Regulus
Qadralith

oldboy
2018. január 6.
0
Pontszám
6.5

 

A Regulus 2012-ben alakult, Sheffield székhellyel. Két EP-t követően 2014-ben ki is adták első nagylemezüket, Smoke címmel. Egy évre rá egy újabb EP-vel jelentkeztek, majd tavaly tavasszal érkezett ezen írás tárgya, a második album. Mely a Quadralith címet kapta a keresztségben. Az első korong címe, illetve az aktuális lemez borítója alapján azt hiszem könnyen be lehet lőni az angol srácok által játszott muzsika stílusát.
Talált, süllyedt: stoner rock/metalban utaznak.

Nem mondom, hogy nem jön át zenéjük hallatán a füstös, sivatagi életérzés, viszont azt sem állíthatom, hogy a műfaj krémjéhez tartoznának. Jól alkalmazzák a paneleket, a sound is autentikus, még ha nem is hozzák azt a „porszívó” hangzást, ami a Kyuss-ra, vagy épp a Fu Manchu-ra volt jellemző bizonyos lemezeiken.
Viszont tény, hogy a riffek ott vannak a szeren, sőt gitárszólók tekintetében is jeleskednek.
Továbbá számomra örömteli, hogy basszusgitárosuk olyan technikákat is alkalmaz, amik ebben a műfajban nem túl gyakoriak.

Pl. a Seven Tales Told slappeléssel nyit.
És bizonyítják ezáltal, hogy a slap technika nem csak a funky alapú zenéknek áll jól!
Luke Jennings minimálhangja is illik ehhez a muzsikához, de nem bántam volna, ha több fogós témával tudott volna előrukkolni. Mert bizonyos szinten a Thomas Osborne-nal elkövetett, roppant tetszetős gitárjátéka képes elfedni a vokál terén tapasztalható hiányérzetemet, de nem teljes mértékben.
A Bones is basszusgitárral indít, de ez a téma és a belépő málházós riff egyértelműen a honfitárs, stílusalapító Black Sabbath-ot idézi.
Ebben a frankó, blues-zal átitatott nótában Florence Body háttérvokálozik. Ad is némi pluszt a női hang a végeredményhez.



Az ezt követő szerzemények mindegyikében akad olyan megoldás, amire fölkapom a fejem, igaz ezek általában hangszeres témák, azon belül is legtöbb esetben a gitárosokhoz köthetők. Hol egy Lynyrd Skynyrd-esen ízes ikergitárszóló, hol egy feelinges elszállás, hol egy betonozó riff.
Bizony, pszichedelikus etapokat is hallhatunk a bő 50 perces játékidő alatt.
Egy instrumentális tételt is kapunk a Dutch képében. Itt a bőgős, Martyn Lucas-Bewick ismét elemében van, még egy patent szólót is megereszt!




Tehát tehetséges, képzett, technikás és hangulatos játékra egyaránt képes muzsikusok alkotják a Regulus-t, mégsem tudok maradéktalanul lelkesedni a Quadralith-ért. Valószínűleg ez az igazán kiugró dalok hiányának köszönhető.

És valószínűleg a mostani szürke, nyálkás idő sem a legalkalmasabb ehhez a muzsikához. 30 fokos hőségben, egy hűsító sörrel a kézben biztosan hatásosabb lenne…

Azért egy erős közepesnél semmilyen körülmények között sem érdemelnek rosszabbat tőlem!


<a href=”http://regulusband.bandcamp.com/album/quadralith”>Quadralith by Regulus</a>
Depeche Mode Depeche Mode
március 25.