The Bloody Earth
Inevitable (2017)
   Biztosan voltatok már úgy, hogy mindenki más véleménye ellenére valami nagyon tetszett, vagy nem tudtatok szabadulni tőle. Ilyenkor megmagyarázni nem igazán lehet a vonzalmat, mert ez belülről tud fakadni, amit mások nehezen értenek és már előre látom, hogy a szerb The Bloody Earth második nagylemeze gyakorlatilag halálra lenne ítélve egy hangpróba folyamán, főleg, hogy efféle hangulatzenét már nem sokan játszanak manapság. Az Inevitable tehát egy új produkció, viszont a zenekar története ennél jóval régebbre nyúlik vissza. Debütálásuk konkrétan 1996-ra datálható, ami után csak 21 évet várattak a folytatásra, tehát a kapkodás nem épp a banda legjellemzőbb tulajdonsága. Igaz ez a zenére is, aminek legfőbb táptalaja a funeral és death/doom határvidékén keresendő, modern hangzású extrém produkció régi sulis magzatburokba zárva. A mély hörgéssel, vontatott menetelésekkel és vastag szinti szőnyeggel megtoldott produkcióban minden hang végtelenül primitív és egyszerű, mégsem éreztem egy pillanatra sem, hogy ne lenne tökéletesen a helyére illesztve. Ha hatásokat, esetleg hasonlatokat kellene még gyártanom, azt mondanám, hogy a zenekar egy takaréklángon égő Mourning Beloveth és bekávézott Evoken keverékeként állná meg leginkább a helyét. Ennek megfelelően hat szerzeményt találhatunk a lemezen közel órás játékidővel, aminek ötödében egészen a középtempóig merészkedik a zenekar, néhány percében pedig olyan death metal témákat robbant, hogy a hajam letettem tőle.
   Koca doom rajongók elriasztásával kezdődik az Inevitable, 10 perces gyászmisét kapunk a Thee, Who Wakes Me Unknown képében. A gyakorlatilag egyetlen vezérfonálra felfűzött dal innen-onnan ismerősen csengő, embertelen mélységbe lenyomott riffekkel és lélekmelengető templomi orgonával szórakoztatja a nagyérdeműt, még ha nem is olyan szinten használva ezt a hangot, mint mondjuk a Quercus. A Promethean Punishment viszont már első hallásra meggyőzött arról, hogy meg kell emlékeznem erről a lemezről, mégpedig nem elődjéhez képest nagyobb változatosságával, kreativitásával, pusztán hangulatával, amit csak fülessel, vagy nagy hangerővel tud visszaadni. A dal minimalista esszenciája ennek a műfajnak és tökéletes példája annak, hogyan lehet alig pár hanggal világra hozni az érzelmek garmadáját. A sóbányából visszhangzó mély hörgés és az időnként előbukkanó magas orgona, valamint akusztikus megoldások a gyász, az átszellemülés, a hidegrázás tökéletes előcsalogatói, amit csak teljes nyugalomban, a világtól elhatárolódva lehet igazán értékelni. Ez szintén igaz az I Dwell Alone megoldásaira is, ahol még közelebb kerülünk a funeral doomhoz, mint korábban. A Thou Devour the Sea vontatott kezdése után az idei év egyik leg odapörkölősebb death zakatolását mutatja be, hogy aztán visszaterelve a hangulatot ismét a kopott fejfák, hervadt virágok mezején cammoghasson tovább. A változatosság nem erőssége tehát a bandának, viszont ezen az egy dalon annyit dobott, hogy simán a legjobb szerzemény lett az egész kiadványon, már-már könnyen emészthetőnek mondanám. Talán el is szégyellhette magát a zenekar a nagy tempóváltások miatt, mert a When Faith Is Kneeling keretein belül visszakanyarodtak a búskomorság fájdalmasan szép magányába, ahol kapunk esőt, vihart, zongorát és minden jót, amit egy ilyen szerzemény nyújtani tud számunkra. A lemezt az I Am Doom zárja, ahol egy könnyebben emészthető lüktetésbe ágyaznak bele egy szintén súlyos dalt a kiadványon eddig példátlan, kilenc perc alatti játékidővel.
   A The Bloody Earth új lemezét azoknak ajánlom, akik a mindennapok rohanásában még megengedhetnek maguknak egy órányi nyugodt zenehallgatást és a hangjegyhalmozás hiányát is meglehetősen jól tűrik, valamint azoknak, akik ki vannak éhezve egy hangulatos funeral/death doom keverékre, mert nem igazán kaptunk mostanában új produkciókat ebben a közegben. Engem nagyon elkapott a cucc hangulata és egymásra találtunk, mint a köztisztviselők és a vaskos borítékok… A ti értékelésetek segítségére pedig már itt a teljes egészében meghallgatható lemez.
 


 
The_Bloody_Earth_Inevitable_2017
Kiadó:
Stílus:
funeral death/doom metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Thee, Who Wakes Me Unknown (10:45)
2.Promethean Punishment (9:33)
3.I Dwell Alone (9:59)
4.Thou Devour the Sea (9:34)
5.When Faith Is Kneeling (9:06)
6.I Am Doom (8:58)
Írta:
boymester
2017. június 1., csütörtök, 16:51
Facebook:
Belial 2017. június 6., kedd, 00:06
Belial
Csatlakozott:
2012. május 9.
Hozzászólások: 703
Ez egy 10 pontos. Kosz a cikket.
Weide 2017. június 1., csütörtök, 20:53
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 599
Ezer hála ezért a kritikáért, e nélkül valószínűleg sosem botlottam volna bele ezekbe a szerb fenegyerekekbe. Imádom az ilyen mázsás, "vonszolós" muzsikákat, főleg ha ilyen tömény szintihangzással ágyaznak alá a döngölésnek. Pont a múltkor panaszkodtál (talán az egyik HP kommentszekciójában?), hogy mostanában nem igazán ütötte fel a fejét semmi igazán jó funeral doom. Erre tessék. Még érlelgetem párszor a hallójárataimban, de szerintem gyors ütemben fog felkerülni a wanted list-emre ez a szépség. Sőt, ha lejár a büntim, még lehet a HP-ra is benyomom. Már csak azért is! |-D
Koncertek
METAL XMASS 2.
december 23., 19:00,
Hemo Klub
december 29.,
Dürer Kert
Christmass Blackmass VIII.
december 29.,
Ti Ti Tá
Gloryhammer, Civil War, Noctis
január 8.,
Barba Negra
The Rise of Chaos World Tour 2018
január 21.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.032 seconds to render