Exuvia (2017)
   Alexander Von Meilenwald egymaga jelenti számomra a német black metal vonal csúcsteljesítményét, pedig a germánoknak rajta kívül sincs szégyenkezni valójuk. A multihangszeres zenész nevéhez olyan bandák fűződnek, mint a Nagelfar, Kermania, a háború gyötrelmeit meglovagoló Truppensturm és a merengős sötétséget képviselő Verdunkeln. Ez azonban nem volt neki elég és 2003-ban megalkotta saját agyszüleményét, ez a The Ruins Of Beverast. A projekt meglehetősen stabilan csepegteti lemezeit, közel azonos minőségben, mindig egy-egy téma köré felépítve olyan mérnöki pontossággal és műgonddal, ahogy arra csak a zsenik lehetnek képesek. Nem vitatható az Unlock The Shrine Burzum vezérelt ősi forgataga, ahogy az atmoszférikusabb Rain Upon The Impure minősége, vagy a jóval kísérletezőbb, doomos Foulest Semen Of A Sheltered Elite, ami ennek megfelelően személyes kedvencem a munkásságából, ha egyáltalán ki lehet emelni az albumok közül akármelyiket. Utoljára 2013-ban engedte szabadjára lovecrafti sötétségét a Blood Vaults kiadványon, a folytatás pedig mondhatni menetrendszerűen érkezett meg végre egy rövidebb, megjegyezhetőbb címmel, ez a kritika tárgyát képező Exuvia.
   Adott tehát egy zseni, akinek senki nem mondhatja meg, mit, hogyan alakítson, ennek megfelelően szabadon engedheti fantáziáját, ami ezúttal a sámánok világát szúrta ki magának fő inspirációért. Ennek következménye a mostani lemezborító, ami meg kell mondjam, elsőre a frászt hozta rám és elültette bennem a kételkedés csíráját, miszerint talán most nem sikerül a varázslat. Aki egy kritika írásakor a pontszámra tekint először, az már tudja, Alexander csúcsformában van, az Exuvia pedig a következő lépcsőfok pályafutásában. Ahogy rendszeres követői észrevehették, ezúttal is más kiadványt kapunk, mint az elődök, ugyanis a folyamatos változás (fejlődést nem írnék, mert a minőség állandó) az új produkcióra is igaz, a The Ruins Of Beverast ugyanolyan bátorsággal és magabiztossággal nyúl a black metalhoz, mint a doomhoz, jelen esetben pedig a pszichedeliához.


    A bármiféle megkötések nélküli utazást ennek megfelelően a címadó Exuvia kezdi negyed órás játékidő fölé kúszva, ami önmagában azt jelenti, hogy ezt a lemezt nem háttérzenének, nem bármikor hallgathatónak szánta Alexander. A kántálás és sejtelmes szintiszőnyeg alatt fokozatosan bekúszik a gitár és megkezdődik a változatos vokalizálás is. Ez alatt értendő a hörgés, a károgás és az emelkedettebb pillanatokat hozó tiszta ének. Mindhárom változatos és minőségi, ami megint csak nem kis teljesítmény egyetlen előadó esetében. A dal közepén hallható elszállással, meditatív jellegű ismétlődésekkel fűszerezve a dal már önmagában rengeteg kellemes pillanatot tartogat azoknak, akik szeretnek elmélyülten, a világot kizárva zenét hallgatni. A jóval black metalosabb, de középtempós Surtur Barbaar Maritime valamivel szűkösebb keretek között nyújtja ugyanazt az élményt valamivel sötétebb formában, gonoszsággal és mágiával fűszerezve. Ősi istenekhez szóló ima ez, hogy segítsenek visszatérni a helyes útra és elpusztítani a képmutató szentségeket, hazug bálványokat. A 11 perces Maere (On a Stillbirth's Tomb) egy velőig ható, félelmetes doom tétel, ami nagyon finoman építkezik és egyre jobban magába szippant. A férfi, női kórusok a háttérben, a könnyedből fokozatosan arcul csapásig nehezedő hangok nyers, ismét Burzum ihlette black tébollyá alakulnak át, külön megemlítendő az is, hogy a hangzás lehetővé teszi mind a hangszerek élvezetét, mind pedig a karcos, ropogós fekete fém élvezetét. Aki már a kezdő tételek folyamán felőrölte idegrendszerét és lelkét, annak főként nem hoz megnyugvást az újfent negyed órához közelítő The Pythia's Pale Wolves sem, ami a skót duda és női ének felhasználásával nálam a top szerzeménnyé tudott emelkedni a hallgatások alkalmával. A szellemvilág életre hívásával boldogít minket a Towards Malakia, valamint azzal, hogy kevésbé álmodozó, mint elődei, kézzel fogható menetelése, zsíros riffjei tiszteletet parancsolnak, mielőtt újfent a természetfeletti erők játékszerévé válunk a záró Takitum Tootem (Trance) folyamán.
   Hosszú, nehéz hallgatnivaló az Exuvia, ami megköveteli a figyelmet, sőt még a The Ruins Of Beverast eddigi munkásságának követését, ismeretét is. Rétegezett, összetett jelentésvilág, okkultizmus, földön túli mágia és teljes zenei szabadság vár azonban arra, aki időt és energiát fektet ebbe az újabb nagyszerű lemezbe. A végére még a szorulással küzdő (tudom, ez álarc, de hát az első benyomás...) indiános borítót is sikerült megkedvelnem. A kiadványt természetesen az elődökkel együtt meghallgathatjátok Alexander bandcamp oldalán. 
The_Ruins_of_Beverast_Exuvia_2017
Kiadó:
Stílus:
atmoszférikus black/doom metal
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Exuvia (15:26)
2.Surtur Barbaar Maritime (08:51)
3.Maere (On A Stillbirth´s Tomb) (11:22)
4.The Pythia´s Pale Wolves (14:34)
5.Towards Malakia (09:39)
6.Takitum Tootem (Trance) (07:45)
Írta:
boymester
2017. május 23., kedd, 18:46
Facebook:
Hades Rising - Hades Rising (2017)
Kritika, boymester @ 2017. június 6., kedd, 16:45
Fuoco Fatuo - Backwater (2017)
Kritika, Weide @ 2017. június 5., hétfő, 18:13
The Bloody Earth - Inevitable (2017)
Kritika, boymester @ 2017. június 1., csütörtök, 16:51
Below - Upon A Pale Horse (2017)
Kritika, boymester @ 2017. május 18., csütörtök, 20:20
Koncertek
Foo Fighters, God Damn
június 26., 19:00,
BudapestArena
Beyond Creation, Virvum
június 28.,
Dürer Kert - Kisterem
Alpárfeszt 2017
június 29.,
Régi Tüzép
Gojira - The Magma Tour 2017
július 5.,
Barba Negra Track
Rockmaraton 2017
július 11.,
Szalki-sziget
Masters of Rock 2017
július 13., 10:00,
Masters Of Rock
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.019 seconds to render