Nos, nem tudom, és még csak halvány sejtésem sincs arról, hogy ki mennyire járatos az extrém zenék világában, s mennyire ismeri a finnországi death & roll-ban vagy inkább „dallamos” grind-core-ban „utazó” Unborn Generation-t, de rövid közvélemény kutatás után sem tudnék egy jó teltházas koncertet megszervezni egyik jól menő hazai stadionban sem. – Pedig maga a zenekar igazi zajbrigádnak számít, amely ráadásul nem is ma kezdte a szakmát.
A kor jelenlegi trendjeit tekintve Ők sem a „megváltást” fogják elhozni számunkra, hiszen mi más is állhatna a nóták központi témái közt, mint maga az elkorcsosult modern társadalom illetve a modernizációból eredő további visszásságok, valamint a már oly’ sokszor körbejárt halál. – Na jó, ezt a stílusból kiindulva már jó előre rávághattuk volna.
A sejtelmesen induló albumnyitó nóta – a „The Last Joke” – mintegy vészjóslóan telepszik az ember lelkére, hogy aztán alattomosan egy óvatlan pillanatban letaglózza, s lassan elkezdje bedarálni. – Ez amúgy minden, csak nem mókás, mert a fájdalomtól még felüvölteni sincs erőnk. S mindezt teszi egy olyan HM-2 hangzással, amelyről már rég azt hittük, hogy kihalt. Az album végére már nem is tudtam eldönteni, hogy a gitárnak, vagy a basszusnak van-e ilyen törvénytelen, koszos hangja.Az egész produkciót végigkíséri a már fent említett zajos, koszos hangzás. Kezdve a gitároktól egészen a dobig és a vokálig. A kakofónikusnak ható őrlést pedig néhol punkos, kapkodós részek váltják fel, s amikor pedig már tényleg végleg elkeserednénk, s már nem is számítunk rá igen jól megírt groove-ok kerülnek elő. Ilyen nótákból elég sok hever itt az albumon, elég csak megemlíteni az „In The Corner”-t, vagy a „Hall Of Pigs”-et. – Amúgy, ha valaki úgy gondolja, hogy egy 1perc 48 másodperces nóta elég rövid, az tényleg üljön le és hallgassa meg rendesen az „In The Corner”-t.
Ha bírod a punkot – és a kakofóniát – akkor a „Spuglist”-ot neked írták. Elég, ha csak annyit árulok el a nótáról, hogy ezt a dalt akár az Offspring is eljátszhatta volna?! – Persze nem ilyen törvénytelen torzítással és tempóval.
Aztán szerencsére vannak itt igazán „szép”
grind himnuszok is. – Még jó, hogy inkább ezek vannak túlsúlyban. – Így akinek a „You” tételhez hasonló nótákról elsőre nem a szintén finn To Separate the Flesh From the Bones jut az eszébe, az nem is igen hallgatta még meg a Mika Kristian Karppinen (ex-HIM) által feldobolt zenekar munkásságát. – Amúgy itt jegyezném meg, hogy néhol, ahol nincs oly’ rest betorzítani, Juho-Pekka Airaksinen hangja az At The Gates-es Tomas Lindberg-et idézi. – Persze ez így még kevés az üdvösséghez, hiszen a nóták többségében inkább csak idegesítő rikácsolás hallatszik az egészből.Az amúgy néhol elég hullámzó teljesítményt nyújtó zenekar a vége felé, mintha egy kicsit megtáltosodott volna, s megajándékozott minket a „Forged In The Sun” – „Hero” – „Loose Yourself” triumvirátussal. Ezeken pedig igazi százszázalékos csontdaráló muzsika uralkodik. – Mondjuk, hiába indul be a turbó, ha mondjuk, a hangzás nem sokat segít a zene megértésében. Bár erős a gyanúm, hogy nem is ez volt a cél…
Ha pedig még mindig nem volt elég, akkor maga a „Duke” a legfőbb bizonyíték arra, hogy hogyan lehet 1 perc alatt minél több energiát elégetni. Aaaarrrgghhhhh…
Egyébként említettem már, hogy milyen jól esett egy bő tíz percig megfürödni a csendben? Persze, ha bevállalós vagy, s nincs mitől félned, akkor ezen a linken bepróbálkozhatsz a zenekarral.
8/10.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
