A friss Invidia című lemezen nagyjából bemutatkozó albumukon található zenét fejlesztették tovább. Van itt Crowbar jellegû sludge, post metal/rock, de hard rock, progos témák, alteres megoldások is megjelennek a dalokban, hogy csak néhány stílusjegyet említsek. A többiről majd később. A lemezborítót és a 24 oldalas bookletet nagyon eltalálták. Harmonizál a lemez hangulatával. Kellően borús és nyomorúságos. A dalszövegekbe beleolvasva nem a világ napos oldaláról írták a dalokat.
A hangzás rendben van, természetes. Thomas Sladek és Jens Dreesen jó munkát végeztek a Skyline Tonfabrik-ban.
Kezdésnek rögtön belecsapnak a lecsóba, s az Inferiors, Reflections, Reclusive Yearslez hármassal lezúznak.
Jól is esik a post-rock hatású Maere, megpihehetünk kicsit a bő negyedórányi sludge gyalu után.
A címadó dalban meg már post metal keveredik a sludge témákkal. Világfájdalmas üvöltésekkel. De azért figyelmesen akár progos meg doom témákat is fel lehet fedezni.
A Captain Trips-ben thrashes gyorsulás, meg kiabálós ének nyújt némi változatosságot, majd szinte átúszik az egész egy doomos, kicsit talán ambientes lezárással a Pandemic Winter-be.
Az album második felére némileg szelídebb vizekre eveznek a Cologne-i srácok. A Red Forest-ben már klasszikus éneklést kapunk, valamint soft jazz prüntyögést, ami egyáltalán nem rossz, sőt!
Az album leghosszabb tétele, az utolsó előtti Black Sea of Infinity már inkább prog rocknak tűnik.
A lemezt záró Venenum meg egy zongorás darab bő két percben. Afféle filmzeneszerű, már-már komolyzenei levezetés. Ebben még cselló is szól, Daniel Heitkamp -nak köszönhetően.
Nem leszek igazságos a hangszeresekkel, de csak a frontembert, Blazej Lominski-t emelem ki. Teljesítménye előtt le a kalappal, mert ha nem is ezerféle hangon szólal meg, olyan változatosan használja a hangját, ami mindenképp az album javára szolgál.
Igazság szerint három dolog miatt nem tudok maradéktalanul lelkesedni az Invidia-ért.
Egyrészt bár változatos ugyan, de annyira, hogy néha azt érzem, mintha nem is ugyanaz a banda játszana.
Ezzel összefügg, hogy a változatossága ellenére kevés egyéni ötletet hallok, gyengének viszont nem mondanám semmiképp.
Ráadásul a bő egy órás hossz sem segíti a barátkozást.
Azt hiszem itt is igaz lehet, hogy a kevesebb néha több.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.