Azért nem 100%-ban női vokál hallható a lemezen, mert egyrészt a kórusokban, háttárvokálokban a banda férfi tagjai is kieresztik hangjukat, másrészt két vendégénekes is fölbukkan.
Az egyik, a Mercenary-ből ismerős Mikkel Sandager Pedersen, aki rögtön a nyitó Bloodfield-ben riogat. Ivana volt annyira előzékeny, hogy átadta neki a kezdést, hisz Mikkel rikácsolásával indít a dal. Pofás egy tétel, az intro kivételével gyors tempóval hódít, egyben a CD legrövidebbje, az egyetlen 5 perc alatti nóta. A Dancing with the Ghosts sem funeral doom, a verzékben némi férfi ének is fölbukkan, a refrénje pedig hatalmas! A középrész táján elővezetett keleties dallamvilágú váltás szintén rendben van! Én ebben a számban látom a legnagyobb slágerpotenciált.
Lágyabb vizekre evez a Man with Black Roses, higgadtabb tempóval operálnak benne. Amolyan power-lirai darab. A refrén alatti férfikórus nagyon el lett találva! Csakúgy, mint a sírós (iker)gitárszóló. A Forever Blind-dal ismét felgyorsulnak az események, thrash-es témák, riffek uralják a dalt. Ehhez illően a szóló sem lóg ki a sorból, stílushű, ahogy lennie kell. Az ének meg szokás szerint fogós. És milyen frankó grúvok zárják a darát! Zsír! A Leaving All Behind-ban csatasorba áll az akusztikus gitár is, újabb színnel gazdagítva az eddig sem fekete-fehér palettát. Ez már a második, jobb híján power-lírainak titulálható nóta, és úgy tűnik nagyon érzik ezt a vonalat. Is…
A Fallen Angel az ötödik nagyszerű szerzemény. A kezdő hipnotikus kórus, majd később a mennydörgő basszusfutamok, és persze az újabb eltalált refrén ezt a dalt is ellenállhatatlanná teszik. A lemez legpszichósabbja a Schizo-head, ami címéhez hű hangulatot áraszt. És olyan thrashes részeket tartalmaz, hogy ihaj! Van itt minden, blastbeat, duplázó, stb. Az ellenpont itt is a bombasztikusan slágeres refrén. A nóta utolsó harmada egy prog. metal lemezen is jól mutatna! A Dreamer / Breaking Dawn-ban Ivana duettezik egy Zoran Mišić nevű úrral, akinek Russel Allen-t megszégyenítő orgánuma van! A refrén heroikus, persze kicsit szirupos is, de mégsem tudok rá rosszat mondani. A leállós középrész, az effektezett női vokállal pedig bravúros! A Soulcollector a „kütyüs” dal, ebben kapott legnagyobb teret az elektronika és ha hiszitek, ha nem, ez a modernebb hangszerelés is fekszik nekik! Jó kis súlyos nóta lett ez, bizony ám!
Aki hiányolta eddig a zongorát, az a The Healer-ben kap belőle egy komolyabb dózist. Bár rendben van ez, és a záró, lassan, csöndesen csordogáló Now is, de egy icipicit ingerszegényebbnek érzem őket a korábbi dalokhoz képest. De még ezzel együtt is majdnem maximálist nyújtott az AngelSeed. Az igényességre való törekvés megkérdőjelezhetetlen, a vonós/klasszikus hangszerek autentikusak, nem pedig művik. A lemez külseje szintén imponáló: két oldalra kihajtható digipak, vaskos, karmazsin és lilás színekbe burkolózó szövegkönyv. A hangzásért pedig Jens Bogren felelt…
Ritkán hallgatok ilyen stílusú muzsikát, de nekem a Crimson Dyed Abyss legalább annyira bejön, mint a sokak által nagyra tartott Epica lemezei. Sőt!
Ígéretes bemutatkozás!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
