Darkness
The Gasoline Solution

pzoltan
2016. szeptember 8.
0
Pontszám
7.5
Miközben a német színtér kapcsán gyakran emlegetjük a Kreator-t, a Sodom-ot, Destruction-t vagy a Tankard-ot, megfeledkezünk az akkoriban ugyan csak másodvonalasnak számító, de szintén nagyszerű alakulatokról, mint az Assassin, Exumer vagy a Deathrow.
Véleményem szerint az 1984-ben alapított Darkness valahol a harmad vonal felett, de még a másod vonal alatt lebegett a szórakoztató, de egyébként középkategóriás első lemezével, amit egy felemás második, és egy még inkább kétes értékű harmadik követett. Nem is csoda, hogy 1990-ben, a harmadik album kiadása után nem sokkal feloszlottak. Valahogy nem akart ez nekik összejönni.
2004-ben viszont ismét összeálltak, akkor Eure Erben néven, továbbra is thrash stílusban mozogva, immáron az anyanyelvükön énekelve. 2012-ben azonban hirtelen úgy döntöttek, hogy folytatják inkább a korábban megkezdett Darkness-t, majd 2015-ben kiadtak egy XXIX című EP-t, két új és két újravett nótával. Ezt a történetet folytatja most a 27 év után a Lacky (dob) és Arnd (gitár) megmaradt alapító tagokkal elkészített új lemezük.
 

Őszinte leszek, a The Gasoline Solution hírének hallatán semmit nem vártam a bandától, a borító azonban nagyon felcsigázott, mert ha nem is egy az egyben ugyanolyan, mint az első két lemezé, azok mellé simán odatehető, egyáltalán nem kelt feltűnést, tényleg azt az érzetet adja, hogy gyakorlatilag ez a csapat harmadik albuma és nem a teljesen feledhetőre sikerült 1989-es Conclusion & Revival.
Ebből következik, hogy az irány nem torzult. A Darkness nem fordult ki önmagából, nem zabált be három zacskó speed tablettát, hogy mindenféle diszkó elektronikus hülyeséggel teletömje a zenéjét meg slágereket gyártson. Megmaradt tökös, ütős underground thrash hangzásnál, amin még ha szerintem kicsit túl digitálisan reszelnek is a gitárok, igencsak ütősre sikeredett.
Agresszív – érzésem szerint kissé túlhangosított – vokál, püfölő dob, jól kivehető basszus, aprító riffek, meglepően jó, hangulatos szólók, valamint ezeknek különböző variánsai. Ez a kilenc nóta mérlege, amit a klipesített Tinkerbell Must Die gyönyörűen leír.
Annak mondjuk azért örülök, hogy az album nem kapott tégla jelleget (mint az új Assassin…), tehát nem végig dara az egész. Akadnak középtempósabb, váltásokkal tarkított dalok (Another Reich, Dressed in Red), meg falhoz vágó buldózerek is (L.A.W.), lázító himnuszok (Freedom on Parole, The Gasoline Solution) és egy továbbgondolt, akusztikus intróval felszerelt, epikusabb hangulatú zárótétel (This Bullet’s for You), ami sajnos már a legkevésbé sem áll jól a csapat frontemberének. Ez a dal vokál tekintetében elvérzik, zeneileg viszont a legérdekesebb.
 

Bevallom, hogy én sosem értettem, hogy miért lett a Darkness-ből kultikus zenekar, mert az igazság az, hogy hazájuk – és úgy alapvetően a korszak – mezőnyében is csak amolyan közepes milyenségűnek számítottak. Szerintem ez az óta sem változott, de ettől függetlenül ez egy abszolút vállalható, a csapathoz méltó hagyománykövető teuton thrash lemez, ami maximálisan teljesíti a legfőbb elvárásaimat: lezúz és felpumpál egy jó adag adrenalinnal! m/