Megállapítható, hogy a nóták nem ragadnak meg az első hallgatásnál, ugyanis az összes tétel öt perc feletti játékidővel bír. Ennek ellenére semmi nem akadályozza meg a bandát abban, hogy csúcsminőségű fémet játsszon. Valamennyi szerzemény igényesen kivitelezett power riffekből és szólókból épül fel.
A nyomokban meglévő thrash riffek miatt némileg az Iced Earth sejlik fel, de halványan a Metal Church ’90-es évekbeli korszakára is kikacsintanak Joe-ék. Ebből következik, hogy a sci-fi témájú dalszövegek mellé nem párosulnak modern megoldások, szintetizátorok vagy elektronikus zajbetétek, helyette viszont megmaradt a ’80-as éveket megidéző zenei irányvonal.
A Dark Before the Dawn basszusa például Steve Harris játékát juttatja eszembe, az Embrace the Horror kórusa az egyik legfogósabb az albumon, míg a Resistance halványan ugyan, de a Running Wild-ot is megidézi.
Súlyzósabb húrtépésből sincs hiány, a Shadows of War főriffje és a vele együtt ható basszusgitár a fentebb említett, thrash-es hatásokat magukon viselő power zenekarok egy-egy momentumára hasonlít.
Némileg talán hasonló érzést vált ki belőlem a The Forsaken középtempózása, az a dal, az ami egyik leginkább fülbemászó tekeréssel önkéntelenül is, de Wolf Hoffman, a jelenlegi Accept-ben képviselt játékstílusára utal.
Igazából, amit a hangulatos riffek mellett nagyon szeretek Joe zenéjében, azaz énekhangjából kiáradó érzelem és átélés. Ebben az Other World sem szenved hiányt, Steve Pelletier szövegei is nagyszerűek, ám úgy érzem, hogy az első lemezhez zenei értelemben ezúttal nem sikerült felérni. Oda se neki, mert ez még így is egy nyolc kiváló szerzeményt felsorakoztató korong, ami az idei évben könnyűszerrel maga mögé utasítja (és valószínűleg fogja is) a hasonló műfajú bandák terméseit.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.