Thantifaxath
Sacred White Noise

boymester
2018. január 15.
0
Pontszám
9.5
 

    A meglehetősen nehezen kiejthető zenekarnév mögött nulla információ rejtőzik a Thantifaxath háza táján, ezzel is az őrületbe kergetve a kritikusokat. Megcsonkítva, sorsára hagyva álljon tehát itt a kanadaiakkal kapcsolatban minden elérhető érdekesség: kanadaiak és hárman vannak.
Persze manapság divatos a csukját viselő, ismeretlenségbe, vagy legalább annak látszó imázsba burkolódzó zenekarok sokasága, de a Thantifaxath (annyiszor írom le, ahányszor csak tehetem) esetében nem csak nagyzolásnak, színjátszásnak túnik a dolog, mivel ténylegesen anonim üzemmódban, bandafotók, nagyotmondó riportok és miegyéb nélkül tengetik hétköznapjaikat. Ha viszont egy olyan kiadó, mint a rendszerint minőséget képviselő Dark Descent támogatja ezeket az arctalan figurákat, akkor már nekem is érdemes volt megfülelnem eddigi egyetlen nagylemezüket, ami 2014-ben jelent meg Sacred White Noise címmel.

    A trió atmoszferikus/progresszív black metalként azonosítható be a legkönnyebben, de az itt egybegyúrt stílusok kavalkádját, hangulatok sokaságát nagy hanyagság lenne ennyivel elintézni. Hallgatás közben folyamatosan ugrottak be a hasonló felfogásban dolgozó bandák (Ulcerate, Deathspell Omega), de így sem igazán tudtam elvonatkoztatni attól, hogy a Thantifaxath felettébb depresszív hangulata és gondolatvilága igazán egyedire és erőteljesre sikerült. A bő háromnegyed órás kiadványon megismerkedünk a belső káosz és zavarodottság szinte minden lefogható hangjával, mindezt okosan, feszesen, nem pedig a hangjegyek véletlenszerű, technikásnak mondható dobálásával. A tördelt ritmusok, dühös károgás kombináció teljes mértékű szimbiózisba kerül a könnyet, már-már jazz futamokkal, sikátorok ismeretlen hangjaival, szaxofonnal, hegedűvel és a bezáródott tudat falain átszűrődő, beazonosíthatatlan zajokkal.

    A tavaly albumnyi EP-vel jelentkező Thantifaxath tehát minden ízében kielégítheti az érdekességre, különleges ízekre, mégis tagadhatatlanul fekete fémre szomjazó közönség étvágyát, de javaslom, hogy a Void Masquerading As Mattert hagyjátok meg desszertnek és kezdjétek a fő fogással, ami a Sacred White Noise. Akad néhány túlzásba vitt, monotonabb rész, de összességében élmény az egész lemez. Mindez nem mástól, mint a kanadai, trióként működő Thantifaxath zenekartól.

Depeche Mode Depeche Mode
március 25.