár még a max. ponton is elgondolkoztam volna. Az a durva, hogy létezik egy bónuszolt kiadása a lemeznek, amin 2 grátisz dal szerepel. Szerintem mind a Leave Your World Behind, mind a Revolutionize klasszisokkal erősebb az általam kritizáltaknál. Én a helyükben ezeket tettem volna az alap verzióra. A két bénácska track pedig lehetett volna bónusz…

Összességében viszont még így is kedvemre való a Magic Mountain. Legfőbb célja a szórakoztatás, amit lazán teljesít!

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.