A Motorhead megannyi zenekarra volt hatással, ez nem vitás. Aktív időszakukban is akadtak jó páran, akik próbálták levenni stílusukat, hangzásukat. Lemmy halála (ami egyúttal a Motorhead végét is jelentette) óta viszont úgy vélem világszerte gondolták úgy többen, hogy a Mesterek visszavonulása után keletkezett űrt be kéne tölteniük.
A francia Iron Bastards is egy lehet közülük, bár nem vagyok tisztában a motivációjukkal. Mindenesetre az elég árulkodó, hogy facebook oldalukon a „művészek, akiket szintén szeretünk” alatt csupán a Motorhead neve szerepel. Ugyancsak gyanús, hogy ők is trió felállásban nyomulnak, továbbá az énekes/basszusgitáros hangszere ugyanolyan típusú, mint a bibircsókos bácsié volt. De ha mindez nem lenne elég, hallgassátok csak meg második nagylemezüket, a Fast & Dangerous-t!
Ez a 11 számos, 43 perces korong ugyanis egyértelműen a brit alapbanda hatásának nyomait viseli magán.
<a href=”http://ironbastards.bandcamp.com/album/fast-dangerous”>Fast & Dangerous by Iron Bastards</a>
A kezdő/címadó tétel valóban tempós, dögös rock ’n’ roll. Hogy mennyire veszélyes, nem tudom. Koncerten talán az lenne, mert izgés-mozgásra, pogózásra késztető. David Bour orgánuma, vokálstílusa egyértelműen Lemmy-ére hajaz. Amúgy a Motorhead-en kívül több nóta esetében is beugrott a VoiVod rockos korszaka. Zeneileg velük is érzek párhuzamot. Igazi buli/koncertzenét játszik az Iron Bastards, aminek a valódi ereje nyilván élőben mutatkozik meg, de CD-ről fülelve is óhatatlanul beindítja az embert.
Azzal együtt, hogy nem sikerült akkora slágereket írniuk, mint anno a „Nagy testvérnek”, alapvetően fogós, szórakoztató dalok sorjáznak az albumon. A húzós, gyors, nem túlbonyolított nóták dominálnak, mégis hallani, hogy technikás zenészek alkotják a bandát. David bőgője végig előtérben van, fajin futamokat ereget, de David Semler gitáros riffjei, sokszor wah-pedálos szólói is hangulatosak, pofásak!
Baromi nehéz ellenállni az olyan daloknak, mint a frankó témákkal telepakolt The Princess & the Frog, vagy a stoner/doom sláger The Wise Man. Ez a darab az abszolút kedvencem a lemezről! Jól áll nekik, ahogy a Motor’ féle rock ’n’ rollt keverik a Sabbathista döngölésekkel. Ráadásul Bour minimáldallamai is el lettek találva.
A Born on the Wrong Side-ban Anthony Meyer tamozása, illetve a szájharmonika szóló is szimpatikus. Kiadványaikon a kígyó visszatérő motívum, így nem csoda, hogy egy kígyós című tétel is helyet kapott a lemez vége felé.
Nem mérgelődöm emiatt! 😀
Nincs itt kérem semmi spanyolviasz feltalálás, újítás, eredetiség. Van viszont húzós, gyors, lényegretörő, tökös rock ’n’ roll. Látatlanba ki merem jelenteni, hogy az Iron Bastards kiváló koncertbanda. Ha véletlenül összefutnánk valaha, valahol, biztos végignézném, mozognám a műsorukat!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
