Prey
Journey under the dark clouds

(Szerzői kiadás • 2014)
Győr Sándor
2014. szeptember 21.
0
Pontszám
7
A pofátlanul fiatalnak tűnő enyingi Prey zenekar – nyugodtan mondhatom – szinte a semmiből bukkant fel, ráadásul igencsak meggyőző teljesítménnyel.  


A banda nem tekint vissza hosszú múltra, hisz idén ősszel még mindössze három éve zenélnek ebben a formációban. Sőt, a jelenlegi felállásban majd csak 2015 tavaszán lesznek együtt három éve.
A Mátyás Gábor – ének, gitár, Bodri Dávid – gitár, Juhász Péter – basszusgitár, vokál, Berczi Benjámin – dob felállású négyes már elmondhatja, hogy „letett valamit arra a képzeletbeli asztalra”, hiszen első nekifutásra megnyerte az idei FeZenre veled tehetségkutatót, s meg is mutatták magukat a fehérvári fesztivál közönségének. Annyit elárulok elöljáróban, nem érdemtelenül kaptak lehetőséget.
S hogy milyen zenével sikerült véghez vinniük ezt a fegyvertényt? Nézzük!

Nos, tagadhatatlanul erős Down befolyás alatt állnak, de a Corrosion Of Conformity (nem, nem a legújabb kori, trió munkái, hanem az azt megelőző Pepper-es albumok) és bizonyos Black Sabbath hatása is jelentős véleményem szerint.
Ezek a hatások lehetnének mondjuk kevésbé nyilvánvalóak, de másolást mégsem emlegetnék.
Az biztos, hogy jó tanítványok a fiatalok, mert sikerült dalokat(!) írniuk a nyolc számos bemutatkozó lemezükre, amit áprilisban kezdtek rögzíteni, s ami Journey under the dark clouds címmel – egyelőre csupán digitális formátumban (lent megtaláljátok) – augusztus első napján meg is jelent.
Azt külön ki is szeretném emelni, hogy ráadásul még változatosak is a lemezre került nóták!
 

Rögtön a nyitó Walker riffjével kinyilatkoztatják, itt nem viccelnek. Ráadásul Gábor hangja – bár tagadhatatlanul emlékeztet Anselmoéra, kevésbé megy el extrémebb témák felé, valahogy „simogatóbb”, van egyfajta érzelmi töltés benne, ami számomra kicsivel emlékezetesebbé teszi másoknál. Annak ellenére, hogy a banda még bőven az útja elején jár, s kialakult egyéni stílusról koránt sem beszélhetünk.



De vissza a dalokhoz!
A másodikként érkező Kitchen Story a lemez egyik csúcspontja. Ebben azt hiszem benne van minden, amiről a Prey szól, szólni akar. A Cleaner egy hagyományosabb, kevesebb érdekességet tartogató, komótos bólogatásra ingerlő dal. De ezzel sincs gond, mert ennek ellenére nem mondanám tölteléknek sem. Ezt mondjuk a lemez egyik számára sem lehet kijelenteni. Azonban vannak jobban sikerültebb témák még.
Ilyen például a Deaf Wall, vagy a másik csúcspontként, az akusztikus southern gitárral induló, majd jóféle szólóval megkoronázott Emptiness. A dal egyébként úgy indul, mintha valami nyugis félballada lenne, s aztán kiderül az is. Ezt mondjuk korábbra tettem volna, főleg annak fényében, hogy ezt a Soul Closed In Time követi. Ami pedig egy laza, nyugis akusztikus gitáros levezető, ami tábortűzi hangulat mellett engem a lemez újbóli meghallgatására késztet.

Azt nem lehetne mondani, hogy slágereket, azonnal fülbe ragadó nótákat írtak volna, de hát ez azért nem is várható el, meg nem is biztos, hogy cél volt. Az viszont biztos, hogy például a Boom Theory-ban bőven akadnak megjegyezhető részek, és a rakenrollos/bugis szóló is jól oda lett téve. Lassan ez is kedvenccé vált.

Összefoglalva, ez egy reményteli bemutatkozás, aminek negatívumaként talán csak azt említhetném, hogy a hatások még elég erősek. Némi rutinnal, több odafigyeléssel, esetleg külső fül bevonásával a dalírói fázisban ez kiküszöbölhető lesz. Mert a lehetőség ott van a csapatban és tudásnak sincsenek híján.
Én szurkolok és rajtuk tartom a szemem.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.