Hamvak
I

(Neverheard • 2017)
Nagaarum
2017. október 5.
0
Pontszám
9

Nehéz lenne megmondani, hogy melyik a kedvenc kiadóm a külföldiek között, de a Profound Lore jó eséllyel pályázna rá. Náluk olyan bandák vannak néha, amelyektől egyenesen félni kell (Lord Mantis, Coffinworm, Portal, Altar Of Plagues). A honfitársunk által üzemeltetett Hamvak méltán foglalna helyet akár ezek mellett a monstrumok mellett is a sorban. Durva, súlyos zenét sokan tudnak csinálni, ilyen száz tonnás bányarémet viszont csak kevesen, mint ez. Vadkerti-Tóth Dávid neve nem ismeretlen a „szakmán belül”. Ő a Solus egyedüli tagja is, aminek egy splitjéről korábban ITT írtam. Jelenleg Németországban én, és mindent otthon rögzít a sufnituning legszigorúbb szabályai szerint teljesen egyedül.


Az első hangok kapásból elvisznek valahova messzire. Egy marha szarvából készült kürtöt hallhatunk, ami a szerző sajátja. Aztán berobban egy andreas kisseresen húzós téma, majd váltás odszkúl death metalra, és egészen három percig gyanútlan zenehallgatóvá válunk. Mert eddig ez viszonylag átlagosabbnak mondható…
Hanem aztán…
A negyedik perc elején az a mély gitárhang döbbenetes. Sokat kampányolok a 8 húros (vagy a basszus tartományaiba lehangolt) gitárok ellen, de kezdek rájönni, hogy ott sem magával a hangszerrel van baj, hanem maximum azzal, amikor az alsó húrról nem képes a baltás leszállni (vagy fel). Vagy idegesítően ugrál a mély és magas hangok között. Az a mély hang egyébként azért is hat brutálisan, mert nincs ellőve a poén a legelején. Sok banda tudatosan nem a legmélyebb hangon kezdi a dalokat (sokan meg tudatosan igen, mert azt hiszik, hogy ettől lesz durva valami – ja, a gyakorlatlan fülnek lehet). Ezen módszert azonban azok alkalmazzák, akik türelmesebben indulnak neki a zene megkomponálásának, esetleg zenehallgatóként is türelmesebbek – kivárják a kicsúcsosodásokat… A feszültség fokozása, sokkal izgalmasabb, mint a konstans feszültség. A jó horror is attól jó, hogy sokáig nem történik benne semmi ijesztő…

Egészen egyszerűen a szörny-zene talán a legjobb kifejezés arra, amit ez a 21 perces demó ad. Mintha egy rozsdás, óriás úthenger taposná, morzsolná szét az emberek városait, és annak a ropogását hallgatnánk sok mérföldnyi távolságból. Ehhez az ultramély hörgést visszhangosítva szolgáltatja a szerző. Időnként felbukkannak távolról átszűrődő elüvöltött sorok is. A Dávid által említett és rajongott bandák alapján kijelenthetem, hogy a terv összejött, azoknak a termékei mellé odatehető borzalom szól itt is. Félre lehet tenni az előítéleteket, nem csak a sufnituning iránti mély rajongásom az, ami miatt ennyire dicsérőek a szavaim. Egészen egyszerűen laposra taposta a fejemet, úgy, hogy élvezetes zenei megoldások is elhangzottak közben. Most mondjam azt, hogy ha egy csipetnyit mozgalmasabb lenne, 10-et adtam volna rá? Ugyan már, mit számít, hogy csak 9 pont, sokaknak ez totál 10-es lesz.
A kazettát a Neverheard és a Dr.A által bitorolt Fekete Terror Productions adta ki, a borító igényes, nagyon jól néz ki, és pöccre passzol a zenéhez. Aztán még két  földalatti munkást kell megemlítsek. A logó a Tales of the Morbid Butchersben aktív Size munkája, a borító meg Anvil Kvlté. Elvetemült UG vájároknak nagyon ajánlom!



Depeche Mode Depeche Mode
március 25.