Mondjuk a Visszafordíthatatlan maxi – ami a kornak megfelelően digitális formában jelent meg – egész jól sikerült, de azután az is kikopott a lejátszóból.
Most viszont – némileg meglepve – örömmel vettem a hírt, hogy megjelent a friss, szám szerint második album. A srácok rengeteg tagcserén vannak túl. Utóbb főleg a dobosok jöttek-mentek a csapatban, így nem meglepő talán, hogy ezen a felvételen is több ütős játéka hallható. Csatarendbe állt a felvételen több egykori dobosuk, Szakadáti Matyi, Gertner Viktor, Barta Dani, de a Black-Out-os Csányi Zoli meg Bánfalvi Sanyi (Neck Sprain, Magma Rise) is szerepel néhány nótában.Ezen kívül azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy rengeteg a vendégszereplő (de erről majd később). Most nézzük az albumot, a dalokat.
A számomra a Nemesis Abraxas lemezét idéző intrót nyolc dal követi.
A dalok lazán kapcsolódnak, a kapcsolat könnyen megfejthető a címeket, illetve a kidvány grafikáját figyelve, hisz a dalok egy-egy film címét kapták. Nem lehet azt mondani, hogy spóroltak volna a dalok hosszával, mert zömében négy és öt perc közötti számokról beszélhetünk a Rendezői változat lemez kapcsán. Zeneileg tehát nem feltétlenül a slágeres három perc körüli dalokat preferálták Major Robiék, nem spóroltak sem a szólókkal, sem a refrénekkel, sem pedig a verzékkel.
A csapatra korábban is jellemző dús vokálok továbbra is megvannak, kidolgozottak, mint mindig. Ráadásul úgy tűnik megtanulták azt a leckét is, hogy a kevesebb néha több, mert egyetlen dalban sem érzem, hogy nyoma maradt volna a régebben előforduló szövegtorlódásnak. Kiérlelték a nótákat, na!
Már az első hallgatásnál az Ezer szónál azt éreztem, ez az, a Flúg felnőtt! Kinőtte a Black-Out kistesó címkét. Aztán végighallgatva persze kiderült, a helyzet nem egyértelműen fekete vagy fehér, de mégis előnyére változott a banda.
Mondjuk az Eredet ígéretesen kezdődött, majd tagadhatatlanul felrémlett a fekete-kék csapat Csordás Robis korszaka. Ebben Csányi Szabi hangját is hallhatjuk a vokáloknál, valamint Bölcsföldi Zoli (Cadaveres) is énekel itt.
Egyik kedvencem, a Játsz/ma – itt a Salvusos Pötörke Zoli is énekel.
Aztán ott a másik, a Harcosok klubja, amiben nagyon eltalált a refrén, annak ellenére is, hogy a Black-Out szellemét azért itt is erősebben érzem (de nem zavar)! De az a húzós középtempós kezdés, itt-ott némi zakatolással is piros pontot érdemel.
A harmadik nagy kedvenc a Requiem egy álomért. Ebben jól esik a vége felé az a kissé elektrós, táncolható rész.
Felkerült a lemezre a már említett kislemezről a Visszafordíthatatlan című dal is, amihez annak idején klip is készült, és még most is nagyon jó.
A zenekar helyzete az említett okokból kicsit felemás, ennek ellenére a ritmusszekciót is dícséret illeti, de Dombi Ádi bőgőjátéka élményszámba megy. Alázatosan belesimul az egészbe, de amikor megvillan, az megérdemli az említést.
Robi gitározását már nem is méltatom. Nincs rá szükség szerintem. Mindenképp fejlődött, talán nem túlzás, hogy játékában ott a klasszikus hard rock, de érzem Steve Lukather hatását is.
A legnagyobb fejlődést viszont Lőrincz Zolinál érzem. Tagadhatatlanul sokat javultak a dallamai. De az is jót tett a daloknak, hogy vendég énekesek (Csányi Szabi, Bölcsföldi Zoli, Pötörke Zoli, Kovács Tamás Viktor) is kiegészítik Zoli témáit.
Nem szóltam még arrról, hogy szinte minden számban olyan vendégek villantják meg tudásukat a gitárszólóknál, mint Jung Norbi, Nagy Máté, hogy csak néhány nevet említsek.
Összegezve nekem tartalmas szórakozást nyújtott a majd’ negyven perces, az NKA támogatásával megjelent anyag. Szívesen hallgattam újra és újra. Azt hiszem, hosszú időre beköltözik az autó CD tárjába.
Remélem azt is, hogy a következő lemezre nem kell ennyit várni, bár ha a színvonalas produkció ezt kívánja, nyilván kivárom türelemmel. Most pedig igyekszem elcsípni a bandát élőben.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
