Irány tehát a 90-es évek korai death metalja, modern és mégis tisztelettudó hangzással, tökéletes egyensúlyban a morbiditással és agresszióval. Első állomásunk a halál ösvényén az Upon This Altar, ami lemez nyitó slágernek lett kitalálva és úgy állja meg a helyét rendeltetési célját illetően, mint a helyesen használt vécépapír. Felpörgeti a hangulatot, demonstrálja az elhivatottságot és már első hallgatásra sem csak a heves bólogatást idézte elő nálam, de a lábammal is vadul taposni kezdtem a megállíthatatlan gépezet ütemére. Hat perc felett van a tétel, de nem válik unalmassá a gyakori váltások miatt, ráadásul egy kegyetlen jó gitárszólót is sikerült a megfelelő időzítéssel beleszúrni. Jóval lassabb meneteléssel kezdődik a Suffer (Life In Fragments), aminek van némi ős Cannibal Corpse lüktetése is a vokálnak köszönhetően, ami nem baj, főleg, hogy a legenda emlékezetesebb pillanatait juttatta eszembe. A vaskos, húsos témák mellé azért befér némi vadulás is. A Mnemonic Death fokozatosan gyorsul, Dave dobjátékát külön élvezet hallgatni, mert annyira gépies precizitással vezényli le a háttérből az egész szerzemény és annak változó tempójú, de állandóan jelen lévő erőszakos lüktetését, hogy újra lehetetlen nem mozogni vele együtt. A God Is Laughingben ismételten a gitár a mindenható parancsnok, valamint a ritka betegesen előadott refrén, amire újfent csettintenem kellett. Az egyébként nem túl hosszú, mondhatni ideális keretek közé szorított lemez (39 perc) második felét három, fokozatosan egyre terjedelmesebb dal teszi ki, ebből az első az Excremental Offerings, amiben a szintén ötletes (fura ezt leírni egy death lemez kapcsán) vokál alá modernebbnek ható megoldások is kerülnek, de azért még nem beszélhetünk technikás death metalról. Az Egoic Skin közelítve a hét perces játékidőhöz minden témát kibont, minden energiát útjára enged, mégsem tűnik időhúzásnak. Ugyanez igaz a címadó Decreation című dalra, amiben pattanásig feszülnek az idegek, görcsbe állnak az izmok, gonosz hangulatától pedig a legtisztább szűz is azonnal teherbe esik valami idegen entitástól…
Omladozó épületek között tomboló óriás, földalatti járatokban bujkáló fertő és egyéb nyalánkságok juthatnak eszünkbe az Acephalix hallgatása közben és minősége okán ritkábban kezdünk neki az összehasonlítgatásnak az elmúlt idők hőseivel. Ez a lemez a mostnak készült, kár lenne firtatni eredetiségét, azt bőven bünteti az egyetlen levont pont. Elvittem tehát a balhé jelentősebb részét, nektek már csak élvezni kell.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.