A Blasphemer egy 1990-ben alakult brit death metal horda. Igazi underground „hősök”, ugyanis pályafutásuk alatt egyetlen nagylemezt sem adtak ki. ’90 és ’95 között megjelentettek három demót. Aztán 1995-ben nevet és stílust változtattak. Dominion-ként már sikerült két darab teljes estés kiadványt megszülniük. Majd feloszlottak. Aztán az idei év elején úgy döntöttek, hogy visszatérnek. A régi nevükkel, a régi stílusukkal. Ezen comeback első „kézzel fogható” eredménye a Demo of Darkness 2015 címre hallgató, két dalos szösszenet.
Ha jól emlékszem még sosem írtam ilyen kevés szerzeményt tartalmazó korongról, és úgy érzem a dalok csekély száma miatt rövid lesz az ismertetőm.
A demó kimondottan puritán, még rendes borítója sincs, a zenekar logója tölti be ezt a funkciót. Gyanítom nincs belőle gyári CD, se kazi, se bakelit. Ellenben ingyenesen letölthető a srácok bandcamp oldaláról. A Metal Archives szerint a demót a Matthew „Mass” Firth (ének, gitár), Christiniano „Arno” Cagna (gitár, ének) és Dan Clarke (dob) trió játszotta fel. A facebook oldaluk viszont tagként feltüntet egy Dale Brown nevű basszusgitárost is.
Ami még fontos lehet a csapattal kapcsolatban az a Sátán iránti elkötelezettség. Mindkét nótában többször elhangzik a vén patás neve. Sőt, nevei…
Azért megnyugtatom azokat, akik nem tudnak azonosulni a „sátán, sátán hátán” ideológiával, hogy ettől függetlenül is élvezhető a Blasphemer zenéje. Korrekt, a ’90-es évek elejének hangzását megidéző death metalban utaznak, ami jó sok thrash elemet tartalmaz.
Nyilván nem fognak világot váltani ezzel a muzsikával, de biztos megtalálják majd az erre fogékony közönséget.
Az Immortality elején 1-1 „ööáááá” erejéig beijesztenek, de majd’ másfél perc telik el, mire ténylegesen elkezdenek „énekelni”. Addig thrash-es riffek uralják a terepet, amik aztán később is meghatározzák a hangképet. Hol begyorsítanak, hol visszaállnak középtempóra. És itt-ott (néha elég ad hoc jelleggel) beszúrnak egy rövidebb, vagy hosszabb szólót. A vokál is a hőskort idéző hörgés, de nem az a nagyon mélyen bugyborékoló fajta.
A Sarcastic Ideology az első számmal kísérteties hasonlóságot mutat. Már ami a tempóváltásokat, témákat illeti. Mondjuk a vokalizálás sem hoz semmi meglepőt…
A dalt záró, dallamosabb, higgadtabb mederben induló, majd felgyorsuló gitárszóló azért pofás!
És körülbelül ennyi.
Azért kíváncsi lennék egy hosszabb kiadványra a bandától, mert ez a szűk 9 perc max. aperitifnek elég. Annyi azért kiderül belőle, hogy nem kutyaütők a fiúk. Szóval drukkolok nekik, hogy egyszer sikerüljön megjelentetniük az első Blasphemer nagylemezt!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
