Aebsence
3

(Szerzői • 2017)
Győr Sándor
2017. november 22.
0
Pontszám
9
A gödöllői Aebsence-ről először az Old demó kapcsán olvastam anno a Hammerban, talán Uzseka Norbi tollából. Aztán a kétezres évek elején (2002 végén) megjelent Unusual albumával szélesebb körű ismertséget szereztek és a banda különleges színfoltja lett a hazai metal undergroundnak. Azzal ismertem meg őket én is és az a lemez több okból is kedvencemmé vált.
Az egy igen súlyos anyag, ami amellett hogy a népzene és a metal sajátos egyvelegét nyújtotta és nyújtja ma is, egyedi abban a tekintetben is, hogy egyedülálló módon keverték az angol és magyar szövegeket, ráadásul ugy, hogy azok szervesen is illeszkednek egymáshoz. Ráadásul Budai Péter hangja és dallamai is nagyban segítették a befogadást, illetve a népi hangszerek is jól eltalálak voltak. A Domestic Orders Only és a 7/4 pedig még ebből a magas színvonalból is kiemelkedett.
Azt hiszem nem túlzás azt állítani, hogy az Aebsence az egyetlen olyan hazai csapat, amelyik olyan formában képes a folk és a metal ötvözésére, amit bevesz a gyomrom. (A nemzetközi színtéren sem tudok sok ilyet mondani, de ez persze ízlés kérdése. Csak jelzem, mielőtt bárki magára venne bármit is.)


A folytatásra jó sokat kellett várni, 2009-ben kezdték el a dalok írását, de azt nem lehet rájuk fogni, hogy kapkodós társaság lennének, hiszen az …is dead lemez csak 2012. november 22-én jelent meg. Érdekessége, hogy itt tervezetten elmaradtak a népi hangszerek, és úgy vélem valamivel sötétebb hangulatú anyag is született. Ezt az albumot érzem a legkevésbé magaménak, valamiért nem igazán fogott meg, bár – a friss anyag véleményezése kapcsán újra hallgatva – továbbra is jónak és figyelemre méltónak tartom. A három anyaguk közül mégis ez az az album, amit a legkevésbé érzek magaménak.

Azt továbbra sem mondhatjuk, hogy kapkodna az Aebsence. Most újabb öt év telt el, de végre itt a folytatás, a zenekar harmadik albuma. A bandát figyelemmel kísérők tudják, hogy egy sajnálatos tragédia is beárnyékolta a lemez készítését. Ennek ellenére a csapat nem adta fel, és Karner Gábor dobos csatasorba állásával, Polgár Balázs témáit felhasználva elkészült a simán csak 3 címet kapott lemez.
Örömmel vettem tudomásul az első híreket, hogy készül valami, majd januárban első életjelként megérkezett a Széles demója. Nem hallgattam agyon, de azt éreztem, hogy nem lesz nagyon más, mint amit eddig kaptunk. Aztán nyár elején ugyanennek a hivatalos, szöveges videója, valamint a szeptemberben bemutatott Én kiáltottam klipje tovább erősítette, érdemes várni a lemezt. Ennek ellenére valahogy úgy alakult, hogy lepörögtek ezek egy-két alkalommal, majd akkor vettem fel a fonalat, amikor a csapat még megjelenés előtt megküldte a teljes lemezt. Na, azóta a számát sem tudom, mennyiszer pörgött le a 3.


Azt hiszem sokáig lehet még csemegézni a dalok között, de azt szinte biztosan kijelenthetem, hogy a már említett Széles a kedvencem. Benne van minden, amitől a bandát szeretem. Tördelt ritmusok, elszállós ének, és persze elgondolkodtató, mély szövegek. Mit lehet az ilyan sorok után mondani…

Minek mész a templom felé, ha istened sincsen.
Árva lelked hitehagyott, beleszakadt minden.
Minek mész a templom felé, elhagyott az Isten.
Szegény lelked hitehagyott, beleszakadt minden.


A negyedikként érkező – szintén szöveges videóval megtámogatott – Én kiáltottam az, amit ismét csúcspontnak érzek. Az önmagába forgó dal mélyre tud húzni, amit megerősít a dalszöveg is.

Nem én kiáltottam, csak az ég a mennydörgött,
Vagy kénköves nyelven szólalt meg az Ördög.

Olyan késnek éle vagyok, mit hiába fen Isten.
Élet csorbít s közel-távol köszörűkő sincsen.

Akár Isten, akár pokol, nekem aztán mindegy!
Úgy szeretnék halni, s élni is tán mintegy…



Az Aebsence erőssége eddig is a gondolatokkal teli szövegekben, akár XXI. századi népdaloknak is beillő sorokban (is) rejlett. Számomra nagyon fontos a dalok, illetve az énekdallamok és refrének. Nos, itt ebben nincs hiány. Azt viszont mondanom sem kell talán, hogy ezt sem az egyértelmű és direkt hozzáállással kell elképzelni.

Az albumot záró szomorkás, lassan induló Az Úristen egyszer… ismét emlékezetes. Kettősséget érzek benne több szempontból is.
Egyrészt mert az album kiemelkedő szerzeménye. Ahogy említettem, afféle modern siratóként is felfogható a dal első fele, majd egy Aebsence-re jellemző váltással magasabb sebességre kapcsolnak és egy fájdalmas hangvételű, de súlyos “második félidőt” produkálnak, benne a zenekar esszenciájával.
Másfelől hangulata és mondanivalója is tökéletes zárótétellé teszi. Úgy fejeződik be vele a lemez, hogy bennem a késztetés az ismétlésre és szinte gondolkodás nélkül nyomok ismét a lejátszó gombra.

Lehetne minden dalt elemezni, de talán többet ér, ha adtok egy esélyt és meghallgatjátok, milyen az Aebsence 2017-ben. Ha ismeritek a csapatot, akkor azért; ha nem, viszont az olyan bandák zenei világa közel áll hozzátok, mint (FIGYELEM, a felsorolás erősen szubjektív!!!, és csak a szerző által zenei hozzáállásban hasonlónak tartott zenekarokat tartalmaz) a Tool, a Psychotic Waltz, vagy a System Of A Down, akkor szerintem a csalódás kizárt. A fentieken kívül bele tudok érezni a borongós hangulat okán még némi grunge érzést, de a ugyanígy akár a dark/gothic felől érkezők is találhatnak benne kedvükre valót. Hogy a népzenei ízeket is megemlítsem, abban már kevésbé vagyok biztos, hogy a folk metal kedvelőit is annyira eltalálja majd, mint engem….

<a href=”http://aebsence.bandcamp.com/album/3″>3 by AEBSENCE</a>

A 3, igaz letisztultabb formában, de hozza azt a színvonalat, amit a gödöllői csapat eddig is képviselt, és szerintem szinte azonos szinten van a debüt anyagukkal. Az album a Budai Péter – ének, Perneczky András – gitár, Liwa László – basszusgitár és Karner Gábor – dob felállású csapat munkásságának ékköve, méltó tiszteletadás egykori társuk emléke előtt, számomra pedig ott van az év lemezei között.
Depeche Mode Depeche Mode
március 25.