Katharos XIII
Negativity

(Loud Rage Music • 2017)
oldboy
2017. december 9.
0
Pontszám
7.5

 

A Bereft of Light után itt a honfitárs Katharos XIII, akik szintén a román Loud Rage Music istállóját erősítik. Talán nem meglepő, hogy ők is black metalt játszanak, csak némileg más felfogásban. Facebook oldaluk szerint a nem épp vidám jelentéstartalmú suicidal black metal stílusban alkotnak. Jó hír, hogy második nagylemezük, a Negativity többszöri meghallgatását követően is életben vagyok! 🙂 Bár tény, hogy sötét, borongós hangulatú ez a majd’ 60 perces korong, de hallottam már ennél sokkal nyomasztóbb zenéket is.

A nyitó tétel delejező középtempóval operál, és először dallamos minimálének csendül fel. Aztán később fokozzák a sebességet és megérkezik a károgás is. Egyes riffek és az alattuk hallható szintetizátor a Nevergreen dolgaira hajaznak. Féltávnál érkezik egy váltás. Torzítatlan pengetések, finomabb dobolás, atmoszférateremtő szintis aláfestés. Tehát egy lebegős etap. A vokalista szinte Csiharosan agonizál. A hangzás is kezd egyre sűrűbbé válni, ahogy újabb hangszínek lépnek be a játékba, míg vissza nem talál a nóta a váltást megelőző mederbe. A címadó akkora sludge ízű, vagy épp Neurosis-t idéző riffel és gitársípoltatással indít, hogy ihaj! Majd gyors black metal tika-tika jön, némi „balalajkázással”, hogy később újra felbukkanjon az a masszív kezdő gitártéma. 2:30 táján érkezik a lazulós rész, ami post rockos. Tehát a Bereft of Light-hoz hasonlóan a Katharos XIII is előszeretettel alkalmazza a kettősséget muzsikájában. Emiatt eléggé kiszámítható az album. Ennek ellenére nekem mégis tetszenek ezek a hol az Isis-re, hol a Tool-ra, hol a Katatonia-ra emlékeztető elszállások.
Pozitívumként értékelem továbbá azt, hogy itt a dob is igazi, élő sound-ot kapott, ráadásul Egregor dinamikusan üt, képes a vad, erőteljes, és a lágy, leheletfinom játékra is.

Az első gitárszóló a No One Left to Lead the Way-ban hallható. Kicsit ad hoc jellegű, de fűszernek megteszi.
A The Chains Are So Beautiful kezdése rokonságot mutat a Perihelion értelmezésével. Az énekes próbál minél sokszínűbben vokalizálni, a suttogástól kezdve a narráción át az extrémkedésig terjed a skála. A dal utolsó harmadára visszatér a kezdő post rockos megszólalás, a visszhangos gitáreffekt és a „balalajkás” majdnem szóló nagyszerű levezetés!



A World’s Coffin-ban hallható talán a lemez legfogósabb vokáltémája. A roppant egyszerű, de ragadós, refrénként is felfogható „I am in world’s coffin” az album egyik legemlékezetesebb sora.
A benne hallható gitárszólót már jóval nehezebb felidézni…
A 12 percet meghaladó I Die Everytime I Walk This Path is nagyon hangulatosan indul. Az üveghangok, az enyhén effektezett minimálének, az elektromos gitáros díszítések, a diszkréten alapozó ritmusszekció mind-mind nagyon rendben vannak!
Erős atmoszférával bíró darab, egyben a kedvenc szerzeményem.
Még a refrén bájosan amatőr dallamos éneke is hozzátesz valamit a dalhoz!

A záró track, az Inside egy post-blackes vágta, megkapó harmóniákkal és egy rövid, de patent torzított basszusos kiállással. Természetesen ebbe a nótába is beiktattak egy jó 2 perces elszállást.


Míg a Bereft of Light zenéje egyfajta természetközeli hangulatot áraszt, addig a Katharos XIII inkább urbánus, rideg, nagyvárosi atmoszférával bír.
Az viszont szerintem közös a formációkban, hogy mindkettő a zeneibb oldaláról közelíti meg a fekete fémet.

Nyilván egyikük sem fog soha kitörni az underground undergroundjából, de lemezeikkel az extrém stílusok hívei számára okozhatnak kellemes (vagy épp kellemetlen, he-he!) perceket.



Katharos XIII – Negativity by Katharos XIII
Depeche Mode Depeche Mode
március 25.