Úgy látszik a prog. (vagy egyesek szerint álprog.) bandák észjárása néha elég hasonló. Előző írásom tárgya, azaz a Redemption friss lemeze ugyanaznap jelent meg, mint a szintén hasonló zenében utazó Headspace második korongja. Jelesül február 26-án. Ráadásul még a borítók is hajaznak egymásra. Főleg színvilágukat tekintve. Sőt, a két album játékideje is szinte percre pontosan megegyezik. Ez mind a véletlen műve lenne?
Gyanítom igen.
Bár hangulatilag akadnak átfedések, zeneileg eléggé különbözik az All That You Fear Is Gone a The Art of Loss-tól. Míg Alder és társai egy alapvetően lendületes anyagot tettek le az asztalra, a Damian Wilson vezette brigád egy atmoszférikus, melankolikus irányba terelte muzsikáját, mely jelenlegi formájában egy másik Wilson dolgaira emlékeztet.
A sok merengős dal/rész miatt számomra nehezebben ment a barátkozás és az első néhány hallgatás után úgy éreztem gyengébb lett a korong 2012-es debütálásukhoz képest. Még most sem ismertem ki teljesen az új szerzeményeket, valószínűleg hónapokba fog telni ez a kiismerési folyamat, de annyit mondhatok, hallgatásról-hallgatásra kezdek ráérezni az „agyas” album ízére.
A Road to Supremacy nyugis, atmoszférikus kezdése eléggé a korai Dream Theater-t idézi, de a lemez egészét nézve jóval kevesebbszer érezni Petrucci-ék hatását az I Am Anonymous-hoz képest. Ami már elsőre feltűnt, aztán többszöri fülelést követően kicsit zavarni is kezdett, hogy Damian a legtöbb számot túlénekli. Mennyiségi értelemben, azaz túl hosszúak a dalszövegek, így az instrumentális részek ritkán maradnak magukban, ugyanis kevés teret enged nekik az ének. Ott van például az egyébként zseniális Your Life Will Change, ami mindenféle intro nélkül, kapásból énekkel nyit. Meg zongorával, ami a későbbiekben is domináns lesz.
Egy dolog miatt nem tudok haragudni a sok ének miatt, az pedig természetesen a Wilson Mester által hozott magas minőség. Tény, hogy anyabandájában, a Threshold-ban fogósabb refréneket prezentál, itt viszont inkább a hangulatokra ment rá, és azok számomra nagyon átjönnek. Az első két nóta még nem különbözik annyira a bemutatkozó albumon hallottaktól, viszont a Polluted Alcohol már egyáltalán nem nevezhető tipikusnak. Lassú, blues/southern alapú akusztikus gitározásra dalol baromi feelingesen Damian. Néha egy-egy billentyűhangot becsempészik Adam Wakeman, majd az utolsó másfél percre a többi zenész/hangszer is csatlakozik a mókához. Jó súlyosan, mélyre hangolt gitárriffel kezd a Kill You with Kindness, aztán elég hamar megszelídül. Szerencsére később is vissza-visszatér ez a kemény, újfent a DT-re emlékeztető téma.
Két rövid, 1:50 perces átvezető is helyet kapott a korongon, de azok sem instrumentálisak… Igaz, a The Element-ben gyönyörű, érzékeny dallamokat hoz Wilson. A klipesített, 13 perc fölé kúszó The Science Within Us megidézi a billentyűs legendás édesapjának zenekarát. Yesssss!!!
Természetesen a videóváltozatot a felére nyesték. A lemezes verzióban mondjuk annyiszor elhangzik a „Did you not notice the science within us?” sor, hogy a végére kicsit kezd idegesítővé válni. A Semaphore a lemez legmetalosabb, leggyorsabb (váltásoktól, lassú részektől azért nem mentes) dala, aztán viszont rendesen behúzzák a kéziféket. A Lélekharang Queen-es énektémát is csatasorba állít. És az ezt követő szerzemények valóban meditatív, spirituális részekben gazdagok. A The Day You Return még tartalmaz kemény gitározást, de a flamencos címadó, illetve a Borders and Days már nem. Ettől függetlenül kifejezetten szép, hangulatos darab mindkettő, és Pete Rinaldi bizonyítja bennük, hogy nem csak villany, de akusztikus gitáron is ász. Tény, hogy kicsit leültetik a lemezt ezek a nóták, amit csak tovább tetéznek a záró darab első majd’ két percének nyugis építkezésével. Aztán viszont újra feltűnnek a már-már elfeledett metalos riffek, gyorsabb tempók. És jönnek a sebesség és hangulatváltások, ahogy egy 10 és fél perces szerzeményben illik.
Közel tucatnyi meghallgatáson túl, bátran kijelentem, hogy számomra a Headspace második korongja is legalább annyira élvezetes, mint az első, sőt, most úgy érzem ez az anyag hosszabb távra fog szólni. Eddig nem panaszkodom, prog./álprog. fronton combos az idei felhozatal, és hol van még az év vége!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
