Folytatódik az utóbbi években megszokottá vált tendencia, miszerint lengyel barátainktól rendszerint nagyon jó lemezeket kapunk, főleg black, death színtéren. Ehhez a sorozathoz kapcsolódik most a krakkói Cień zenekar bemutatkozó lemeze is, ami tavaly év végén jelent meg, de csak most került a birtokomba. Hivatalosan ugyan 2009-től van jegyezve a banda, de a kvintett közös zenélgetésének története ennél jóval régebbre nyúlik vissza, egy-két forrásban 2004-es dátumot is találtam. Az Ecce Homo kiadványt egy demó és egy EP vezette fel, jó pár évvel ezelőtt, a régi anyagokat tiszteletben tartva idén pedig egy válogatást jelentettek meg bő egy órás játékidővel, amit ezen kiadvány ismeretében érdemes lenne majd begyűjtenem.
Az Ecce Homo már a borítójával megfogott, ahol egy H.R. Giger munkásságára emlékeztető, összegörnyedt asszony díszeleg feketében, míg a borító másik fele agresszív vörösre festve vonzza az arra érdemes tekinteteket. Az emberi alak apró vonalai első ránézésre egy csótányra, vagy valami hasonló rovarra emlékeztetnek. A lemez latin címe János könyvéből származik, a megalázott, lecsupaszított és szánalmas helyzetben lévő emberekre mondják, magyarul ennyit tesz: „Íme, az ember!” (Pilatus mondta először a töviskoszorúval ellátott, megvert Jézusnak). A zenekar rövid, fura neve egyébként a magyar árnyék, sötétség szónak felel meg. Maga a lemez is kellőképpen agresszív és gonosz, nem egy egyszerű hallgatnivaló. Zeneileg tiszteletben tartja és feleleveníti a black metal hőskorát, de az true jelzőt ettől még elfelejthetjük, igazi modern extrém zenével van dolgunk. A lemez a lengyelek egyik leggyakoribb fegyverével, a mágiával, sötét varázslattal egyaránt át lett itatva, de nem áll tőle messze a post és punk hangulati elemek gyűjteménye sem. Hiába beszélünk bemutatkozó lemezről, underground arcokról, minőségben megkérdőjelezhetetlen anyagot tettek le az asztalra, ahol nemcsak hangulatilag, de hangszeres megvalósításban sem vallanak szégyent a krakkói fiúk. Egyetlen hátránya lehet a produktumnak, hogy ugyan csak bő háromnegyed órás, nehézsége miatt még így sem könnyed hallgatnivaló, ne ezt vigyük magunkkal a nyaralások, kikapcsolódások alkalmával, mert nem feltétlenül emeli életigenlésünket a legmagasabb fokozatra. A dalok 6-7 percnyi hosszúsággal bírnak, dalírás szempontjából pedig nem mondhatóak unalmasnak a rengeteg tempó és témaváltás miatt, sőt a vokál is igen változatosra sikerült a károgástól a hörgésig terjedő skálán. A szövegek egy része angolul, másik része pedig lengyel nyelven szólal meg.
A lemezen többször visszatérő, baljós hangokkal, angol nyelven indít a Rebellion, ahol a zenekar felfedi kártyalapjainak nagy részét. A remek menetelős tételt a lassú és nyomasztó Betonowe Królestwo követi, ami talán a legeseménymentesebb dal a lemezen. A Lustfullnessre aztán felgyorsulnak az események, remek instrumentális részekkel, punkos meneteléssel és tempórobbanásokkal ez lett a kiadvány egyik legjobban sikerült darabja. Már-már melodikus deathként nyit utána a Slave Of Life, de szellős darabnak ezt sem nevezhetjük a két gitáros által fenntartott folyamatos súlynak, feszültségnek. Még egy egészen remek gitárszólóval is sikerült meglepniük, de az akusztikus részeknél sem vallanak szégyent. A legrövidebb tétel az Umarły Krzyk, dallamosan csorog tovább, de ugyanolyan kemény alapokkal. Manapság gyakran tapasztalom (sajnos), hogy egy-egy lemezen a címadó dal köröket ver a többire, amik azért szerepelnek mellette, hogy összejöjjön egy albumnyi szerzemény, de szerencsére az Ecce Homoval nem ez a helyzet. Hatodikként szerepel a lemezen és a szerves egész részeként ötvözi a Cieńről előzőekben kialakulhatott képünket. Jellemző erre a dalra is a menetelős tempó, azonban a többiekkel ellentétben folkos hangulattal találkozhatunk a gitároknak köszönhetően. Silent March címmel kapjuk meg utána a zárást, ez lett a személyes kedvencem a lengyelek repertoárjából, mert a leghosszabb és legsötétebb szerzemény mindközül, mindemellett játékidejében működik az a fajta nyomasztóan kellemes monotónia is, amit nagyon kedvelek.
Ha nem okozott gyomorfájást egy-egy Blut Aus Nord lemez,bírod a Carphatian Forest, 1349 féle rockosabb, karcosabb black metalt és nem családi nyaralásra készülsz, akkor érdemes kipróbálni a lengyelek bemutatkozását. Rá kell szánni ugyan az időt, mert nagyon nehéz kiemelni momentumot a lemezről, ez inkább az az egyben fogyasztható fajta, ami vagy elkap teljes egészében, vagy többé rá sem nézel…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
