Az olasz Betokenre mindent mondhatunk, csak azt nem, hogy tapasztalatlan, kezdő banda. A tavaly megjelent Beyond Redemption már az ötödik teljes lemeze a 2000-ben alakult hordának, akik aktivitásukat és tehetségüket a power metal színtéren kívánják kamatoztatni és eddigi sikereiket figyelembe véve aprópénzre váltani. Mielőtt azonban utóbbi kijelentésem miatt leírnánk őket, meg kell jegyeznem, hogy egy igen kreatív zenekarról van szó ebben az esetben, akik egyszerűen nem épültek be a főáramlatokba, de nem vallanak szégyent a megjelent lemezzel. A Beyond Redemption bő órás játékidejébe 14 3-4 perces szerzeményt sűrítettek rengeteg tempó és hangulatváltással, remekbe szabott riffekkel és időnként igen hangzatos dallamokkal, refrénekkel. Szövegviláguk Faust története köré fonódik, ebből adódóan gyakran lebegnek sötét, kétségek között őrlődő hangulatban, amit a középtempó és gyorsabb részek mellett gyakran megfejelnek pár lassulással. A dalszerkezetek rövidségük ellenére igen összetettek, néhol prog metalos hangulatot is becsempésztek a hangjegyek sokasága közé, nem beszélve a témából adódó gótikus felhangokról… Előfordulnak klasszikus heavy metal klisék, időnként a 80-as éveket idézve, de a modernebb húzások is belefértek a repertoárba.
Ez az összetettség a gyengéje ugyanakkor az egész lemeznek, mivel gyorsan le tud fárasztani anélkül, hogy csúcspontok, irányvonalak jelennének meg benne, egyszerűen csak dal dalt követ és szép lassan elvesztjük a fonalat, de legfőképp az érdeklődésünket. Például az első dal remek dallamai után már csak az ötös tételnél kaptam fel a fejem, amikor nagyon ismerős részeket fedeztem fel a szerzeményben. Konkrétan a 28 héttel később c. zombifilm zenéjére emlékeztetett. Folytatás közben belemerültem a kisregénynek beillő szövegkönyvbe is, ahol szerepenként írták le a szövegeket, ami akár érdekes lehetne, ha az énekhangok nem hasonlítanának annyira egymásra. A 7 tagú társaságból hárman énekesi posztban szerepelnek a „stáblistán”, amiből Eva Rondinelli énekesnő hangján kívül nem lehet túl sokat érzékelni, de még ő is teljes mértékben követi a két hím dallamvilágát, nehogy érdekessé válhasson. Érdekesség, hogy egy képet nem találtam, amin egyszerre mindenki szerepelne, mert vagy kevesebben, vagy többen voltak…
Mindhárom esetben gyönyörű, tiszta, már-már operába illő énekhangról beszélünk, akik különböző szerepekben énekelnek ugyanúgy: sokszor rettentően modorosan. Ehhez hasonlót a perui Dantesco prezentált eddig számomra, akik az epikus doommal próbálkoznak és már náluk is a falnak futottam pár kimunkált ária után. Annak ajánlom ezt a lemezt, aki vevő a színpadias, mesterkélt előadásmódban előadott lemezekre, nem riad meg a teátrális megoldásoktól és a kiemelkedő dalok hiányától, sajnos velem nem volt szerencséjük, ezt tükrözi a pontszám. Frissen készítettek videót a lemezhez, méghozzá az egyik legjobbként számon tartott Point Of No Return c. dalhoz, ami nagyjából összefoglalja az egész albumot.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
