The Bloody Earth
Inevitable (2017)
   Biztosan voltatok már úgy, hogy mindenki más véleménye ellenére valami nagyon tetszett, vagy nem tudtatok szabadulni tőle. Ilyenkor megmagyarázni nem igazán lehet a vonzalmat, mert ez belülről tud fakadni, amit mások nehezen értenek és már előre látom, hogy a szerb The Bloody Earth második nagylemeze gyakorlatilag halálra lenne ítélve egy hangpróba folyamán, főleg, hogy efféle hangulatzenét már nem sokan játszanak manapság. Az Inevitable tehát egy új produkció, viszont a zenekar története ennél jóval régebbre nyúlik vissza. Debütálásuk konkrétan 1996-ra datálható, ami után csak 21 évet várattak a folytatásra, tehát a kapkodás nem épp a banda legjellemzőbb tulajdonsága. Igaz ez a zenére is, aminek legfőbb táptalaja a funeral és death/doom határvidékén keresendő, modern hangzású extrém produkció régi sulis magzatburokba zárva. A mély hörgéssel, vontatott menetelésekkel és vastag szinti szőnyeggel megtoldott produkcióban minden hang végtelenül primitív és egyszerű, mégsem éreztem egy pillanatra sem, hogy ne lenne tökéletesen a helyére illesztve. Ha hatásokat, esetleg hasonlatokat kellene még gyártanom, azt mondanám, hogy a zenekar egy takaréklángon égő Mourning Beloveth és bekávézott Evoken keverékeként állná meg leginkább a helyét. Ennek megfelelően hat szerzeményt találhatunk a lemezen közel órás játékidővel, aminek ötödében egészen a középtempóig merészkedik a zenekar, néhány percében pedig olyan death metal témákat robbant, hogy a hajam letettem tőle.
   Koca doom rajongók elriasztásával kezdődik az Inevitable, 10 perces gyászmisét kapunk a Thee, Who Wakes Me Unknown képében. A gyakorlatilag egyetlen vezérfonálra felfűzött dal innen-onnan ismerősen csengő, embertelen mélységbe lenyomott riffekkel és lélekmelengető templomi orgonával szórakoztatja a nagyérdeműt, még ha nem is olyan szinten használva ezt a hangot, mint mondjuk a Quercus. A Promethean Punishment viszont már első hallásra meggyőzött arról, hogy meg kell emlékeznem erről a lemezről, mégpedig nem elődjéhez képest nagyobb változatosságával, kreativitásával, pusztán hangulatával, amit csak fülessel, vagy nagy hangerővel tud visszaadni. A dal minimalista esszenciája ennek a műfajnak és tökéletes példája annak, hogyan lehet alig pár hanggal világra hozni az érzelmek garmadáját. A sóbányából visszhangzó mély hörgés és az időnként előbukkanó magas orgona, valamint akusztikus megoldások a gyász, az átszellemülés, a hidegrázás tökéletes előcsalogatói, amit csak teljes nyugalomban, a világtól elhatárolódva lehet igazán értékelni. Ez szintén igaz az I Dwell Alone megoldásaira is, ahol még közelebb kerülünk a funeral doomhoz, mint korábban. A Thou Devour the Sea vontatott kezdése után az idei év egyik leg odapörkölősebb death zakatolását mutatja be, hogy aztán visszaterelve a hangulatot ismét a kopott fejfák, hervadt virágok mezején cammoghasson tovább. A változatosság nem erőssége tehát a bandának, viszont ezen az egy dalon annyit dobott, hogy simán a legjobb szerzemény lett az egész kiadványon, már-már könnyen emészthetőnek mondanám. Talán el is szégyellhette magát a zenekar a nagy tempóváltások miatt, mert a When Faith Is Kneeling keretein belül visszakanyarodtak a búskomorság fájdalmasan szép magányába, ahol kapunk esőt, vihart, zongorát és minden jót, amit egy ilyen szerzemény nyújtani tud számunkra. A lemezt az I Am Doom zárja, ahol egy könnyebben emészthető lüktetésbe ágyaznak bele egy szintén súlyos dalt a kiadványon eddig példátlan, kilenc perc alatti játékidővel.
   A The Bloody Earth új lemezét azoknak ajánlom, akik a mindennapok rohanásában még megengedhetnek maguknak egy órányi nyugodt zenehallgatást és a hangjegyhalmozás hiányát is meglehetősen jól tűrik, valamint azoknak, akik ki vannak éhezve egy hangulatos funeral/death doom keverékre, mert nem igazán kaptunk mostanában új produkciókat ebben a közegben. Engem nagyon elkapott a cucc hangulata és egymásra találtunk, mint a köztisztviselők és a vaskos borítékok… A ti értékelésetek segítségére pedig már itt a teljes egészében meghallgatható lemez.
 


 
The_Bloody_Earth_Inevitable_2017
Kiadó:
Stílus:
funeral death/doom metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Thee, Who Wakes Me Unknown (10:45)
2.Promethean Punishment (9:33)
3.I Dwell Alone (9:59)
4.Thou Devour the Sea (9:34)
5.When Faith Is Kneeling (9:06)
6.I Am Doom (8:58)
Írta:
boymester
2017. június 1., csütörtök, 16:51
Facebook:
Belial 2017. június 6., kedd, 00:06
Belial
Csatlakozott:
2012. május 9.
Hozzászólások: 678
Ez egy 10 pontos. Kosz a cikket.
Weide 2017. június 1., csütörtök, 20:53
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 270
Ezer hála ezért a kritikáért, e nélkül valószínűleg sosem botlottam volna bele ezekbe a szerb fenegyerekekbe. Imádom az ilyen mázsás, "vonszolós" muzsikákat, főleg ha ilyen tömény szintihangzással ágyaznak alá a döngölésnek. Pont a múltkor panaszkodtál (talán az egyik HP kommentszekciójában?), hogy mostanában nem igazán ütötte fel a fejét semmi igazán jó funeral doom. Erre tessék. Még érlelgetem párszor a hallójárataimban, de szerintem gyors ütemben fog felkerülni a wanted list-emre ez a szépség. Sőt, ha lejár a büntim, még lehet a HP-ra is benyomom. Már csak azért is! |-D
Koncertek
Foo Fighters, God Damn
június 26., 19:00,
BudapestArena
Beyond Creation, Virvum
június 28.,
Dürer Kert - Kisterem
Alpárfeszt 2017
június 29.,
Régi Tüzép
Gojira - The Magma Tour 2017
július 5.,
Barba Negra Track
Rockmaraton 2017
július 11.,
Szalki-sziget
Masters of Rock 2017
július 13., 10:00,
Masters Of Rock
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.048 seconds to render