Moon Of Soul
Világteremtő (EP)

(szerzői • 2017)
Armand
2018. április 7.
0
Pontszám
9
A tavalyi évben húsz éves fennállását ünneplő, atmoszférikus progresszív death metalt játszó kisvárdai Moon of Soul zenekar zeneileg egy meglehetősen termékeny, pályáját tekintve viszont egy annál rögösebb utat tudhat magáénak. Az 1996-ban alakult csapat hazai viszonylatban is azon kevés zenekar közzé tartozik, akik kitartásukkal, kreativitásukkal és legutolsó sorban töretlen, jócskán megtépázott lelkesedésük ellenére is kitartóan dolgoztak, és jelenleg is dolgoznak a pillanatnyi siker illúziókat szertefoszlató mezsgyéjén. Kezdve az 1998-ban megjelent Világ fölötti mozdulat című demójukkal, az időközbeni, majdhogy teljesen átszerveződött zenekari felállásukkal (jelenlegi felállásuk: Csernyánszky Gábor – gitár/ének, Csernyánszky Tamás – gitár, Pilcsák Soma – basszusgitár, Molnár László – dob, ifj. Ficsór Gyula – billentyűk), az elismerő pozitív kritikákkal, az Evergrey, az Opeth és a The Ocean előtti fellépéseikkel, valamint országos turnéikkal, egészen a 2014-ben kiadásra került a Hangóceán című lemezükig bezárólag. Zenéjükben a szférikus prog-death metál, azon belül is a Death-re és a Cynic-re jellemző bonyolult technikai megoldások egyedi módon ötvöződnek az Opeth, a Psychotic Waltz és a Dream Theater progresszív dallamvilágával, melyeket a sajátos, belső forrásokból táplálkozó szövegeik, verseik tesznek még egyedibbé.
 
 
Öt számos Világteremtő kislemezük szövegvilágnak meghatározó üzenete a transzcendens világgal való kapcsolat keresése. Minden szöveg egyben üzenet egy másik világból és ugyanakkor törekvés e belső világok felé is. Komplex és egyben atmoszférikus dallamaikkal kalauzolnak minket a lélek és szellem végtelensége felé, ahogy teszik azt a kezdésként megszólaló lassú, doomosnak is nevezhető, szirmonként kinyíló zseniális improvizatív szerkezetekkel felépített The Other Side progresszív rockos dallamiban is. Az ezt követő címadó Világteremtő daluk az Opeth korai, és a klasszikus ’70-es évek hard rock érájával párhuzamot vonható, nem túlerőltetett komplex technikása melo-prog-death metalos vonalára hajaz. Aminek egyéni, kifejező jelentést kölcsönöz a saját belsőnket formáló ˝Világteremtő˝ ént központba helyező magyar nyelvű szövege.
 
Látsz e távolabb, mint önmagad.
Szembe tudsz nézni, a túlsó parttal?

 

A Brothers Of Sky vastag veretű prog-metálos szálai, valamint a klipes Univerzum egyszerre több témán is futó bonyolult építménye lelkünk égi szférájáig nyúlnak fel, ezáltal is lépcsőt biztosítva szellemünk szabadságának. Az EP-t záró Világszakadás erős Dream Theater-ös ihletésű dallamvilágával egyfajta zenei kozmikus átjárót nyit az ősök szelleme és a ma emberének tompa tudata között. Üzenetként hordozva a hétköznapok ˝kincsein˝ felülálló lelki, spirituális tudást.

A Moon Of Soul mostani kislemezén ismételten 100 %-os tudta felvonultatni az őket leginkább jellemző zenei esszenciákat: a komplexitást és különös transzcendentális atmoszférát. Ez mindenképp elismerendő, és dicséretükre váló.

Végére pedig személyes meglátásom: Ez a zenekar sokkal többre érdemes, mint amennyit eddig elért. Hallgassátok őket!
  


Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.