Buried Souls
The Crossing (2015)

   Egyre többen vagyunk ezen a szerencsétlen sárgolyón és manapság már abszolút nem számít ritkaságnak olyan bandákról írni, akik korábban hazájukra nem jellemző, sőt egy egész régiótól távol eső műfajjal próbálkoznak beszállni a kemény zenék világába. Egyes vonalak rajongóinak bármennyire is fáj, bizony nem csak északról jön remek melodikus death vagy black metal, egy-egy kiváló lemez bárhol felütheti a fejét, ahogy a sludge/southern/hc vonal sem kifejezetten egy amerikai kedvtelés. Ez utóbbiban tevékenykedik a svájci Buried Souls zenekar is immár 2010 óta, ráadásul a szolgalelket sejtető, meghunyászkodó másolás helyett egy valóban érdekes egyveleget kevertek ki rendőrségi helyszínelőket is kiakasztó, brutális konyhájukban. Köszönhető ez pont európai mivoltuknak, mert csak-csak belefért a ropogós és száraz alapvonal mellé az anyakontinens pikáns íze, ami időnként meglepő fordulatokat eredményez. Gondolok itt egy-egy felbukkanó blast beatre, angolos punk agymenésekre, amelyeket kitűnő érzékkel és aránnyal építettek be a The Crossing című bemutatkozó lemezük acélbeton szerkezetébe, ami azért egy példaképül szolgáló Crowbar, Eyehategod esetében nem túl gyakori.. A kissé könnyedre és nem túl bizalomgerjesztőre sikerült borító alá tehát épp elég tökösség szorult egy instant dühkitörés szimulálásához, ami egy nem túl erőltetett, kényelmes fél órás időkeretet is kapott. A banda ráadásul nem vall szégyent megvalósítás terén sem, mivel mindenki megkapja a maga pillanatait. Alex riffjei, változatos témái gyakran gördítik tovább a produkciót, egyértelműen húzó erő a bandában, de hasonló változatosságra képes Scorp a dobok mögött. Külön kiemelendő Mathieu éneke, aki bebarangolja az extrém vokalizálás majd minden skáláját, bár természetesen a dühös ordítás a legjellemzőbb a kiadványra. Ettől függetlenül hörög, időnként károg és mindezt igazán erőszakos, őszinte módon teszi. Egyetlen dolog, ami kissé zavaró, az Yann basszusgitárja, amit azért lehet bírálni, mert a keverés folyamán alul maradt, jelentős kakaótól megfosztva a végeredményt.


   A nem túl hosszú játékidőt kihasználandó a lemez a címadóval kezd, megadva a kezdőlökést egy stoner rigmusokra épülő, karcos dallal, aminek a végére egy műfajidegen, de tökéletesen beágyazott aprítást kapunk. Bíztató kezdés vállalható időkerettel, amit okosan visz tovább a Change Something, ahol thrash ütemek is előtűnnek, de többnyire a középtempós menetelés dominál. Mathieu kissé harsány, magas hangú ordítása már itt kezdett azonban egysíkúvá válni, de ezt szerencsésen megtöri a már említett módokon, időnként nem kis káoszt, valamint egy remek tételt összehozva. Ez az egyveleg lett talán a kiadvány legjobb dala, bár a színvonal szinte végig egységesnek mondható. Remek lüktetéssel nyit a Fraternity is, ami egyértelműen a New Orleans-i mesterek iszappakolásában érzi jól magát súlyos groove-ok közepette. Bitang nehéz tétel, kizárólag drót szakállal és saját készítésű chopperrel rendelkezők számára. A The Worthless keretein belül érkezik rá azonnal egy könnyítés, egy kis elszállás, némi füsteregetés. A kevés szöveggel rendelkező dal sem túl hosszú, így remekül illeszkedik az albumba és igazán törést sem okoz elvontabb megoldásaival. A Disgrace esetében ismét befeszülhetnek az izmok, southern rock úszik a levegőben és a Corrosion Of Conformity neve visszhangzik a dobhártyánkon. A Mind következik a sorban, ami a lemez leghúzósabb pillanataival kényeztet minket tempóváltásaival. Rövidsége ellenére én azért már unatkoztam rajta, mert visszatért a monoton kiabálás azon a bizonyos magas hangon és nem is igazán tudtam komolyan venni, még akkor sem, ha a dal vége gyakorlatilag átváltott death metalba. A More Advices is hozza a feelinget, de ugyanazokat a problémákat is fel tudja vonultatni, mint elődje. Az érezhető laposodást szerencsére stílusosan szakítják meg a lemezt záró Take My Flesh As Offering által, mely a leghosszabb tétel és minden identitászavara ellenére nagyon ütős lett. Ebben aztán kapunk mindent, amit a banda tagjai életükben hallottak, ötletesen összegyúrva!
   Nem egy friss kiadvány a The Crossing, de a fizika törvényeinek felhasználásával energiája anyaggá alakult és most került a polcomra. Az instant klasszikushoz válás nagy, emlékezetes pillanatai ugyan hiányoznak a lemezről, ami több ízben stílusgyakorlatnak tűnik , de furcsa, lórúgás szerű robbanásai kiemelik az átlagos produkciók közül, így alkalomadtán biztosan előkerül még. A hangzás is kiheréli valamennyire a végeredményt, nem elég dohos, súlyos, így a tényleges pusztítás helyett pusztán annak illúzióját kapjuk, de nem szabad elfelejteni, hogy ez egy debütálás, annak viszont kiváló, nemrég megjelent Worn Out EP-jük pedig egyértelműen kiküszöbölte ezt a problémát. A kiadványt természetesen bárki meghallgathatja a zenekar bandcamp oldalán.




Buried_Souls_The_Crossing_2015
Kiadó:
Stílus:
stoner/sludge/hc
Értékelés:
 
Pont
: 7.5 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Átlagos
Dalok:
1.The Crossing
2.Change Something
3.Fraternity
4.The Worthless
5.Disgrace
6.Mind
7.More Advices
8.Take My Flesh As Offering
Írta:
boymester
2017. augusztus 9., szerda, 12:19
Facebook:
Wrathchild America - 3-D (1991)
Kritika, boymester @ 2017. október 2., hétfő, 21:26
Charlie's Frontier Fun Town - In Dust We Trust (2017)
Kritika, boymester @ 2017. augusztus 10., csütörtök, 16:26
Altar Of Betelgeuze - Among The Ruins (2017)
Kritika, boymester @ 2017. március 8., szerda, 15:44
Ketch - The Anthems Of Dread (2016)
Kritika, boymester @ 2017. január 30., hétfő, 17:16
Angor - Angor (2016)
Kritika, boymester @ 2016. október 13., csütörtök, 21:09
Koncertek
Maximum Evocation Tour 2017
október 26., 20:00,
Barba Negra
Igorrr, Broken Note
október 26.,
Dürer Kert
Anathema - The Optionist Europe 2017
október 27.,
Dürer Kert
20 Years Of Plays Metallica By Four Cello
október 27.,
Művelődési Központ (MOM)
The Wrong Tour to Fuck With Europe 2017
október 27.,
Supersonic - Blue Hell
Airbourne, Desecrator
október 29.,
Barba Negra
Back to the Roots Part II.
október 30.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.016 seconds to render