Az olaszok ránkszoktak, ez mára egyértelművé vált. Az Atomic Stuff és gombamód szaporodó divíziói, „alvállalkozói” folyamatosan küldenek nekünk ilyen-olyan, általában tingli-tangli, metalmentes kiadványokat. Tény, hogy néha akad köztük egy-egy figyelemre méltó lemez, de általában azon kell agyalnunk, hogy melyik kolléga vállalja be a sok glam, sleaze, ilyen-olyan rock album ismertetését. Mivel szerkesztőségünkben valódi demokrácia van, ezért senkire se kényszerítünk semmit, amihez nincs kedve. Emiatt ezek a softos korongok gyakran hetekig, hónapokig pihennek a promoválasztó felületünkön…Ilyenkor szoktam egy kis önerőszakot elkövetni, és elvállalni olyan lemezeket, amelyekről tudom, hogy nem igazán az én ízlésemnek megfelelő zenét tartalmaznak.
Az ArrJam bemutatkozó, beszédes című opusza is ebbe a kategóriába tartozik. Pontosabban a banda neve inkább beszédes, a címből az derül ki, hogy ez a debütáló anyag. A jam szó viszont előrejelzi, hogy az olasz kvartett erősen improvizatív, jammelős muzsikában utazik. A csapat történetét szerintem fölösleges hosszasan ismertetni, azt viszont érdemes megjegyezni, hogy egyes tagjai korábban olyan bandában tevékenykedtek, amely többek között Red Hot Chili Peppers és Primus nótákat dolgozott fel. Szóval abban lehetett reménykedni, hogy a hangszeres tudásuk rendben van. Az ArrJam indulásakor instrumentális zenében gondolkodtak a srácok, aztán időközben rájöttek, hogy mégiscsak jót tenne némi ének egyes dalaiknak. Ezért aztán bevették a Got fedőnevű figurát.
És így, négyesben készítették el a Session One nótáit. Az album bő órás, és 12 szerzeményt tartalmaz. Ami valójában csak tíz, lévén az utolsó két track bónusz. A leginkább fülbemászó, Very Nice címre hallgató daluk két különböző verzióját kapjuk ajándékként tőlük. Örök hála érte! 🙂
Got ide, vagy oda, a számok fele mégis éneknélküli.
A kezdő Ali kapásból instrumentális, kimondottan improvizáció-szagú, se hús, se hal téma, ami a felénél, egy váltásnak köszönhetően érdekesebbé válik, de közel sem lesz világmegváltó ezután se. Viszont az előzetes tippjeim/számításaim beigazolódtak: valóban rendben lévő a csókák hangszeres tudása! Il Daz basszusszólója hallatán világos lesz mindenki számára, hogy miért játszott anno Mauroman-nel karöltve RHCP és Primus nótákat.
A Highway 49 egy újabb hangszert vonultat fel, ami nem más, mint Got torka. Elég korrekt dallamokat prezentál a srác, és próbálja minél színesebben hozni a figurát. Képes játszani a hangjával, az kétségtelen! A lemez legjobban sikerült szerzeménye a közel 10 perces Out of Control, ami valójában olyan, mintha két dal lenne, nem pedig egy.
Hangulatos, ügyesen építkező, rendkívül jól hangszerelt tétel ez, amiben Got is kiéli magát rendesen. A visszafogott énekléstől kezdve a magasabb hangfekvésben elővezetett kitörésig terjed a skála, amit bejár a hangjával. Mauroman gitárjátékán hallani, hogy szereti a funkot, meg a wah pedált… Azért a torzítóra is rálép, ha a helyzet úgy kívánja. És az akusztikus gitárral is elboldogul. Az Out of Control úgy a 6. perc kezdetétől ugyanis átvált akusztikus, merengős, de roppant atmoszférikus balladába. Got hangja libabőrt eredményez, a főszólam alatti suttogások, meg a háttérvokál pedig új szintre emelik a dalt. Ha ilyen színvonalú lenne a komplett lemez, menne a 10-es! De sajnos nem ez a helyzet. Bár hozzáteszem, hogy a szintén instru Dark Fusion erősebb az Alinál. Tehát képesek ének nélkül is izgalmasak lenni.
A Very Nice amolyan „nomen est omen” nóta, hiszen valóban nagyon fajin. Nem véletlen, hogy a végén ennek verziói szerepelnek bónuszként. Ráadásul a „radio edit” ütősebb, mint az eredeti, ugyanis a vadhajtásokat, túlhúzott hangszeres betéteket, témákat sikerült pont annyira megnyirbálni, hogy egy kerek funk-rock sláger maradjon végtermékként.
Sajnos a Very Nice után újra belesüppedünk az átlagosság mocsarába, annak ellenére, hogy a hátralévő számokban is találni figyelemre méltó megoldásokat, effekteket, témákat.
Összességében a valóban erős szerzeményeknek köszönhetően alapvetően pozitívak a benyomásaim, mert akik képesek Out of Control és Very Nice szintű dalokat írni, azok még vihetik valamire az életben.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
