Raging Speedhorn - Monster Magnet
Desertfest 2016 Split

(H42 Records • 2016)
Győr Sándor
2016. április 27.
0
Pontszám
-
A londoni Desertfest kapcsán jelent meg a brit sludge/HC csapat, a Raging Speedhorn és a psy/stoner Monster Magnet közös kislemeze. A H42 Records kiadásában 300 példányra limitált vinyl kiadványra mindkét csapat egy-egy dalt adott.
A briteket kevésbé ismerem, s talán itthon sem túl ismertek, Dave Wyndorf-ékat viszont nem hiszem, hogy nagyon be kellene mutatnom. Azt hiszem az ő kultikus státuszukat jól mutatja hogy nemrégiben elővételben teltházat csináltak az A38-on.

Essen akkor néhány szó az angliai Corby városából származó hatosról. A banda 1998-ban alakult és 2008-ig készítettek viszonylag sikeres demókat és lemezeket, melyen leginkább HC-t játszottak. A legsikeresebbnek a második, a Biohazard-os Billy Graziadei és Danny Schuler vezetésével készült We Will Be Dead Tomorrow számít.
A csapat 2008-ban a Before The Sea Was Built album megjelenése és az azt követő japán turné után állt földbe.


A visszatérésre 2014-ben került sor, jelenleg az ötödik, a terveik szerint idén nyáron megjelenő Lost Ritual lemezükön dolgoznak Russ Russell produceri iránytása mellett. Az évek során bár a hardcore gyökereik is tettenérhetők, stílusukban a sludge is erőteljesen jelen van.



A kislemezre került Halfway to Hell c. daluk úgy kezdődik, mint egy standard stoner szerzemény, aztán a bő négy percben kapunk még doom-ot, Neurosis-féle post metalt, sludge-os gitárokat és üvöltést. Sőt, még a hardcore-os témák is megjelennek a refrénben. Bár két vokalista (Frank Regan és John Loughlin) van a csapatban, annyira nem tűnik fel, hogy kihasználnák az ebben a felállásban rejlő lehetőségeket.


A Monster Magnet Hallucination Bomb-ja nem friss szerzemény, eredetileg a 2010-es Mastermind album nyitódalaként jelent meg. Ezt a lemezt, akárcsak előző évben a Last Patrol-t – 2015-ben áthangszerelve Cobras and Fire címmel ismét kiadták.
Nem vágom a Magnet lemezeket annyira, hogy megmondjam, a splitre került változat újabb avagy az eredeti felvétel, azt azonban el kell ismerni, hogy ebben az egy dalban benne van a Dave Wyndorf vezette brigád esszenciája.
Pszichedelia, ősrock, lazulás. Mi kell még?
Még több ilyen dal, természetesen. De , kár, hogy nem jött össze a köncert!



Mit lehet mondani egy ilyen kiadványról? Nyilván eszmei értéke jelentős, s kedvcsinálónak sem utolsó.
A ráadás, hogy a promó CD-re is gondot fordítottak, s mellécsaptak egy a borítógrafikával ellátott söralátétet is. Mondjuk én még kicsivel több gondot fordítottam volna erre, annyiban legalábbis mindenképp, hogy az egylapos, minimál infót tartalmazó borító(?) helyett valami komolyabbat, legalább egy papírtokot készítettem volna. De ez már csak akadékoskodás. Ettől függetlenül szívesen hallgattam, s jó lehetőség volt a brit srácok megismerésére.
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.