God in a cone
Shark was a boy

(Szerzői • 2017)
Győr Sándor
2017. október 13.
0
Pontszám
8
A görög Nick Marinos God in a cone nevű egyszemélyes projektje – ha jól számolom – már az ötödik anyagát adja ki két éven belül. Ráadásul az az igazság, hogy nem mndhatom, hogy a mennyiség a minőség rovására menne. Sőt!

Bár az előző anyag, az év első felében megjelent Parasitoid túlzott elektronikus volta miatt nem került elég közel hozzám, pedig becsülettel próbálkoztam vele.

Aztán amikor Nick figyelmembe ajánlotta az új anyag elsőként nyilvánosságra hozott tételét (Megalodon Carcharodon), éreztem, hogy ez végre olyan dal, ami igazán találkozik az ízlésemmel. Mondjuk egy olyan szám ez, aminek különlegességét az adja, hogy olyan, mintha két különálló részből állna.
Már a nyitány (a billentyűs téma meg a kórus) megadja a sötét hangulatot, amit a gitárok csak súlyosbítanak, s ezt fejeli meg a morózus énekkel és a kétlábgées témákkal. az tán az utolsó harmadra meg reggea-s lazulás érkezik trombitával, ami elsőre ugyan fura volt, de mégis tetszett.



De nézzük a teljes albumot, ami ráadásul konceptanyag!
A történet helyszíne egy Conehead nevű halászfalu, ahol a lakosságot hallal ellátó család egy nap szörnyű veszteséget szenvedett, majd a családfő bosszút esküdött…

Már a nyitó tételnél érezhető, hogy most keményebb irányba fordult a God in a cone, amit én a kezdetektől hiányoltam és üdvözlök is. Az eleje ilyen repetitív, kicsit folkos hatású cucc, majd az utolsó harmadára bedurvul, és még fúvós hangszer is emeli az élvezeti értéket.
Az ezt követő Πάθος (Pathos) ugyan nem egy pátosszal teli nóta, viszont érezhető benne az is. Jól alkalmazza azt a tipikus dalszerkezetet, amiben a durva részeket, dallamos, visszafogott és nem utolsósorban emlékezetes refrén követ. Itt a hagyományos görög témák további élvezeti faktort jelentenek.



A bő 26 perces anyag egyértelmű slágere a címadó Shark was a boy. Ez akár rádiós sláger is lehetne az amerikai adóknál.


A Mesopelagian drown doomos ízekkel operál, de ebben is érezni vélem a nemzeti hovatartozást.


A H3llo azoknál találhat be, akik a elektronikusabb irányt szeretik. Nekem afféle The Cure/The Sisters Of Mercy egyvelegnek tűnik, kis Depeche Mode ízesítéssel. Ez a szám egyenes következménye az eddigi kiadványokon hallható daloknak.
A Coneworld meg egy tipikus zárótétel, ami után újra kedvem támad ismét lepörgetni a lemezt.

Azt hiszem Nick barátom és a God in a cone most ért el arra a szintre, amire a kezdeti lépéseknél már sejteni lehetett, de itt összeállt a dolog. Talán érdemes lenne már zenekart szervezni és az élő előadást is szívesen megnézném.
Depeche Mode Depeche Mode
március 25.