Talán azt gondolná az ember, hogy így ezek után a The Illusion Of Controll korong nem is lehetne más, mint egy igazi konceptalbum, amely Hamstra személyes tapasztalatai és ötletei alapján került megzenésítésre. – Közérthetőbben: Itt olyasmit képzeljen el az ember, mint az ezer projektből ismert Devin Townsend mester esetében, amikor a témák a mester gyermekei, de a stúdióban már jó nevű zenészek rögzíti a nótákat, csak a szóban forgó zenei project esetében itt épp’ kisebb költségvetéssel. – Közérthetőbben is felvázolom barlangrajzszerűen az egészet: Porsche Vs. Trabant.
Mivel jelen esetben egy debüt albumról van szó, mindig elfog a gyermeki kíváncsiság, hogy mégis mit fogok kapni, hallani, amikor kicsomagolom a zenekar albumát rejtő korongot. Kíváncsi vagyok az egyéni kifejezésre, s bármily’ furcsán is hangozzék, a hibákra. – Már csak azért is, mert olyan, hogy tökéletes amúgy sem létezik. – Tehát, mindent összefoglalva: kellő jóindulattal szoktam viseltetni az „elsőalbumos” zenekarok iránt. Kivéve, ha a zenészek már jól kipróbált „fémharcosok”.
A zenekar stílusára a kiadó a kissé bizarrul hangzó progresszív modern math metal kifejezést sütötte rá, – amely már önmagában tekintve is felállít egyfajta mércét. Ezek után így már megmagyarázhatóak nem csak nekem, hanem a hallgató számára is az olyan nóták, mint a The Stuff Dreams Are Made Of… vagy a Nightmare In A Leather Armchair. – Amelyek nem hatnak idegenül, de sokszor értelmezhetetlenek, illetve össze nem illő részek garmada. – Ahogy azt meg már jó párszor elmondtam: attól nem válik progresszívvé valami, hogy a témákat végtelenül egymásra halmozzuk. – Ami még is lenne baj, ha már a címadó dallal is csak nehezen tud az ember megbarátkozni. Miért is?
A korong egyik nagy hibája a vokálban rejlik, mivel sem Hamstra, sem pedig Ferdinand Wanders nem az az igazi „énekes” karakter. Ráadásul az utóbbi monoton, hörgős szövegmondása egyszerűen kritikán aluli. Igazi öngyilkosság volt beválasztani a csapatba, ha csak nem ez volt a fő cél.
További hibaként jegyezném még meg az albummal kapcsolatban a gitárhangzást, ami a fentiekben leírt stílus miatt pedig igen fontos kelléke lenne a zenének. Nincs agyszaggató sound, amitől nem működik a groove, és így az album minduntalan le-leül. – Talán csak a The Black Maelstrom kezdése, ami megdobogtatja minden fémzene rajongó szívét. – A későbbiekben pedig már csak szívni fogja mindenki a fogát, s titkon reméli, hogy az énekesnek nem ez a fő foglalkozása…
Huh.. Mit is mondhatnék? Az a nagy pofátlanság, hogy egyik-másik hétvégi, magyar zenekarba több tehetség szorult, mint szegény hollandusokba. Ráadásul sokan örülnének, ha ilyen stúdiólehetőségekhez juthatnának, mint ez az amúgy nagy ziccert kihagyott banda. De mérges lettem!
Minduntalan az a bizonyos szarka jut az eszembe a farkával.
6/10.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
