Tyrant Goatgaldrakona (Reissue)
Horns in the Dark (2016)
Valahol, még a dimenziókon túli kénköves pokol bugyrában születhetett meg a címben szereplő zenekar, amely stílusa ősrobbanása után - ha jól számolom ez a valamikori a ’85-ös év - végül testet is öltött a nem túl régi 2009. évben. Ez a tűzben, s káoszban edzett horda a már jól ismert klasszikus 1996-ig terjedő éveket felölelő death metal mozgalom utolsó zászlóshajói közé tartozik. Hiszen ki ne ismerné e „letűnt” kor sajátosságait? Többek között az olyan elmaradhatatlan kellékeket, mint a mostanra már alapos „ráncfelvarráson” átesett láncfűrészszerű HM-2-es hangzást, a rozsdás szegként húsunkba vágó thrashes szólókat, s nem különben a fekete napszemüvegbe oltott töltényhüvelyes övek éráját. (Szegény sok trve arc, el sem tudja képzelni, hogy milyen „bölcsőben” nevelkedtek fel kedvenc fekete fém zenekarának démonjai, mert kétségtelen, hogy ez a sokszor méltánytalanul leírt halálkultusz nagyban hozzájárult a black metal létrehozásában, de az már egy másik történet.)

Kanyarodjunk is hát vissza, egészen addig, hogy a Tyrant Goatgaldrakona hangzatos névre „keresztelt” zenekar legénysége Grave Desecration and Necrosodomy (gitár és basszus), valamint Hellfire Commander of Eternal War and Pain (vokál, dob) személye nem lehet idegen a hazai undergorundban jártas zenehallgatók számára. (A „művésznevek” mögött megbúvó Hanyi Tibor és Lédeczy Lambert olyan zenekarokban oszlopos tagjaiként fordultak már meg, mint a Mörbid Carnage, Ahriman vagy Fagyhamu.)

A zenekar 2010-es debüt albumának, a Horns in the Dark tavalyi újrakiadásának apropója pedig egész egyszerűen nem más, mint hogy a zenekar még aktív de a lemez már fizikai formátumban nem volt elérhető. – Szerencsénkre a zenekar figyelt a részletekre és a reissue meg lett fejelve még két bónusz nótával (ezek eredetileg nem szerepeltek a lemezen) továbbá az originál borítót készítő Mark Riddick egy újragondolt munkája látható most a borítón. - Egy-szó, mint száz, egy igazán jól fermentálódott lemezzel van dolgunk.
Ezek előzetes ismeretében csak garantálni tudom, hogy a stílus rajongói már az első hangok után kajálni fogják az anyagot. (A stílusban pedig igazán jártas rajongók vagy az olyan őskövületek, mint jómagam nagy valószínűséggel nem fognak majd meglepődni a néhol az Incantation, Archgoat zenekarokat jellemző zenei megoldásokon.)



Ami pedig az albumot illeti… Alapjáraton nem sokat cicomáznak a srácok, és már az albumnyitó The Mountains of Irkalla-val megadják a kellő alaphangulatot. Sötét, gonosz felhők gyűlnek, a levegő fagyossá válik, és egész egyszerűen mindenhol csak „azt” a jellegzetes kriptaszagot lehet érezni. Elsőre talán kicsit fojtónak is tűnhet a hosszúsága. Szerencsére a The Thief of Lies mindez ellensúlyozva olyan kecsesen tépi le a pofánkról a bőrt, hogy a folyamatosan és apró adagokban mért blast-beat szépen bólogatásra küldik az embert. A szólóra pedig végképp’ nem lehet egyetlen zokszavunk sem. Habár a Church of the Fire hangulatában nem hoz semmi újat, de amint túltesszük magunkat a közel perces üresjáraton már nyert ügyünk van. S mire mindennek a végére értünk fogunk csak rájönni, hogy ez egész egyszerűen csak a Dawn of Decay felvezetése volt. Klasszikus gyűlöletbomba, kiölve belőle minden érzelem.

A zenekar igazi arcát a címadó nóta mutatja meg valójában. A gyors, lassú, középtempós harmóniák váltogatása magával ragadja az embert – talán tudatos, talán nem, de így könnyebb fenntartani a folyamatos figyelmet. A hasonló kompetenciával megalkotott King of the Desert teszi fel valójában az i-re a pontot.
Ami pedig bónusz „dalok”-at illeti? Nos, a Sulphur and Blood agymenése már közel sem éri váratlanul hallgatót, - azért mintha tempóban rátenne a többi nótára egy lapáttal. A Legions of Styx pedig egy a végtelenségig leegyszerűsített gyűlöletbomba. (Koncertek záróakkordjaként viszont igen hatásos.)

Huh, mit is írhatnék szinopszisként így a végére? – Persze, csak tényeket. – Mégis, ha egyesek szerint itt egy lecsengő stílusról van szó, retróról, mégis mit keresnek akkor itt ezek a bandák? Hiszen akkor együtt élünk a jelenben a múlttal? Meglehet. Ha úgy tekintünk ez a zenekar sem több egy jól sikerült stílusgyakorlatnál, mégis merem azt hinni, hogy amíg lesznek fiatal gólyák, addig nekik minden új marad. A zenehallgatás pedig - mint olyan sok más is - kitűnő lehetőség a szabadidő kulturált eltöltésének módjára. - Tessék próbálkozni.

9.5/10
Tyrant_Goatgaldrakona_Reissue_Horns_in_the_Dark_2016
Kiadó:
Forgalmazó:
Stílus:
old-school death metal
Értékelés:
 
Pont
: 9.5 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.The Mountains of Irkalla (From Life to Death) (06:57)
2.The Thief of Lies (02:46)
3.Church of the Fire (04:22)
4.Dawn of Decay (03:12)
5.Horns in the Dark (03:08)
6.King of the Desert (Malkum In Rex) (03:56)
7.Arcanum-Secretum (06:02)
8.Sulphur and Blood [Bonus Track] (02:12)
9.Legions of Styx [Bonus Track] (02:59)
Írta:
ZolixiusRex
2017. április 2., vasárnap, 12:31
Facebook:
Hades 2017. április 2., vasárnap, 21:11
Hades
Csatlakozott:
2017. április 2.
Hozzászólások: 16
Kiváló lemez!
Koncertek
Totalitarian Black Attack
november 24.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Hellhammer Festival 2017: Winter Edition
december 5.,
Dürer Kert - Kisterem
Sólstafir, Myrkur, Árstídir
december 7.,
A38 Hajó
Angerseed, Nigromantia, Nemere
december 9.,
T-Boy Rock Klub
december 29.,
Dürer Kert
december 29.,
Strausz Ti Ti Tá
Septicflesh, Inquisition
január 7., 18:00,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.021 seconds to render