Sok csapat működése, sikere áll vagy bukik az énekes teljesítményén, hiszen lehet egy zene bármilyen jó, ha azt egy középszerű énekes tönkreteszi. Azt, hogy mit játszik a dob vagy a gitár, mennyire összetett, zeneileg megfelelő, egy laikus zenehallgatót nem igazán érdekli, de az ének mindent felemelhet a középszerból vagy akár a kitűnő zenei alapot letaszíthatja a minősíthetetlen kategóriába. Az éneket mindenki “hallja”, perdöntő egy-egy lemez megítélésében. Hogy jön ez ide? Úgy, hogy a csapat húzóembere Marco Benevento énekes, akinek érzelmes baritonja ezer közül is felismerhető. Tónusa vízválasztó lehet, biztosan vannak olyanok, akik pont emiatt nem képesek kibékülni a The Foreshadowing-gal, számomra azonban az ő hangja, dallamai, amik már elsőre meggyőztek a bandát illetően. Szerencsére a zenei alapok is teljesen rendben vannak, kiváló hangszeresek és dalszerzők alkotják az olasz brigádot.
Sokszor hallom, olvasom, hogy miért jó ez vagy az a csapat, hiszen nem hoznak semmi újat, ezerszer elhasznált panelekből építkeznek. Erre mindig csak egy szót tudok válaszolni: DAL. Akik tudnak jó (és azért tegyük hozzá, sajátos) dalokat írni, ott másodlagos, hogy azokat a már megszokott panelekből rakják-e össze. Persze, ez lehet vita tárgya, de számomra nem mérvadó. A The Foreshadowing (elég hülye egy név) is bőven merít a doom metal zenei tengeréből, amibe olyan csapatok dobtak „halakat”, mint a My Dying Bride, Anathema, Katatonia, ám a kifogott alapból nagyszerű dalokat főznek, remekül fűszerezik azokat.
A Seven Heads Ten Horns koncept lemez, mely Európát, mint új Babilont vetíti elénk. Mondanivalója aktuális és hát kinek lenne nagyobb létjogosultsága írni egy dekadens Rómáról, mint a rómaiaknak? Európa bukásra van ítélve, össze fog dőlni, akárcsak Bábel tornya, eljő a gonosz, kinek száma 666. A lemez tele van bibliai utalásokkal, komor témával támasztja alá melankolikus zenéjüket. A zene maga metalosabb lett, szinte végig zúznak a gitárok, sok a kétlábdobos téma, a szintetizátor leginkább a háttérben színesít. Szerencsére a dallamok, akár gitárharmónia, akár ének szintjén vannak jelen, minden számban hoznak valami érdekeset, megjegyezhetőt. A Fall of Heroes hümmögős dallamai, a New Babylon gregorián kórusa, a Lost Soldiers nyugis indítása, vonósai, az Until We Fail Depeche Mode-os megoldásai (már csak Marco hangja miatt is), a Martyrdom gyerekkórusa vagy a záró, 14 perces Nimrod elszállása mind-mind zenei csemege.
A lemez megszólalása kitűnő, erőteljes, tiszta, a lengyel Sławek és Wojtek Wiesławski munkáját dicséri, akik olyan csapatokkal dolgoztak együtt korábban, mint a Paradise Lost vagy a Moonspell, hogy csak az idevágó bandákat említsem. Egyetlen kifogásom a lemezborítóval kapcsolatban van. Tudom, hogy Seth Siro Anton elismert művész, de témáit zavarosnak tartom, photoshopban szerkesztett összevisszaságnak tűnnek számomra, melyek nagyrészt hasonlítanak is egymásra. A szimbolikával nincs gondom, elég jó is vagyok a megfejtésében, de az ő képei értelmezhetetlenek. Ezen a borítón például mi is van? A Dr. Who-ból ismert robot megtámad egy medvecsapdába esett hölgyet, akiben elrepedt egy vízcső. A megoldásokat szívesen olvasnám a kommentekben!
A The Foreshadowing nem ijedt meg a saját árnyékától és egy újabb remekművet tett le az asztalra. Reméljük, hogy a beáradó muszlimok is élvezettel fogják hallgatni a megvásárolt, egyébként gyönyörű, 6-paneles digipak CD-t, és koncerten is szívesen elcsípik majd kedvenc metal bandáikat…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.