Agregator
Puszta lét

(Szerzői • 2015)
Győr Sándor
2015. július 24.
0
Pontszám
8

Az Agregator zenekart azt hiszem nem kell bemutatni. A hazai gothic/doom/death közösség egyik alapcsapatát tisztelhetjük bennük. Nem mondom, hogy oda-vissza ismerem a munkásságukat, de igyekeztem azért kisebb-nagyobb kihagyásokkal követni a pályájukat. Még ha ez nem is sikerült maradéktalanul…

A bandáról annyit mindenképp érdemes megemlíteni, hogy 1997 óta léteznek, viszonylag sok tagcserével léteznek. Hét kiadványuk jelent meg eddig, jellemzően szerzői kiadásban. Rengeteg fellépést tudhatnak maguk mögött (RockPart, Rockmaraton, Nightbreed, Hegyalja, Fekete Zaj, Sziget, stb), játszottak a Deicide-dal, a Holy Moses-szel, legutóbb pedig az Arch Enemy előtt is zúztak Tassék.
A zenekar a későbbi kiadványain olyan nemzetközileg is elismert szakemberekkel is dolgozott, mint Jens Bogren vagy Niklas Sundin.

Amit a kiadvánnyal kapcsoaltban tudni érdemes, hogy a 2000-ben kiadott Puszta lét EP tizenöt éves évfordulóját hivatott megünnepelni és ennek okán bakelit verzióban gondolkodott a banda. Igaz, arra csak a magyar nyelvű dalok kerülhettek fel.
A Tasstól kapott promo kiadványra az EP hat dala (ez tartalmazza az angol változatokat is) mellé a ‘99-es Sötét éden demo három dala is felkerült.
Talán érdemes megemlíteni, hogy ezek már több kiadást is megért felvételek, mert ahogy azt a promo CD mellé érkezett promo anyagban írta a zenekar:
“A két felvétel aztán egy kiadványon, a 2000-ben szerzői kiadásban megjelentetett Puszta lét kazettán kerültek forgalomba. Mivel a kazik szépen ki is futottak, 2006-ban a dalokat újra kiadtuk CD-n, a Szürkület című lemezünk bónuszlemezén valamint szerepeltek az Oroszországban az Magik Art Entertainment által kiadott Túlontúl című CD-nken is (ezeken a Puszta lét dalai mellett a 2001-es Túlontúl című kazettánk nótái is szerepeltek)”

Az évforduló kapcsán az eredeti Pont-Mi stúdiós felvételt Katona Balázs keverte újra, Gresicki Tamás (Gresta Mastering Studio) maszterizálta két változatban is. Egyik a vynil-re optimalizálva, a másikat pedig a modern csatonákra (CD, illetve a digitális zeneáruházak, YouTube).
Kovács Bence (Kaldera, Sunwharf) pedig újraértelmezte az eredeti borítót is.

S akkor a dalokról is néhány gondolat.
Az anyag dalsorrendje nem követi az eredetit, de nem hiszem, hogy ez bármilyen problémát is okozna. Itt az volt a koncepció, hogy a két anyag angol és magyar nyelvű dalait elválasztva kerültek a CD-re.
Úgy érzem, az eredeti két kiadvány megjelenése annyira közel volt egymáshoz, hogy azt gondolom nincs nagy eltérés az irányvonal között, s így egy homogén cuccal van dolgunk.
A banda biográfiájában olyan bandákat említ, mint a Cemetary, a Sentenced, a Moonspell vagy a Paradise Lost. Nos, ezek mellett – ahogy írják is – darkos témák is felütik a fejüket a dalokban. Konkrétan nekem az F.O.System is bugrott egyes megoldásokról (Hattyútánc), igaz főként a magyar nyelvű daloknál.

Puszta lét (remastered) by Agregator
Nekem valahogy a magyar nyelvű változatok jöttek be. Ha kedvencet kellene megneveznem, akkor az egyik mindenképp a tempós Sötét éden lenne.
A másik pedig a Vándor a porban. Ez meg már inkább egy death/doom szerzemény, lassabb, vontatottabb viszont remek szólókkal és harmóniákkal.

Az anyagot nem egyszerű pontozni, egyrészt a jubileumi volta, másrészt amiatt, hogy itt azért bármennyire is egy mára klasszkusnak is nevezhető anyagról van szó, érződnek a hatások, a kezdeti útkeresés (vagy minek nevezzem?).
Á, fene megette, ez nekem tetszik!