Az olasz szimfonikus, gótikus rock/metal Lachaise két oszlopos tagja 2014-ben úgy döntött, hogy létrehoznak egy duót, mely égisze alatt kiélhetik az anyabanda világától némileg idegen zenei vágyaikat. Így alakult meg a Soulspirya. A két muzsikus Niklas „Suspiria” Goottilainen (e formációban a Nico néven fut) és Gezwind P. Vingerstaal (itt szimplán csak P) nevei nem túl olaszosak, de annyi baj legyen! 🙂
Előbbi a billentyűkért, programozásért és gyakorlatilag a zeneszerzésért felel, míg utóbbi a húros hangszerekért és a perkáért. Az éneken pedig megosztoznak.
Bemutatkozó albumuk nemrég látott napvilágot, Stay Human címmel. Bár vannak átfedések a Lachaise és a Soulspirya között, a jelen cikk tárgyát képező alakulat jóval szoftosabb zenében utazik. Metalos témák egyáltalán nincsenek a 37 perces korongon, inkább egy leheletnyi darkos, gótikus fűszerrel átitatott alternatív rocknak mondanám a srácok által játszott talpalávalót. Ami szintetizátor, nem pedig gitár orientált.
Ez ugyan kicsit vicces, nézve a róluk készült fotókat, vagy a lemezt kezdő We Are Coming klipjét, hisz azokon P előszeretettel pózol egy nyolchúros gitárral…
De előre szólok, senki se várjon Meshuggah jellegű pincemély riffeket, grúvokat!
Sőt, szinte csak másodhegedűként használja a hangszert, alig akadnak markáns riffek, betonozások. Viszont ügyesek a díszítései és néha 1-1 szólót is megereszt. A legemlékezetesebb a You Decide végén hallható, lassan építkező, aztán tappinges gyorsulásba torkolló, majd’ egy perces kompozíció.
A vizualitásra is komoly hangsúlyt fektetnek, a klipekben látható fehér maszkok a szövegkönyvben és magán a discen is megtalálhatók. Nyilván nem én leszek az első, sem az utolsó, aki a külsőségek és a muzsika kapcsán a Depeche Mode nevét is megemlíti…
Persze slágeresség tekintetében nyomában sincsenek Gahanéknek.
Ellenben van egy sajátos hangulata a lemeznek.
Ha csak egy dolgot kellene kiemelnem, mint az album legnagyobb erényét, akkor az minden bizonnyal az erős atmoszféra lenne.
Mintegy vezérvonalként, láthatatlan kapocsként fogja össze a 11 tételt ez a melankolikus, mélázó, elrévedő érzésvilág. Tehát egységes produkcióról van szó. Ez a tény amennyire pozitív, annyira negatív is. Lévén színesnek, változatosnak nem nevezhető a Stay Human. Sebesség terén sincs nagy variálás, sem más téren.
A The Tunnel talán a legkeményebb szerzemény, kicsit gyorsabb tempóval, döngölős gitárral. Amit rögtön ellensúlyoz a Sorry zongorás lebegése.
A Be the First érdekessége, hogy szinte párbeszédet hallhatunk a zenekar tagjai és egy oroszul beszélő nő között. Erre a nótára forgatták az első videót, ami nem épp vidám történetet mesél el.
A This Is Why a post rockos úszó, lebegő gitárpengetések miatt emlékezetes.
Újabb zongorás merengést hoz az ének nélküli Fading Away. Azért ebben is beizzítja a gitárt P és ilyenkor jövök rá, hogy lehet valami abban, ami a kiadójuk oldalán elérhető, róluk szóló infók közt szerepel. Azaz, hogy kedvelik olyan bandák zenéjét, mint Lacuna Coil, In This Moment, Muse. Meg az In Flames-ét is, csak az ő hatásukat nem igazán érzem…
A Somewhere az a szám, ami vízválasztóként működik nálam. Az addig hallottak szinte bármikor jól tudnak esni. Az utolsó négy tétel viszont nem mindig hat rám.
Mondjuk ez nem túl meglepő egy efféle hangulatlemez esetében…
Ezzel együtt is jól sikerült debütnek tartom a Stay Human-t, az ilyen esős, szürke napokon, mint amilyen a mai, kimondottan működőképes a cucc. Meg a sok brutál fémzene közé is be lehet iktatni olykor egy-egy ehhez hasonló nyugisabb opuszt.
u.i.: A CD szövegkönyvében a külön köszönet rovatban az szerepel csupán, hogy „saját magunknak, mi tettük ezt lehetővé”. Lehet, hogy valaki ezt nagyképűségnek tartja, szerintem viszont igazán őszinte, emberi tényközlés. Számomra roppant szimpatikus!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
