Wiki barátomtól most már azt is tudom, hogy az orosz Novgorod az ország egyik legősibb lakott települése, ami azt takarja, hogy jóval a cárok és a nagy birodalmak előtt itt már belevaló emberek fagyasztották azt, amit egy férfi olyan nagy becsben tart. Innen érkezett most a Satanath Recordsnak köszönhetően egy egész jó kis promós lemez, amin az első albumos Artificum Nex rögzítette fogcsikorgatós tételeit. Legalább is elsőre ezt gondoltam, mivel a russian black metal címszóval ellátott lemezen valami természetimádó, szentségtelenül fagyos kiadványra számítottam, így igencsak elképedtem, amikor özönleni kezdtek a hangfalakból az éteri dallamok.
A zenekar érdekes módon keveri a régimódi, puritán és minimalista black metalt egy sokszor már-már laza rockos, időnként göteborgi metalos egyveleggel, aminek végeredményéről csak az jutott eszembe több hallgatás után, hogy kellemes. Nem ádáz, vad, a lemezen leginkább a középtempók és a riffek, szólók diktálnak, még ha alatta azért gyakran robban egyet a zene és a duplázó sem pihen sokat. Hallgatás közben olyan nevek peregtek le a fejemben, mint az In Flames vagy az azért jóval komplikáltabb Rotting Christ. Az ének is valahol a klasszikus károgás és hörgés közé ékelődött be, sajnos olyan stabilan, mint prosztatavizsgálatkor a nagyra tartott szakember kesztyűs ujjai… Nick Harren (ez aztán biztosan az eredeti orosz neve…) énekes nem tud felnőni ahhoz a feladathoz, hogy túllépjen a nagyszámú átlag szintjén, „dallamai” sem tudtak minden alkalommal telitalálatként érni, pedig a lemez viszonylag egy színvonalon tud mozogni első perctől az utolsóig. A lemezen 10 dalt kapunk egyébként 41 percben és majd minden dal 4 perc környékére van belőve hosszúságot illetően. A minőség állandóságához sajnos az is hozzátartozik, hogy ha a sejtelmes szintivel kezdődő, egyébként egész jó The Rotting Temple lement, gyakorlatilag újdonságot már nem hallhatunk a kiadványon. Hangzás tekintetében érezhető, hogy kevésbé szánták a művészi koncepció szerves részének, nem karcos de nem is túl modern, valahol ebben is a középutat tűzhették ki célul. Ha már az énekest megemlítettem, nehogy tüske maradjon a szemében, nem mehetek el szó nélkül Thorns gitáros mellett, akinek támaszaként Centurion V is penget néhányat, mivel ők viszik el a hátukon a produkciót. Tördelt, időnként egész gonoszra, vagy épp melankolikusra sikerült témáik miatt érdemes meghallgatni ezt a lemezt valami borongós délután folyamán. Adam Crow basszer és Noctus dobos sem tűnik garázsguberáló kezdőnek, de a biztos alapokon túl már sok színt nem tesznek hozzá az oroszok bemutatkozásához. Ajánlani akkor tudom a lemezt, ha épp mindegy mi szól, csak valami hangulatos kis feketeség legyen, például én kiváló vajas pogácsát készítettem alatta egy bitang jól sikerült bableveshez, de pár pofás témán kívül egy átlagosan jó lemeznél többet nem nyújt majd többségünknek. A kiadványt teljes egészében meghallgathatjátok a zenekar bandcamp oldalán, de egy pörgösebb dalt ide is kiteszek.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
