Witchunter Tales (2002)
     2011-ben nyugdíjazta magát a Tunderstorm zenekar, aminek borítójáról azonnal beugorhat nekünk valami power metal, esetleg klasszikus heavy metal őrület. De ez a kép pont annyira megtévesztő és valamiképp útkereső, mint a banda egész pályafutása, ami szívószál módjára kacskaringózik vissza egészen a megfelelő távolságból nézve egyre dicsőbbnek tűnő 90-es évek elejéig. Történetük a gyönyörű alpesi kilátással kecsegtető Bergamo városában indult hivatalosan 1992-ben, amikor Fabio Bellan énekes, gitáros a szurdokok szelének fuvallatára arra eszmélt, hogy imádja a doom metalt, leginkább pedig az akkoriban már csúcsra járatott klasszikusokat. Gondolok itt természetesen a Candlemass aktuális trendek elleni menetelésére (mit nekik csapból folyó thrash metal a 80-as években…), vagy az ősidőből folyamatosan vissza-vissza térő elemi lüktetésre, amit a legtöbben Black Sabbath néven emlegetnek. A gond csak az, hogy bármennyire a metal alapköveinek stílszerű rugdosásáról is van szó, mindmáig igazán alábecsült, hányattatott sorsú vonalról beszélünk, aminek műveléséhez nem elég a zenei tudás, hanem elengedhetetlen az életre szóló elhivatottság és kitartás is. Nekimenni újra és újra, míg össze nem áll az az egyszerű képlet, amit egy csipetnyivel is több sóval, kevesebb borssal a kukába lehet dobni. El kell fogadni, hogy nem fognak miniszoknyás tinilányok tombolni a koncertek első sorában, messze kerül minket minden médium, pusztán azért, mert a megbélyegeződtünk: ez egy klasszikus doom metalt játszó csapat. Tehát 92 és Thunderstorm, ami kitartott egészen 1998-ig stabil felállással, egy sokkal mutatósabb logóval és mindösszesen két demóval, amik mára közel beszerezhetetlenek, de már szerepeltek rajtuk olyan dalok élő felvételei, mint például a Vision Of Death.
 

    Amikor azonban kezdtek alakulni a banda dolgai, hirtelen véget is ért, amikor 98-ban Marco Riva dobos, Andrea Salvetti basszer leléptek a trióból. Érdekes, hogy ezek után sem távolodtak azonban túl messzire, Andrea a végül gyenge próbálkozásként földbe állt Temple Of Pain során követte Fabio mestert, Marco pedig továbbra is a későbbi kiadványok küllemén munkálkodott. A zenekar megszűnt tehát létezni, viszont az említett kitartás és elhivatottság létrehozta a Sad Symphony néven futó új formációt, ami rövid bohóckodás után hamarosan újra Thunderstorm néven futott tovább. Miután helyreállt a rend Fabio körül köszönhetően Omar basszusjátékának és Massimo dobolásának, hamarosan megjelenhetett az első hivatalos nagylemez, a kis kitérőre való tekintettel Sad Symphony néven. A meglehetősen jól sikerült, immár sok éve csiszolgatott dalokat rejtő lemez egyetlen hibájának a kort tekinthetjük, amiben létrejött, ugyanis mindez nem az ezredfordulón, hanem az induláskor kiadva azt eredményezhette volna, hogy a név bekerüljön abba a bizonyos második hullámba, ami az évtizedben virágzott (Solitude Aeturnus, Count Raven, Penance, Cathedral, The Obsessed). Így maradt a múltidézés és a keserédes merengés, mely után szerencsére nem újabb földbe állás, hanem egy jóval erőteljesebb album születhetett meg, méghozzá a Witchunter Tales. 2002-ben Fabio számítása betalált, ráérzett mind a dalszerzésre, mind a hangulatra és csúcsra járatta a Thunderstorm nevet, mely után ismételten csak útkeresgélő lemezek születtek, az itt mutatott formát csak időnként megvillantva.
