Mindless Sinner
The New Messiah

(Pure Steel Records • 2015)
pzoltan
2015. november 24.
0
Pontszám
6
Íme, hát itt van! A 80-as évek svéd földalatti mozgalmának egy rég elfeledett bandája visszatért!  A Mindless Sinner a 80-as évek közepén hallatott magáról utoljára, mégpedig a 83-ban megjelent Master of Evil EP-jét követő Turn On the Power című nagylemezével. Közel 30 éves csendet tör tehát meg az elfeledett svéd brigád ezzel az új, a Pure Steel Records égisze alatt megjelent, hihetetlen ronda borítós lemezével. Ugyanakkor ez a kijelentés kissé igazságtalan, ha jól átgondolom, akkor a korábbi kiadványaik borítói is legalább ennyire igénytelenek voltak, bár az első nagylemez grafikájának legalább megvolt a maga kellemesen bizarr, 80-as évekbeli bája.
 
Mit is várhat az ember egy ilyen csapat muzsikájától? A Skandináv régió klasszikus bandáinak hangzása nyilvánvalóan az újhullámos brit heavy metalban gyökerezik, azt némileg megcsavarva, a maguk képére formálva próbálják belénk pumpálni a folyékony fémet. Úgy gondolom, hogy ez nagyon sok mindent elárul arról, hogy milyen nótákkal találkozik itt az egyszerű metalrajongó, ha esetleg kihagyta volna az említett korábbi két kiadványt.
Nem igazán vagyok vele tisztában, hogy a Mindless Sinner legénysége mennyire volt aktív az elmúlt 30 évben, a kihagyás viszont jól érezhető, mert ez a hard rocktól épp csak pár fokkal fentebb kapcsolt metalradiátor nem sok meleget áraszt magából, nem kifejezetten képes headbangre állítani a fémszabályzómat, ennél fogva az izgalmi faktor is legfeljebb csak átlagos szintű.
 
Érezhető, hogy a produkcióval szerettek volna visszanyúlni a klasszikus korszakhoz, a technika mássága miatt azonban egyértelmű, hogy ez legfeljebb csak részben volt lehetséges. Véleményem szerint ezzel egyébként az ég egy adta világon semmi baj sincs, az ének megszólalása viszont annyira erőltetetten szeretne a régi időkre emlékezetetni, hogy jóformán egyáltalán nem sikerül semmilyen nyomot hagynia bennem, a dobok ennek ellenére élettel teltek, élvezetesek.
A fentiekből jól kivilágló közönyöm ellenére is azt kell mondanom, hogy a lemez nem tragikomédia, a néhány élvezetes riff, dallam, karakteresebb énekkiállás segít elmulatni azt a 46 percnyi időt, amit ennek a korongnak a meghallgatása jelent.

Örülnék, ha a következő alkalommal némileg több izgalommal sikerülne feltölteni a játékidőt valamint, hogy ha egy, a csapathoz illő, megfelelően összetákolt borítóval sikerülne kiadni a CD-t. Nem hiszem, hogy egy, a hagyományos értelemben vett heavy metalt kevésbé hallgató metalrajongó különösebb örömét leli majd ebben a lemezben, vagy ha igen, akkor legfeljebb egy egy éjszakás kalandnak nevezhető valami alkalmával sikerül majd összeölelkeznie az ős öreg csapat alkotásával.
A mai underground szökőár által partra vetett, jobbnál jobb lemezek mellett túlzottan maradandónak nem nevezném az itt bemutatott művet. A The New Messiah némileg szürke, csupán átlagosnak nevezhető album, ám egészen biztosan ízleni fog a korszak és az igazán old school, true heavy metal rajongóinak.