Immolated Moth
This Broken Mind EP

(Immolated Moth • 2016)
boymester
2016. november 24.
0
Pontszám
-
 
    Ismételten egy magányos farkas alkotása landolt nálam, ami alapvetően arrébb és arrébb csúszott a sorrendben a meghallgatást illetően. Ennek egyik legfőbb oka, megmondom őszintén, hogy a kézzel írott CD önmagában nem túl bizalomgerjesztő látványt nyújt. Azonban félretéve vizuális beállítottságomat, betoltam a lejátszóba az Immolated Moth frissen megjelent EP-jét. A projekt után nézve egyre érdekesebb és sajnos nem túl vidám dolgokat fedeztem fel vele kapcsolatban, a legfontosabb talán a kiadvány mögött álló Thom Bleasdale személye, aki hosszú ideje küzd egy, eddig számomra ismeretlen betegséggel, amit fibromyalgia néven emlegetnek. Ez a betegség idegi eredetű, melynek okai épp annyira talányosak, mint a gyógymódja. Ugyan fel lehet épülni belőle, de a betegség lefolyása állandó, gyakran extrém fájdalommal jár, mindemellett gyakran kéz a kézben jár mentális megbetegedésekkel, például magával vonzhatja a depressziót. A magát sokféle műfajban kipróbáló, útkereső fiatal srác ezzel a betegséggel találta magát szemben, a hosszadalmas diagnosztizálás és kezelés közben többször nézett szembe a halállal is. A viszontagságok közepette azonban talált valamit, amibe kapaszkodhatott, valamint minden fájdalmát és érzését beleölhette, ez pedig az Immolated Moth, egy technikás death metal képződmény. Ilyen háttérrel azonban más a dolog fekvése, más füllel hallgattam meg a három szerzeményt. Ettől függetlenül már most leszögezem, hogy egy abszolút amatőr próbálkozással van dolgunk, amire nem lehet kiforrott zeneipari rágógumiként tekintenünk. 
    Ami azonnal feltűnik és természetesen nem okoz meglepetést, az a házilagos hangzásvilág, amit a hangszerek esetében egy legyintéssel elintézhetünk, mivel nem ez lenne az első mélyen, nyersen dübörgő kiadvány még a zenészek világában sem. Viszont sokkal furcsább, hogy az ének sem kapott semmilyen plasztikázást, Thom hörgése pont úgy hangzik, mintha a hátunk mögött adná ki bizarr hangjait, miközben mi bőszen próbáljuk letörölni a fülcimpánkról cipőfűzőként lógó, egyre növekvő nyáltócsákat. Szinte letaglózó azonban, hogy az Overwhelm milyen ádáz, agresszív tekeréssel ront nekünk, öt percen át adagolva olyan adrenalin mennyiséget, amilyet a 80-as évek végén, a 90-es évek elején adtak át az első, demók sokaságával támadó death metal hordák. A súlyos, sötét riff mellett folyamatosan lüktető dob és éles hangon megszólaló, majd az egész dal alatt meghúzódó szóló pedig kétséget sem hagy afelől, hogy Thom tehetséges és ha egészsége engedné, egy jó bandában lenne a helye. Erre nagyon jó bizonyíték a visszafogottabb tempóval nyitó, de ugyanolyan kemény Insignificant Me is, ahol a death metal mellett elő-elő kerülnek jazzes megoldások is, főként a basszusnak köszönhetően. Saját létezésének kérdéseit boncolgatva, az időnként furán megpendülő hangok sokasága mögött egy nagyon tekervényes, szövevényes gondolatmenet sejlik fel, hangjegyekké formálva magát az embert. A dalba egy-két igazán pincébe illő riffet is sikerült beépíteni, ami garantálja a bólogatási ingert bárkiben. A kiadványt a leghosszabb, Sleep című szerzemény zárja, ami a betegség egyik gyakori velejárójával foglalkozik, az alváshiánnyal. A dal az édes álmok helyett a paranoiás, kétségek közt hánykódó rémálmok világába kalauzol el minket, amikről normális ember biztosan nem szeretne tapasztalatot szerezni.
    Furcsa egy produkció tehát az Immolated Moth néven futó érzelmi frusztráció, de ugyanakkor a háttere miatt rendkívül izgalmas is. Megismerése azoknak ajánlott, akik nem zárkóznak el a hátsó szobában felvett gitárhangoktól és nem csak a grafikusok által megtervezett, hangmérnökök által kevert, nagykiadók által terjesztett lemezekre képes nagyokat bólogatni és nem ijed meg egy, a realitásba foggal-körömmel kapaszkodó, élni akaró lélek bebarangolásától sem.

http://www.youtube.com/watch?v=lFrzoz7j8xs&