Can Of Worms
Nuclear Thrasher

(Great Dane Records • 2017)
boymester
2018. június 19.
0
Pontszám
8
 

    Kijelenthetem, hogy a Can Of Worms új nagylemeze kapcsán összezavarodtam, mint eltévedt apáca a férfiöltözőben. Ennek oka az, hogy adott egy francia zenekar, akik kacifántos, sokszor fárasztó szólókkal teletűzdelt, csordavokálos, régi sulis thrash metalt dúsítottak fel némi death metallal urán helyett, melynek eredményeként megszületett a 2012-es World Collapse és Kult Of Nuke lemez. A régi és modern áramlatok időnként egészen technikás megoldások közepette leltek egymásra, második dobásukról korábban mi is megemlékeztünk. Ezek alapján egy tipikusan franciás elmebajra számítottam, ami nem a várt módon, hanem hatványozottan érkezett meg hallójárataimba.

    Úgy néz ki, a bandát idő közben erőteljes sugárzás érte, aminek következménye az új Nuclear Thrasher, mivel a korábban viszonylag két lábon járó tagokat a radioaktív mocsok férgekké formálta, melyek megrágcsálták a dalok hosszát, a könnyed death metalt gyomorforgató okádássá degradálták, majd sűrű testváladékukon csúszva megindultak a grindcore és brutal death felé. Könnyedebb pillanataikban is inkább idézik a 80-as évek végének sebességmániás Sepulturáját, mintsem a korábban bejáratott sablonokat, de nincs itt hiány kemény cammogásokból sem az összesen 28 perces játékidő alatt. Mindeközben nem kevesebb, mint 9 mérgező hulladékkal és fertővel teli szemeteszsákot erőltetnek le a nyelő csövünkön a megbánás és szánalom legcsekélyebb jele nélkül. Nem történt változás a felállásban sem, így külön meglepetés, hogy nincs nyoma a kissé erőltetett szólóknak, helyette időnként egészen kreatív módon feszülnek meg azok a bizonyos fémhúrok a gitárokon, a hangzás sem retró, sokkal mocskosabb és erőszakosabb, mint korábban bármikor. Igazán kedvenc dalt sem tudnék kiemelni, mert elejétől a végéig torkon ragadja az arra érdemes hallgatóságot, de azt azért muszáj megjegyeznem, hogy a lemez végére így is csökkent valamelyest az érdeklődésem. A Running Dead, World Collapse kettős például teljesen visszahozza a lemez végén azokat az elemeket, amiknek jót tett a mellőzése (ez nem is véletlen, ugyanis a debütálás két dalának újrahasznosításáról van szó), a záró Colossal Maelstrom sem új szerzeményazonban azt tette, mint a spanyol válogatott a portugálok ellen, pontot mentett…

Nuclear Thrasher by Can of worms – Nuclear thrasher
 

    Ha a zenekar ezt a dühödt tovább tudja vinni, farag még a dalokon és felfűti a reaktorokat, akkor biztosan megfülelem a folytatást, mert a nem túl kreatív borító ellenére igazán erős adrenalinbombát sikerült összekalapálniuk harmadik nekifutásra. Nincs szükségük a hosszabb dalokra, az erőltetett tekerésekre, amit a kiadvány második felében azért kapunk, pusztán szabadjára kell engedniük az agresszív énjüket és működni fog a dolog. Szerintem most találták meg azt, amiben kiteljesedhetnek, csak így tovább!