Verheerer
Maltrér

(Vendetta Records • 2018)
boymester
2018. március 12.
0
Pontszám
9

 
    A zenekarok, projektek egyik fele demókat készít, majd EP-t és még kit tudja, mire vetemedik, mire kiad egy bátortalan debütálást, majd albumról albumra, szerencsés esetben, fejlődni kezd. A bandák másik része azonban fejben összeállt, céltudatos és alapvetően zseniális. Mindegy, hogy alapművet, vagy csak pusztán egy jó lemezt tesz le az asztalra, akinek ez ilyen könnyedséggel megy, az az én pór agyam számára egyértelműen fantasztikus. Így viszonyulok a német Verheerer produkciójához is, melyet a teljes nevét leírni lusta páros, SMN és BST működtet. A név írásban nem, de a dalírásban jóval szorgosabbak és kreatívabbak, ugyanis nemrég megjelent bemutatkozásuk, a Maltrér igazán ütős, szórakoztató black metal albumnak bizonyult. Mindezt tehát első nekifutásra, miközben eddig egyetlen, ám fél albumnyi EP-jük került terítékre 2015-ben. Persze a minőségnek ára van az ő esetükben is, ez pedig az idő: mivel a projekt még 2008-ban indult és ugyan az Archar című kislemezről egyetlen dal sem került fel szerzeményre, tehát mindenki újat kap a pénzéért, biztos vagyok benne, hogy a dalok csírái már jó ideje csiszolódnak, alakulnak. A lemez kifejezetten egységes minőségű lett, rengeteg érdekességgel és erős pillanattal, változatos énekkel. Kórusok, morgás, nevetés, hörgés, károgás, ésszel adagolt billentyűk és az egész kiadvány lelke: remek gitártémák sorakoznak cseppet sem elhanyagolható időkereten belül, majdnem ötven percen át.
    A misztikumnak ad egy kisebb ébresztőpofont a sunyi riffel megtámogatott Oration, hogy abból a Kultyst robbanhasson ki olyan embertelenül mocskos módon, mint a cuki kis idegen az emberi testből Ridley Scott klasszikusában. A szertelövellő testnedvek között büszkén emeli fel fejét monumentális témáival, melyek olyan játszi könnyedséggel folynak ki a gitárokból, mint a homok lazán összezárt ujjaink közül. A gyilkos tempó pont addig tart, amíg szükséges, utána középtempós, dallamos menetelés következik, ami nagyon okosan kapaszkodik a gonosz hangulathoz ahelyett, hogy érzelgősbe menne át. Ehhez kapcsolódik a szórakoztató black metalhoz elengedhetetlen mágia és misztikum, amit itt már a kezdetektől megkapunk. Ez a dal második felére már-már horrorisztikusig fajul, amit végül egy újabb kegyetlen aprítás old fel stílusosan.


   Ennyit bemelegítésnek, gondolták a srácok, mert utána bedobták az idei év eddig általam legtöbbet hallgatott fekete fém szerzeményét, ami Vertigo címre hallgat. A nyitáshoz képest valamivel visszafogottabb dalban a kissé visszhangzó, mormogó ének, valamint a dobok irgalmatlanul eltalált, menetelős lüktetése és a folyton fel-feltörő gyorsulások igazán egyedi hangulatot képesek teremteni. Még ennél is sötétebb tónusú a címadó Maltrér, ami ráadásul a monoton felfogású black vonalat erősíti, de van annyira hatásos, hogy közel nyolc percig elszakadhassunk a valóságtól vele. Mivel a változatosság elvében fogant a lemez, visszatér a sebesség és kegyetlenség az Anima Sola segítségével, valamint a sötét varázslatok kivédése tanároknak is újabb lehetőséget ad tehetségük kibontakoztatására beteges kórusaival. Remek, de az újdonság erejétől mentes gitártémák repítik tovább a Nachtfall elátkozott hangjait. A dal a második felére be is lassul, de valahogy nem igazán kapott el a hangulata sűrűsége, kapaszkodómentessége miatt. Ellenben a Heimgang nyugodt indulása és fokozatosan felépülő világa már ismét az erősebb arcát mutatja a párosnak, a szerzemény végén pedig a lemez nyitó dallamai is visszatérnek, amik remek lezárást, keretet adnak az egész kiadványnak.
    Gyönyörű a lemez vörös-sárga ellentétre összpontosító, érdekes borítója, kellően karcos, mégis mindennek teret adó a hangzás, változatosak és magukkal sodrók a dalok, szóval mindenképp ajánlom ezt az albumot megismerésre a műfaj kedvelőinek. Időnként túl töménynek, sűrűnek éreztem a dalokat, lehet kicsivel rövidebb kiadásban jobban ütöttek volna, főként a korábban említett Nachtfall esetében, de ettől függetlenül ez egy igazán figyelemreméltó debütálás, ami után kíváncsian várom a folytatást!
 
A lemez természetesen teljes egészében meghallgatható a zenekar bandcamp oldalán is.
 
http://www.youtube.com/watch?v=bAxwDy6Nw9o&
Hexvessel Hexvessel
április 24.