Ez számomra az elmúlt évek egyik legnagyobb fejtörését okozó kiadványa. Most konkrétan négy sort dobtam a kukába, holott a cikkjeimet általában egy ültő helyemben, egy-két óra alatt szoktam megírni lendületből... Mivel a bandáról nagyon kevés dolog deríthető ki, úgy döntöttem, hogy interjúval kezdek, és az onnan kiszivárgó információkat átületetem a kritikába is. Azonban Tuhlv ügyesen vigyázott arra, hogy sokminden ezek után is ködös maradjon.
Aztán gondban vagyok mással is. Az arculat és a szövegek. Nem szoktam általában a szövegekre odafigyelni, mivel a zenei esztétikát tartom a legfontosabbnak, viszont a black metal bandáknál mindig erősebb bennem a kíváncsiság annál, hogy bele sem olvassak...
Kimondom: nem érdekelnek a szövegek... Nem szépítem, na.


De most...
A fekete fémzenéknél a mondanivaló kábé három irányból jöhet. Az egyik a pogányság témaköre, a másik a sátánizmus, a harmadik a természet. Futottak még a depresszív, náci, és az egyéb kategória. meg ezek átfedései, variációi... Itt viszont számomra egy kicsit rejtély, hogy miről is van szó... Ha tippelnem kellene, akkor a depresszív indíttatás tűnik a legvalószínűbbnek, illetve egyfajta nihilista szemlélet, nem tudom viszont figyelmen kívül hagyni azt a sort a Mennykövek dalban, hogy: "Gyönge léleknek reményt adó, hamis, gyarló hit."
A vallásos felhang süt, de meg van a dolog tekerve, mert nincs egyértelműen megnevezve, hogy melyik vallásról van szó... Oké, menny, felhővilág,  tegyük fel, hogy ez a kereszténység, viszont akinek mutattam, hogy mi erről a véleménye, azt mondta, hogy ez nem egyenes utalás. Jó...
Egyszer olvastam valahol, hogy a black metal céljai közé sorolható a társadalmi reakció kiváltása is... Természetesen a true vonal keményen tagadja ezt, illetve fenhangon hirdeti, hogy őket nem érdekli semmiféle reakció, de az arculatot figyelembe véve ez szerintem egyszerű füllentés. Az interjúban gyorsan lejött, hogy Tuhlv nem a szcéna zsugorított fejűi közé tartozik, gondolok most a jól szerkesztett válaszokra, a hibátlan helyesírásra (eljutottunk a szellemi lerombolódás olyan szintjére, ahol ezt ki kell emelni!!!), de egy pár ellentmondás akkor is előjön... És nem érzem úgy hogy az interjúból választ kaptam volna ezekre...
Szóval tapintható a polgárpukkasztó késztetést is abban, hogy ez a lemez napvilágot látott, csak ma erre a kereszténység rugdosása már nem elég... (ha ugyan arról van itt szó). A hangzás, amivel operálnak viszont még mindig...
Ha most ezt tovább fejtegetem, talán soha nem lesz vége a cikknek, úgyhogy csak annyival foglalom ezt össze, hogy a semmivé válás utáni vágy, és az arculat ilyetén kiemelése nekem egymást ütő momentum továbbra is.


A zenéről. Na, ott viszont minden piszokul rendben van.
Mi értelme van részletekre szedni egy ilyen lemezt? Nem sok, mégis csak egy pár sort erről... A nyitó nóta csak szimplán bejött, az első valódi libabőrös élmények a második - címadó - Viharjárásnál értek. A lassú, vontatott felvezetés vészjósló, jelez előre valamit a szélvészből, ami utána jön. Na és a hangnemezés, akkordozás ott... Magasra húzott basszusgitárhangok törik az ormótlanságot, és adnak mély zeneiséget az egésznek. Majd 2:25-nél jön az a bizonyos libabőr... Az énekhang több, mint pusztulat...
Még egy dalt emelnék ki, ami viszont éves szinten ott lesz a dobogón nálam, ez már nem vitás, és az a Szívnémaság. Az elején és az első versszak alatt az oktávjáték a gitáron, alatta a monoton basszus, és a döngölő dob más dimenziókba röpít el. A begyorsulás darál, és én még úgy meghallgattam volna azt a verzét még egyszer a végén. Akkor nem kéne folyamatosan vissza - visszatekerjem az elejére.

A hangszeres játék rendben van, egy-két hiba tűnik csak fel, ami viszont a dolog legitimitását - már műfajhűség szempontjából - nagyban megtámasztja. A megszólalás is műfajhű, ugyanakkor nem kell órákig tekergetni oda - vissza az anyagot, hogy kisüljön, mit is játszanak itt az alkotók. Rottyantan szól, de jól is. Külön kiemelem a kísérő cintányért, ami jazzesen szól, de mégis átjön szépen a pingje. Ha találgatnék, azt mondanám, hogy ez egy Paiste Giant Beat 20"-os tányér, de nem fogok találgatni, meg úgysem árulnák el... Önöket meg nem érdekli.

Egy dolog így a végére még kikívánkozik belőlem. A társulat nihilista felfogása, és információstopja mellé egy kicsit misztikusabb zenei légkör párosulhatna. Ez ugyanis 100%-ban a Darkthrone vonalról eredező klasszikus black metal sem több, sem kevesebb... Én mondjuk nagyon élvezem minden hangját, viszont egy kicsit szerintem túl van itt gondolva a háttérkoncepció. Örülök, hogy ennyi idő eltelt az első hallgatás óta, hiszen így kellő érzelmi távolságba tudtam kerülni a Viharjárástól. Ez a pontszámomon mondjuk nem változtat. Az mindenképpen tizes marad... Harmóniákra építkező, részleteken nem sokat agyaló, de mindenképp érzelmeket keltő berohadt black metal zene ez, ami nekem mindig jöhet...