    A legideálisabb dalhosszok és témák mellé remek hangzás is párosult, aminek köszönhetően a nyitó, alig két és fél perces Reality már igazi doom esszenciának számít Fabio baljóslatú, mély, ám nagyon tiszta hangjával. Ezek után a címadó esik nekünk mindennel, ami mára klisének számít: mennydörgés, harangzúgás, viszont a gitárok érdemét semmi sem veheti el az évek múlásával sem. Kemény riffek, ólmos menetelés, heavy zakatolások és hatalmas refrén, ami a műfaj krémjébe repíti az olaszokat. De hát ez mégiscsak doom, pokolba a slágerekkel, majd ugorjunk fejest utánuk a lángok közé, ahol az örök magány vár ránk, jöhet a Parallel Universe doom esszenciája és végtelen lüktetése. Iommi mestert szinte látom a sarokban kuporogni a felvételek közben és büszkén tapsolni, a könnyekkel küszködve. A rövid Edge of Insanity akusztikus hangjaira nem feltétlenül volt szükség a lemezen, de nem sok vizet zavarva elhalad mellettünk és újfent a slágeresség tör elő a produkcióban a lendületes, húzós Inside Me formájában, ami némileg eltávolodva a hagyományoktól vérfrissítést is hoz a kiadványra. Az Unchanging Words az eleganciát és a tisztes elmúlást hivatott átadni a jövő generációnak, akárcsak az ugyanolyan jól sikerült Star Secret, ami után meg Marcolinék nézhettek volna nagyokat. A lemez vége felé doomba mártott balladát is kapunk Glory And Sadness címmel, ami ismét más utakat jár be, mint a korábbi dalok. Fabioék kereken negyven perce után tiszteletadásra van már csak idő, ugyan nem a legötletesebb formában, de mindenképp minőségi módon: az Electric Funeral riffjeivel vehetünk búcsút a bandától.
    A Thunderstorm tündökölt, majd néhányszor megközelítve ezt a csúcsot kiadott még pár lemezt. A Faithless Soul szinte másolatként jött 2004-ben jellegtelenebb, valamivel gyorsabb dalokkal, de egészen szerethető kivitelben. Az As We Die Alone stonerkedése és töltelék dalai közül szintén azok tudnak érdekesek lenni, amik hasonlítanak valamelyik itteni szerzeményre, a lemez végén található Hendrix feldolgozásról pedig inkább hallgassunk mélyen…uh, már késő. Az utoljára megjelent Nero Enigma után már nyilvánvalóvá vált, hogy a vonat elment és csak önmagát másoló, megfáradt dalokra futja, így tehát búcsút vettek a felállástól. Méltatlan feledésbe merülés ez, egy be nem váltott ígéret, de a Witchunter Tales érdemeit bűn lenne elvitatni a zenekartól. Tedd félre az agyonkoptatott bandanevet, a félrevezető logót és azt is, hogy sikerült nekik Salvator Rosa gyöngyörű, ugyanakkor még ma is bizarrnak ható festményéből kiollózniuk a legérdektelenebb jelenetet, mert ezt bizony a műfaj kedvelése esetén mindenképp meg kell hallgatnod.

Thunderstorm_Witchunter_Tales_2002
Kiadó:
Stílus:
doom metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Reality
2.Witchunter Tales
3.Parallel Universe
4.Edge Of Insanity
5.Inside Me
6.Unchanging Words
7.Star Secret
8.Glory And Sadness
9.Electric Funeral (Black Sabbath cover)
Írta:
boymester
2018. január 10., szerda, 06:14
Facebook:
Monolithe - Nebula Septem (2018)
Kritika, boymester @ 2018. január 18., csütörtök, 16:39
Hamferð - Támsins Likam (2018)
Kritika, boymester @ 2018. január 14., vasárnap, 15:51
Apostle Of Solitude - From Gold To Ash (2018)
Kritika, boymester @ 2018. január 14., vasárnap, 15:34
Veni Domine - Fall Babylon Fall (1991)
Kritika, boymester @ 2017. december 31., vasárnap, 15:47
Professor Emeritus - Take Me To The Gallows (2017)
Kritika, boymester @ 2017. november 17., péntek, 19:16
Koncertek
Gods Of Violence Tour
január 26., 18:00,
Barba Negra
British Punk Invasion
február 2., 17:00,
Barba Negra
Downfall of Gaia, Hamferđ
február 9.,
Kvlt
Fight the Plague 2018
február 18.,
Dürer Kert
Machine Messiah Tour 2018
február 25., 18:00,
Barba Negra
Amenra, Boris
február 26.,
A38 Hajó
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.022 seconds to render