Luciferian Light Orchestra
Luciferian Light Orchestra
(Adulruna/Nuclear Blast Records • 2015)
Pontszám
9
A szimfonikus opera metalt játszó Therion főnöke Christofer Johnsson új bandájával jókorát merített a ’70-es évek hard és okkult rock zenéiből.
A Luciferian Light Orchestra bemutatkozó albumán a klasszikus értékeket képviselő Rainbow, Black Sabbath, valamint a Deep Purple korai hatásai mellett olyan, mára már maguk is ikonikusnak mondható bandák hatásai érvényesülnek, mint a Ghost B.C., The Devils Blood, Blood Ceremony, vagy a Year Of The Goat természetesen a Therion zeneiségére jellemző magas fokú minőséggel és monumentális előadói képességgel. Az albumon ugyan is Christofer mester mellett nem kevesebb, mint öt gitáros, két dobos, három Hammond orgonista, két billentyűs, négy énekes és öt háttér vokalista működik közre. Mindezen zenei, és zenekari kompozíció olyan rejtélyes varázst kelt, ami összekapcsolja a Therion jellegzetes szimfonikus hangzását a sötét, ám annál vonzóbb, Bacchus boraitól bódítóan szexista okkult rock misztériumával. Igaz, ez a zenei misztérium már korábban fellelhető volt a Therion egyes albumain (Theli, Vovin, Gothic Kabbalah, Les Fleus du Mal). Azonban a Luciferian Light Orchestra ezt a hangulatot most még jobban misztifikálja az erős ˝áldozati˝ vintage rock légkörével, a női énekre kihegyezett dalokkal, annak ABBA-szerű pop dallamaival, valamint a férfikórusok szinte már liturgikusnak ható előadásmódjával.
Ezen varázsmisztérium első tökételes romlott gyümölcse a ’70-es évek jellegzetes ˝disco˝ rock érájából táplálkozó Dr. Faust On Capri könnyű szellős slágeres témái. Ezek az okkult rock oltárán már az elejétől fogva megmutatkoznak, egészen a mélyről feltörő, későbbiekben lassú vajúdással előbukkanó, zordabb áldozati riffeléseken át, egészen a rituális imáikat kántáló férfikórusokig. A líraian fülbemászó Church Of Carmel dallamai egy sűrű átláthatatlan bódító ködfátyolt terítenek érzékeinkre, finoman felkészítve a Taste The Blood Of The Altar Wine korai szabbatista doomos szertartására. A ceremónia bor és vér áldozata után az alkímia sötét elixírjét élvezhetjük a Black Mass In Paris korai Deep Purple, illetve a Rainbow zeneiségére erősen jellemző klasszik rockos elegyében. Ezen elegy hatására Lucifer papjaival közösen kántáljuk az Eater of Souls delíriumos látomásokat hozó zizegő kórusát, ami után megmártózzunk a szex és a démoni megszállások perverz élvezetében. A Venus In Flames pszichedelikus lángjaiban a szerelem istennőjével táncolunk a kéj és a fájdalom oltárán, miközben láncainkat csörgetve üdvözítő kántálással éltetjük sötét Isteneinket.
„We hail Sathanas, Venus, Lucifer.
Expurgation and trial
Beauty hanging in chains
Love and pain on the altar
See my Venus in flames”
Expurgation and trial
Beauty hanging in chains
Love and pain on the altar
See my Venus in flames”
Ugyan ilyen szexista okkult élvezeteknek hódolhatunk a Sex With Demons elszállós nagy ívű blues-rockos riffeiben. Az őrület démonjainak oltárán felszínre törnek legsötétebb bűnös vágyaink, amikért szigorú fenyítést és egyben megváltást kapunk Moloch urunk éhes horrorisztikus doom imájából. Sokkoló, egyfajta elektromos delejként hatnak a szitárral aláfestett lassú komorságú riffek és a zord férfikórusok, amiknek hatására nyugodt szívvel kimondhathatom, hogy ez az album legnyomasztóbb és egyben legszigorúbb dala. De, hogy ne csak ruháinktól, hanem gyarló bűneinktől is megszabaduljunk és feloldozást nyerjünk az éj és a gyönyörök kénköves urától. Arról az album utolsó retro sötétségbe burkolt misztikus tétele gondoskodik. A Dante And Diabaulus egy igazi okkult rock költemény. Riffjei hozzák a jól bevált könnyed slágeresre vett lobbanékony, ám annál lomhább hard-blues rockos témáikat, és miközben a férfi-kórus ortodox pópa módra áriázik, addig a női csokor könyörgőn suttogja liturgikus imájának ismétlődő szavait. Amit ha meghallasz, biztosan csatlakozol a legközelebbi szertartáshoz.
Nem tagadom, a Luciferian Light Orchestra albumának sikerült fantazmagórikusan, és audiovizuálisan is meglepetést okoznia. Christofer mester most is, amint az tőle megszokott, nagyot gondolt, nagyot alkotott, és ez újfent remekül sült el. Mondom ezt annak ellenére, hogy a projekten jól érezhetőek az anyazenekar hatásai és eszmeiségei. A Luciferian Light Orchestra zenéje egy bőven termő kalász, amit aranysarlóval vágtak le, hogy azt az okkult rock oltárára helyezhessék.
„A szépség lógott láncokon
a szerelem és a fájdalom oltárán „
a szerelem és a fájdalom oltárán „
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
