Minél többször pörgetem le az olasz Arkana Code debütalbumát, annál inkább megfog magának az anyag zeneisége, annak ellenére, hogy megvannak a szépséghibái. Már a második hallgatásnál megállapítottam, hogy nincs „nagy arca” a lemeznek, nem célja könyökkel betolakodni az ember látó-hallóterébe. Bár death metalról van szó, nem akarnak senkit legyőzni brutalitás terén; bár zenéjük nem mentes az apró finomságoktól, nem akarják túlzásba vitt technikás játékkal megvakítani a hallgatót; és bár dallamoknak és szólóknak nincs híján a Brutal Conflict című lemez, nem akarják leolvasztani az ember fogáról a zománcot semmilyen melosziruppal vagy húrokon végzett önkielégítéssel.
Mit akarnak akkor Francesco Torresiék? Érett és zenei death metalt letenni az asztalra, amely igaz, hogy semmi különlegeset, vagy eddig soha nem hallottat nem tartalmaz, és az is igaz, hogy a hangzással, arányokkal bíbelődhettek volna még, de legalább nem nyomják le a torkunkon spanyolviaszként a százezredik művészi(nek hitt) katyvaszt. A hangszereik megerőszakolása helyett jó minőségű death metal témákat írnak (!), a kaotikus zajok és a blöff-hömpölygések helyett zenét komponálnak (!). Ki gondolta volna, hogy ezt ki kell majd hangsúlyozni…
Ha ismered, mondjuk, a Heartwork környéki Carcasst, érted már, kb. mit tartanak fontosnak a tagok. Na, nem mondom, hogy a Heartwork szintjéig eljutnak a fiúk (és Giusy Bettei, női bőgős), mert az igencsak túlzás lenne, de az igyekezet nagyon is tetten érhető, főleg az album második felében. Megkockáztatom, hogy a Mortuary March-ot akár Jeff Walkerék is írhatták volna, annyira Carcassos. A dal en-block roppant hangulatos, kiváltképp a refrén alatti dallam. Hozzáteszem, nyúlásokról nem beszélhetünk. Ebben a számban Francesco hangja is szinte egy az egyben Jeff Walkerét idézi, míg a lemez nagy részében a magasabb fekvésű vicsorgást a hörgéssel váltogatja.
Hiba lenne csupán egyetlen szerzeményt kiemelni a sok jó dal közül. A gondosan-ügyesen kitalált riffekre természetes módon illeszkednek a szép szólók, sokszor egymásba fonódnak, mint az összekulcsolt kezek. Jó példa erre a Psychiatric Kingdom. Több dalban is különféle díszítéseket figyelhetünk meg. Ezeket időnként David Folchitto dobos szállítja, máskor Paolo Ponzi és Luca Natarella gitárosok riffjeiben, témáiban, apró fondorlataiban mutatkoznak meg. Mindkettőre nagyszerű példa az Escape from My Mind. Ami viszont zavarja a fülemet, az a kétlábdob hangzása: túlságosan előre tolták, és a hangszíne sem az igazi.
Bár többször is hangoztattam, hogy a sötét, fortyogó death metal milyen erővel, varázslattal tud bírni, most azt is meg kell említenem, hogy a heavy metalban gyökerező, hagyományosabb szerkezetű death metalnak is megvan a maga varázsa. Amit ezen a lemezen hallunk, az nem más, mint leheletfinom technikássággal előadott heavy metal dalok death metal köntösben. A szólók által behozott melódiákat, organikus mivoltukat csakis dicséret illeti, ám a ritmusszekció és a riffek keménysége (Mutilated Reality!) által mégis megmarad a zene herezacskója.
Az ötösfogat nem sietett minél hamarabb kiadni az első lemezt, az első demó még 2010-es keltezésű. Minden dalban érződik, hogy átgondolt anyaggal van dolgunk, ahol a metal zenét olyannak lehet szeretni, amilyennek valamikor megismertük. Gitárcentrikusnak, keménynek, mégis szépnek és fogósnak. Olyan közeg ez, ahol a gitáros, a bőgős, a dobos és az énekes igazi csapatot alkot, és mindenki tudja a maga szerepét, mindenki hozzáteszi a magáét. Még ha nem is szól minden tökéletesen, még ha nem is minden dalba lehet egyformán belekapaszkodni… Ezeket a csorbákat a következő albumon ki lehet köszörülni.
<a href=”http://metalscraprecords.bandcamp.com/album/arkana-code-brutal-conflict”>ARKANA CODE "Brutal Conflict" by Metal Scrap Records</a>
Az itt hallható 43 percben nem akad meg az ember torkán a falat, ahogy az mostanság gyakorta előfordul underground körökben, szóval jó és könnyen befogadható lemez a Brutal Conflict, a talján csapat megérdemli a figyelmet.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
