Endless Affliction
Total Abliteration (2017)

   Néha megtörténik az a csoda, hogy rákattan az ember valami kifejezetten amatőr zenére. Ez esett meg velem ez év márciusában, amikor az aktuális Hangpróbán megfuttattam a Relentless Existence című görög csapat muzsikáját. A teljesen jogosan a lista vége felé végzett alkotás valamiféle perverz vágyat elégített ki bennem, ami arra irányult, hogy dobgéppel felvett, garázssounddal ellátott, teljesen öncélú gitármaszturbációkat hallgassak rekedt hörgéssel kísérve, valahol a melodic death metal stílus egyik divatjamúlt vállfajának határvidékéről.
   Hogy aberrált vonzalmam nem csupán egyszeri elhajlás volt, azt az Endless Affliction elnvevezésű csapattal való találkozásom erősítette meg. A szintén görög nemzetiségű banda zenéje ugyanúgy megragadott, mint a Relentless Existence brigádé. A nevében (is) végelen szenvedést nyújtó formáció szintén dobgépet használ, szintén elég koszos a hangzásuk, és ők sem restek, ha fitymacsattogtató gitártémázgatásokról van szó - mondjuk az ő esetükben mentő körülmény lehet, hogy választott stílusok a technikás death metal.
   Ahogy jobban utánalestem a csapatnak, bizony rá kellett jönnöm, hogy a hasonlóság egyáltalán nem véletlen, mivel a Relentless Existence és az Endless Affliction legénysége között komoly átfedések vannak, ugyanis mindkét csapat gerincét Manolis Karavidas és Alex Dimou önjelölt gitárhősök alkotják.
   Miután fény derült arra, hogy a két gitárfetisiszta kb. a világon egyedül nekem gyártja a zenéjét, belenyugodtam saját elbaltázott ízlésembe, és némileg objektívabban próbáltam meg feltérképezni az Endless Affliction formáció friss, Total Obliteration névre hallgató korongját.
 

   A csapat mindig is elég underground jellegű (értsd: kásás, amatőr) hangzással bírt, az idei anyag kapcsán sincs ez másként. Ha a korábbi években megjelent lemezeiket veszem alapul - 2014 óta a csapat már a negyedk albumát adja ki! - a Total Obliteration előrelépésnek tekinthető a sound szempontjából, még ha csak fűnövésszerűnek nevezhetjük is a fejlődést. A hangzás még mindig tompa, de legalább egyenletesen tompa, nem olyan aránytalan módon, mint mondjuk a tavalyi Towards Death album esetében. A "rothadónak" is felfogható sound egyébként valamennyire illik is az old school death anyagokat idéző, egész pofás kriptahangulatot árasztó borítóhoz.
   A külsőségeken (borító, hangzás) túl a belsőségek (szövegek, és az egyes dalok) sem kecsegtetnek túl sok jóval. A dalszövegek nincsenek túlterhelve mondanivalóval, főként pusztulással, démonokkal és holtakkal foglalkozó, nem túlzottan szofisztikált "költői" képeket kapunk, némi görög mitológiával megspékelve. James Mansakorth hörgése régimódian rekedt, alapvetően ellátja a funkcióját, csak nem igazán változatos, vagy fantázaidús az, amit vokalizálás címszó alatt csinál - szerencsére Alex Dimou néha besegít neki a magasabb hangú, a Relentless Existence-ből megismert károgásával. Dalszerzői oldalról az egyes tételek a rövidségük ellenére viszonylag változatosak, bár a számok mindegyike a hangsúlyos gitárjátékra épül, a basszusgitár kevés szerephez jut (nem is igazán hallható), a programozott dobok meg különösebb érdekesség nélkül vezénylik le a gyakori tempóváltásokat. A végeredményt némi horrorisztikus sampler (főként sikoltások, tűzropogás és egyéb zajok) is színesíti itt-ott, valamint kiemelendő az első és utolsó tétel jól sikerült, feszültségkeltő akusztikus gitárjátéka, mely ízléses keretbe foglalja az albumot.
 

   A banda zenéje kapcsán minden azon áll vagy bukik, hogy a hallgatónak tetszenek-e azok a nyekergős-sivítós-csilingelős gitártémák, amiket hőseink a dalaik fő "kapaszkodóinak" megálmodtak. Ha jól tippelem, a világ nagy százalékának nem fognak, ám én ahhoz a kisebbséghez tartozom, akiket az efféle "filléres" gitártrükkökkel simán le lehet kenyerezni. A fentebb taglalt negatív felhangok ellenére ez a technikás halálfém korong nekem a hathúrosok sajátos alkalmazása miatt nagyon is bejött... napokig csengtek a fülemben ezek a furcsa, a hozzáértők számára bizonyára amatőrnek ható, de számomra maradandó és egyedi hangulatot generáló harmóniák.
   Szerencsére nem muszáj az én - abszolút nem mérvadó - soraimban bíznotok, ugyanis az egész album (sőt, a csapat korábbi munkássága is) meghallgatható és tetszőleges áron, akár ingyen is letölthető a csapat bandcamp oldaláról.
   Itt a nyári nagy melegben könnyen lehetséges, hogy inkább egy érett görögdönnyét választotok majd, mint egy ilyen félig sem kiérlelt, félig rothadó hangzású, technikás görög death korongot... velem ellentétben, engem ugyanis a görög fiúk minden észérv ellenére már megint megnyertek maguknak.
Endless_Affliction_Total_Abliteration_2017
Kiadó:
Stílus:
technikás death metal
Értékelés:
 
Pont
: 7.5 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Vékony
Dalok:
1.The Final Affliction (01:53)
2.Uprising of the Dead (03:29)
3.Legions of Decay (03:35)
4.Ruination (02:27)
5.Ultimate Decimation (02:57)
6.Beasts of Darkness (02:52)
7.Demonic Shrieks (03:42)
8.Gods Annihilated (02:50)
9.Boundless Deterioration (03:38)
10.Absolute Nothingness (02:04)
Írta:
Werewolfrulez
2017. július 23., vasárnap, 21:47
Facebook:
Werewolfrulez 2017. július 24., hétfő, 00:24
Werewolfrulez
Csatlakozott:
2016. július 24.
Hozzászólások: 52
Válasz boymester üzenetére:

Kifejezetten tetszett a lemez, a borító meg egyenest hívogató:)


Ezt nem gondoltam volna, ezek szerint mégsem én vagyok az egyetlen "rajongójuk" :-D
--
"A holló is énekesmadár, csak metálos."
boymester 2017. július 23., vasárnap, 22:15
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3251
Kifejezetten tetszett a lemez, a borító meg egyenest hívogató:)
--
Youtube csatorna
Koncertek
METAL XMASS 2.
december 23., 19:00,
Hemo Klub
december 29.,
Dürer Kert
Christmass Blackmass VIII.
december 29.,
Ti Ti Tá
Gloryhammer, Civil War, Noctis
január 8.,
Barba Negra
The Rise of Chaos World Tour 2018
január 21.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.026 seconds to render