Veldi Zoli és Duff barátom hatására kezdtem el ’98-99 környékén belemélyedni a korai 80-as években feltűnő magyar pop-rock új hullámos bandák zenéibe. Hamar kisült, hogy az akkoriban futó, rosszabbnál rosszabb – főként a nyugati nagyokat koppintó – hard rock csapat mellett létezett egy rejtett vonal is. Ez a fősodortól nagyon ekülönülő, nem ritkán azt bíráló szubkultúra jóformán csak a beavatottak számára létezett, és az ő farvizükön indultak el később olyan csapatok, mint a Kispál és a borz vagy a Quimby. Ez a két csapat engem akkoriban nem nagyon érintett meg, mert bár őrülten különlegesnek kellett őket hallani, de szerintem csak a már az őket megelőző alapvető együttesek műveit használva támasztéknak, egyfajta újrahasznosítást műveltek… Ha az egyszeri kispálos arcnak U.R.H-t vagy Millfavot mutattunk, akkor derült ki számára, hogy a nagyon különcnek hitt kedvence tulajdonképpen nem is annyira az.
Az Európa Kiadó viszont valamiben merőben eltért a kortársaktól. Menyhárt Jenő nem tartotta tilosnak a jó hangszeres játék kifejlesztését (ami az ilyen típusú bandák dalait sokszor kiheréli), viszont ők a minőség feljavulásával együtt is képesek voltak hozni a varázst. Én személy szerint a ’94-es színházas koncertfelvételt tartom a csúcsművüknek. A Katona József Színházban tartott „búcsúkoncert” a következő felállásban szólalt meg: Menyhárt Jenő: ének, gitár, Kiss Llászló: basszus, ének, vokál, Magyar Péter: dob, vokál, Kirschner Péter: gitár, vokál, Varga Orsolya: billentyűs hangszerek, fűszál, vokál, Dióssy D. Ákos: billentyűs hangszerek, csörgődob, vokál.
Korábbról megemlítendő még Dénes József „Dönci”, Másik János, Kamondy Ágnes, Gasner János neve, de ők csak azok, akik elsőre eszembe jutnak az egykori tagok közül. Jelenleg Jenő mellett a klasszikus felállásból Kirschner Péter és Másik János van a bandában.A …valahol lenni… borítója elsőre egy kicsit megütött, de szerencsére ez az egyetlen fura körülmény a lemeznél, a hallgatnivaló kellemes csalódás számomra. Előzőleg riogattak tőle ismerőseim, nos kijelenthetem, számomra a varázs közel ismét megérkezett.
A Vágódj be és a Ki tudja hol van Nórika hangulata, szövegvilága teljesen összecseng a korai Kiadó által képviselt stilisztikával. Mint, ahogy a Hangpróbánkban is írtam felesleges Jenő szövegeit kiemelni, tulajdonképpen mindig is annak a hordozójaként szolgált a zene itt. Természetesen nem azt akartam mondani ezzel, hogy a Kiadó Jenő bandája volna, hiszen soha nem született a név alatt olyan dal, ami ne lett volna kiválóan szerkesztve hangszeresen. Inkább azt emelném ki, hogy a szövegek ritmizálása, lüktetése, (a kinrímek és a kényszeredettség teljes hiánya) végletesen harmonikusan simul a dalokba. Sztorikat hallunk tulajdonképpen, amik meg vannak zenésítve. Az Ennek a szobának és az A tánc a két legkiemelkedőbb darab, mindkettő ideglelősen jó hangulati elemeket sorakoztat fel. Azt viszont sajnálom, hogy a lassú dalok ezúttal elmaradtak. A Tengerpart az életmű azon darabja, amiből egy évtizedben egy születik egy országban, konkrétan úgy érzem, hogy az utóbbi 25 év legkifejezőbb könnyűzenei alkotása. Ehhez hasonlóak még a Szabadíts meg, Romolj meg vagy a Ha ő nem bánja. Szerintem egy ilyen kellett volna még a 10 pontos végítélethez.
Az U.R.H. első koncertjén ötven ember volt, a másodikon meg ezerkétszáz. Az ok ismeretlen. Remélem, hogy az Európa Kiadó, mely társulat azért valamennyire az U.R.H. jogutódja (bár Jenő azt mindig Müller Péter bandájának tartotta), még sokáig fog nekünk zenélni, és a nézőszámok is legalább ilyen szinten maradnak az elkövetkezendőkben. Pár éve a Veszprémi Utcazene Fesztiválon volt szerencsém őket élőben látni, akkor még Kiss Llászlóval. Nagy élmény volt, Jenő karizmája betöltötte az egész Óváros teret, a banda többi tagja meg kolosszusként támasztotta az előadást hihetetlenül precíz hangszeres játékkal.Az Európa Kiadó ugyanaz maradt, ami volt, és ez most már a lemezes verzión is tapintható. Egy végtelenül laza társulat, egy kellemes, könnyed zenekar hihetetlenül fajsúlyos mondanivalókkal. A könnyedsége mellett ugyanakkor okosan szerkesztett és ügyesen – agyasan megjátszott zeneiség jellemzi őket továbbra is. A kortársaknak pedig még mindig iránymutató, egyszerre előre és visszamutató együttes bénázós nosztalgiafaktor nélkül.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
