Averon
An Echo From Beyond

(Unisound Records • 1999)
boymester
2017. március 18.
0
Pontszám
8.5

 

    Cseppet sem számít ritkaságnak a fémzenék világában az, hogy egy zenekar felszívódik, eltűnik a süllyesztőben. Ennek nagyon sok oka lehet azonban, ráadásul a nyúlfaroknyi élettel rendelkező brigádok tagjai gyakran választanak maguknak új utakat, más projekteket. A teljes elpárolgáshoz azt gondolnánk, ritka pocséknak és esélytelennek kell lenni, pedig előfordul, hogy a dolgok egyszerűen csak így alakulnak. Ez történt a 90-es években működő Averon zenekarral is, aminek zenészei az évtized kezdetének nagy részét különböző, valóban nyomot sem hagyó projektekben kezdték, majd 95-ben egy demó keretein belül egymásra találtak. Az Averon összesen két nagylemezt adott ki ezek után, 1997-ben jött a tanulópénznek is betudható, közepes minőségű Serenity, majd 1999-ben az An Echo From Beyond, amire azért már többen felkapták a fejüket, főleg a doom metalt kedvelő szűkös baráti körön belül. Dalszerzői képességeik azért már a kezdetekben is megmutatkoztak, lásd a debütálás legjobb dalát:


    A zenekar egy nagyon finom keverékét hozta össze ezen az albumon az epikus doom metalnak és a gótikus doomnak, okos megoldásokkal, megjegyezhető dalokkal kombinálva. Ezek után viszont pár év alatt úgy eltűntek a köztudatból, hogy gyakorlatilag épkézláb információt csoda volt összeszedni róluk. Éppúgy abbahagyta a zenélést az egyedi hangszínnel megáldott Ola Persson, mint Per Ryberg és Mikael Wikström gitárosok, de a bőrkoptató Stefan Halvarsson is felszívódott a zenész társadalomból. Ugyanakkor minősége, karaktere miatt az An Echo From Beyond még nem tűnt el és remélhetőleg nem is fog. Utolsó interneten követhető megmozdulásuk egyébként egy 2001-ben rögzített feldolgozás dal volt, amit Stefan barátnőjének a bandáról készült utolsó képének kíséretében töltöttek fel. Ryberg közös vállalkozásban működtet egy kis stúdiót a zenekar szülővárosában, Bollasban, ahol a többiek is élnek és dolgoznak a mai napig. 


    Különlegességük talán legfőbb oka az, hogy az alapvetően epikus doom utakon járó zenekar a nyilvánvaló hatások mellett (Candlemass, Solitude Aeturnus, Solstice, Memory Garden és a Sorcerer) beemelt a zenéjébe rengeteg atmoszférikus billentyűzetet, modern lüktetéseket, gitárszólókat egyaránt. Ráadásul Ola Persson érdekes hangja is bőven hozzájárult ahhoz, hogy elkülönüljenek a kópia zenekaroktól, rekedtes, erőszakos, mégis megfelelő pátosszal és érzelemmel rendelkező hangja könnyen befogadható és sok hasonló társához képest modorosságtól is mentes. A műfajtól némileg eltérő módon a hosszúnak nevezhető, 53 perces lemezen nem kapunk dal óriásokat, a legtöbb szerzemény 4 és 5 perc között mozog. Így összesen 12 tétel sorakozik egymás után, némileg hullámzó érdeklődést kiváltva, de semmiképp nem kukába való módon. A lemez rögtön egy igazi doom slágerrel nyit, ez a címadó An Echo From Beyond. A dallal olyan könnyű sodródni, mint egy sárlavinával, azonnal bólogatásra ingerel súlyos menetelésével és riffjeivel. Ennek egyenes folytatása a még erőteljesebb, agresszívebb At The Bridge Of Life, melynek refrénjében a zongora pillanatok alatt képes hangulatot váltani, így érdekes kontrasztot képezni a dalon belül.


    A két középtempós szerzemény után a Leave Me Alone folytatja a slágerek sorozatát, mivel ez az első igazán szépnek is nevezhető dal. A vastag billentyűs háttér és halálos keringőbe csábító gitárok mellett Ola is tisztábban énekel. Mindezek ellenére a bűvös 4 perces játékidőt is alig lépik túl, aminek következtében pont annyit ad a dal, amennyire szükségünk van. A Searching For Euphoria minden eddiginél gyorsabban, power/doom energiákat mozgósítva ront nekünk, amire szüksége is van, mivel alapvetően ez viszi előre a dalt gyengébb énektémája mellett. A csúcsteljesítményhez ugrik vissza a Cocealed Suffering lassú, kórusokkal is megtámogatott epikus doom metalja, ahol a melodikus gitárdallamok a borítón látható, félelmetes erdőségbe kalauzolnak el minket, ahol bármi megtörténhet. A gótikus hangulatot erősíti a nagyrészt akusztikus, kellemes Fading Away című dal, ami ismét a gyengébb szerzeményeket erősíti, de rossznak nem minősíthető. Sajnos jóval inkább töltelékdal a Scream Out In Anger , mivel leginkább a korábbi szerzemények farvizén próbál meg evezni különösebben megjegyezhető momentumok nélkül, néhány erősebb gitártémával. Hátat fordítva a langyos merengésnek, két hosszabb dalt is kapunk egymás után közel azonos hangulattal, ez a The Journey és a Land Of The Unknown. Az Into Eternity szintén egy korábbról fennmaradhatott töltelék, ami nem sok vizet zavar, majd a lemez végére ismét kigyúl a fény a dalszerzői szobában és jön a Pain, valamint a szintén jól sikerült The Last Day.
 
    Két-három dal selejtezése esetén egy gyakorlatilag hibátlan lemezt tehetett volna a doom metal rajongók polcára az Averon, egyedi hangulattal, gyönyörű külsővel, átlagos, de azért jó hangzással. Nem tudom, milyen dolgok játszottak közre a  hangszer szögre akasztás ügyében, de az végül bekövetkezett és az An Echo From Beyond lett egy éppen csak körvonalazódó pálya csúcspontja, a doom másodvonal távolban pislákoló, sejtelmes csillaga. Az említett hiányosságok és a feleslegesen sok tétel miatt ugyan soha nem lesz kult, vagy alapmű, de megismerése és néhány hallgatása már csak underground mivolta miatt is ajánlatos.

Depeche Mode Depeche Mode
március 25.