Vrag
Bánaterdő

(Neverheard • 2014)
mike666
2014. október 7.
0
Pontszám
8.5

A Szombathelyről érkező Vrag eddig csak a periférikus látómezőmben létezett folyamatosan. Tudtam, hogy van, terveztem is az ismerkedést a zenével, de ez valahogy mindig elmaradt. Őszinte leszek, azért lehet, hogy közrejátszott a halogatásban az is, hogy annak idején egy cd csomagba belepakolva megkaptam a 2010-ben megjelent A természet útján című demót, aminek igencsak megörültem, de legalább annyira felejthetőnek is találtam. Könnyen lehet, hogy a Bánaterdő is kimarad, ha az album kazettaváltozatát megjelentető Káger Balázs Úr (Neverheard Distro) nem dob meg egy példánnyal, hogy írjak róla valamit a tíz nap múlva esedékes megjelenés előtt. Jól tette, ugyanis nagyjából az év legkellemesebb csalódása ért az öt dalt felvonultató, közel egy órás anyagot pörgetve.

A Vrag nevű egyszemélyes projetktet 2010-ben hívta életre az Oral Climax fanzine-t szerkesztgető, illetve a Witcher zenekarban is munkálkodó Neubauer Roland, ez esetben Vrag. A diszkográfia három demót, egy demóválogatást, négy splitet és egy idén megjelent első teljes albumot sorakoztat fel.

Nézzük hát, mit rejt ez a terjedelmes anyag. Nem tévedés, a Bánaterdő nótái közt egyetlen versenyző sem rendelkezik tíz perc alatti játékidővel. Sokaknál agyrobbanást okoznak az ilyen hosszú slágerek, de én türelmes zenehallgató vagyok, szeretem, ha egy dal hosszan fejtegeti magát. Tagadhatatlan a Filosofem korabeli Burzum hatása, kicsit hangzásban, inkább hangulatban és főként a dalok indulásakor. Korábban arra gondoltam, hogy a projekt neve is egyfajta tisztelgés a norvég mester előtt, de a Rotten Crowz fanzinben található mélyinterjúban olvastam a név igazi eredetéről, ami egyébként ördögöt jelent és az idős vidéki szomszédok illették Rolandot ezzel a megtisztelő titulussal, nem tudták hová tenni a fura bőrkabátos idegent. A hosszú játékidő mellé kapjuk a lassú tempó dominanciáját, néha-néha megfontolt, középtempós vonulatokkal. A gitárhangzás tökéletesen eltalált: fagyos, éles, de nem zavaróan, a vokál kissé egysíkúra sikerült, torzított black orgánum. Egy komolyabb problémám van a zeneanyaggal: a dobhangzás sokszor lehetne organikusabb, ez főleg az olyan részeknél érezhető, ahol gyorsan követik egymást a leütések. Nem a gépdob ténye a probléma, hanem a megszólalása néhol. Ezt leszámítva nagyon elégedett vagyok a hallottakkal, a témák és a hangzás együtt igazi hideg zenét eredményeznek, monumentális erdei himnuszokba szerveződve. Jellemző, hogy egy-egy nóta egy fő gitártéma köré építkezik, ez egy leheletnyit túlzó monotóniába viszi el néha a zenét, de ez engem nem zavar. Viszont nekem még elfért volna egy-két ambient átmenet, akár csak a dalok közt, színesebbé tehette volna az amúgy igen zord anyagot és a tematikába is jól illett volna szerintem. Személyes favoritom a lemezről az utolsó előtti dal, a címe Ősi Földek, hátborzongatóan hideg, méltóságteljes szerzemény, ami egyébként az egész albumra kijelenthető. Nem sok hiányzik a maximális pontszámhoz, de a dobok miatt levonok egyet és az ének egyhangúsága miatt még egy kicsit, így lesz az egész nyolc és fél pont.

Igazi régisulis erdei black zene hallható a Bánaterdőn, a progresszív anyagok hívei kerüljék, de a populárisabb black vonal rajongói sem valószínű, hogy megtalálják a számításukat, viszont ha szereted a kilencvenes évek fűszereivel ízesített, hideg, befelé forduló, csendes melankóliával átitatott extrém zenéket, az alább végighallgatható Bánaterdő neked készült.

Vrag – Mourningwood by Vrag

A négypaneles kazettaborító belső oldalán megtalálható dalszövegek magyar nyelven íródtak és szólalnak meg, fő témájuk a természet szépségei, az erdők, a komorság és a különféle év-és napszakok. Nem túl eredeti? Nem baj, viszont őszinte. És van még valami: ez esetben egyáltalán nem hat furán a black metálos vokál és a magyar nyelv együttállása.

A design igényes, az erdős fekete-fehér borító elcsépelt klisének tűnhet, de száz százalékban illeszkedik a Bánaterdő világához.

Az album 500 példányos CD verzióját és a digitális formátumot (ezek bónuszként tartalmazzák a 2011-es HaragVrag split két dalát is) az orosz Dark East Productions jelentette meg idén áprilisban, de álljatok készen az október 10-én megjelenő Neverheard kazettára, szép darab lesz az a gyűjteményben. Aki előrendelte, az már a megjelenés napján a kezében tarthatja a szalagot, köszönhetően a három nappal korábbi postázásnak. És természetesen meghallgatás után szabadon pontozható az album az aktuális hangpróbán!