Eight Sins
Serpents

(Szerzői • 2016)
Győr Sándor
2017. július 25.
0
Pontszám
7.5

Az Eight Sins 2006-ban alakult francia HC csapat, akik zenéjébe azért az idők folyamán thrash, death, groove metal hatások is jócskán beszivárogtak.
A banda 2008-ban adta ki első albumát Straight Hate címmel, amit 2009-ben a Blood Revenge követett. Az erős bemutatkozó anyagok és a magával ragadó koncertjeik alapján hamar népszerűek lettek a szcénában, de a harmadik lemez csupán 2013-ban látott napvilágot. A World of Sorrow-t jól megturnéztatták a környező országokban is, s olyan csapatokkal léptek egy színpadra, mint a Lionheart, a Municipal Waste, az Orange Goblin, a Crowbar, a Madball, az Unearth vagy a Walls Of Jericho.
2016-ot az új anyag megírásának szentelték. Meg kell hagyni, jó munkát végeztek, mert igazán kompakt lett a tíz dalos Serpents.
Nem újították meg a műfajt, itt-ott elkaladoznak más stílusok felé is, bár nem mondhatnám, hogy igazán nagy lépéseket tettek volna a HC-tól stílusidegen dolgok felé. 

 
Nem nevezném különlegességnek, hogy a számok előtt, között narrációval igyekeznek a dalok hangulatát fokozni, illetve a mondanivalót hangsúlyosabbá tenni. Hallotunk már ilyet elégszer, de meg kell hagyni, rendben van ez is.
A szövegek egyébként a hardcore sztenderdnek megfelelően a világ és az egyén gondját-baját igyekeznek bemutatni. Elég, ha csak néhány számcímet idézek: Poisoned, Filled with Hate vagy az I’m What I Fear.

A lemez második számaként a Poisoned még elég visszafogott, még középtempósnak sem nevezném, ellenben jól előkészíti a terepet a továbbiaknak.
A szöveges klippel is megtámogatott Vultures már magasabb sebességre kapcsol, de még itt is vannak lassulások. A szerzemény inkább deathcore, amiben a göteborgi hatások is elég dominánsak, talán emiatt kicsit a hazai Vale Of Tears is beugrott.

A Ten Years egy olyan tétel, amiben kiválóan sikerült vegyíteni régisulis és a new-school HC-t. És még a hozzá készült videó is dob rajta. A szöveg meg afféle ars poetica, azaz “ez az életünk, játszunk, mert ez jön belőlünk”. Nagyjából így foglalható össze a dal mondanivalója.

A Wreck of the Empire filmes idézettel nyit. A szövegrészlet az Ördög ügyvédjéből való, de az Ad Astra ennél érdekesebben használta fel legutóbb. A dal meg inkább a súlyosabb, metalosabb témák sorát gyarapítja, a HC épp csak nyomokban fedezhető fel.

A záró és szintén klipesített Beers & Moshpit – ami amúgy egy Swine Punch feldolgozás) meg inkább amolyan marháskodásnak tűnik, a képek alapján meg pláne. Ki is lóg a sorból. A másfél perces S.O.D./Anthrax-hatásokat mutató nóta jó befejezése a lemeznek, még kedvet is csinál az újbóli hallgatáshoz.

Koncerten, jó hangzással nyilván letépik a fejem a francia srácok, a lemezt viszont – mivel nem vagyok megveszekedett HC fan – nem biztos, hogy sokat előveszem az értékei ellenére sem. Talán több emlékezets együtténeklős (sing-along) résszel nagyobb esély lenne erre. Azért egy esélyt nyugodtan adhattok neki, mert energia az van benne, a digipak borító grafikája meg igazán ötletes.