Thantifaxath
Sacred White Noise (2014)
 

    A meglehetősen nehezen kiejthető zenekarnév mögött nulla információ rejtőzik a Thantifaxath háza táján, ezzel is az őrületbe kergetve a kritikusokat. Megcsonkítva, sorsára hagyva álljon tehát itt a kanadaiakkal kapcsolatban minden elérhető érdekesség: kanadaiak és hárman vannak.
Persze manapság divatos a csukját viselő, ismeretlenségbe, vagy legalább annak látszó imázsba burkolódzó zenekarok sokasága, de a Thantifaxath (annyiszor írom le, ahányszor csak tehetem) esetében nem csak nagyzolásnak, színjátszásnak tűnik a dolog, mivel ténylegesen anonim üzemmódban, bandafotók, nagyotmondó riportok és miegyéb nélkül tengetik hétköznapjaikat. Ha viszont egy olyan kiadó, mint a rendszerint minőséget képviselő Dark Descent támogatja ezeket az arctalan figurákat, akkor már nekem is érdemes volt megfülelnem eddigi egyetlen nagylemezüket, ami 2014-ben jelent meg Sacred White Noise címmel.


    A trió atmoszferikus/progresszív black metalként azonosítható be a legkönnyebben, de az itt egybegyúrt stílusok kavalkádját, hangulatok sokaságát nagy hanyagság lenne ennyivel elintézni. Hallgatás közben folyamatosan ugrottak be a hasonló felfogásban dolgozó bandák (Ulcerate, Deathspell Omega), de így sem igazán tudtam elvonatkoztatni attól, hogy a Thantifaxath felettébb depresszív hangulata és gondolatvilága igazán egyedire és erőteljesre sikerült. A bő háromnegyed órás kiadványon megismerkedünk a belső káosz és zavarodottság szinte minden lefogható hangjával, mindezt okosan, feszesen, nem pedig a hangjegyek véletlenszerű, technikásnak mondható dobálásával. A tördelt ritmusok, dühös károgás kombináció teljes mértékű szimbiózisba kerül a könnyet, már-már jazz futamokkal, sikátorok ismeretlen hangjaival, szaxofonnal, hegedűvel és a bezáródott tudat falain átszűrődő, beazonosíthatatlan zajokkal.


    A tavaly albumnyi EP-vel jelentkező Thantifaxath tehát minden ízében kielégítheti az érdekességre, különleges ízekre, mégis tagadhatatlanul fekete fémre szomjazó közönség étvágyát, de javaslom, hogy a Void Masquerading As Mattert hagyjátok meg desszertnek és kezdjétek a fő fogással, ami a Sacred White Noise. Akad néhány túlzásba vitt, monotonabb rész, de összességében élmény az egész lemez. Mindez nem mástól, mint a kanadai, trióként működő Thantifaxath zenekartól.



Thantifaxath_Sacred_White_Noise_2014
Kiadó:
Stílus:
black metal
Értékelés:
 
Pont
: 9.5 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.The Bright White Nothing at the End of the Tunnel (06:44)
2.Where I End and the Hemlock Begins (07:32)
3.Gasping in Darkness (05:59)
4.Eternally Falling (05:42)
5.Panic Becomes Despair (06:34)
6.Lost in Static Between Worlds (11:15)
Írta:
boymester
2018. január 15., hétfő, 20:02
Facebook:
Perszepeta 2018. január 20., szombat, 13:45
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1289
Mindhárom kiadvány nagyon erős, 3 napja naponta végigpörgetem őket előételtől (degradáló demo-nak nevezni) desszertig.. Köszi az ajánlást Boymester!
Koncertek
What Happens Next Tour 2018
július 23.,
Barba Negra Track
Firepower Tour
július 24.,
BudapestArena
Twisting European Tour 2018
július 24.,
Dürer Kert - Kisterem
FEZEN Fesztivál 2018
július 25.,
MÁV Pálya
július 28.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.098 seconds to render