Cancel
Dark Reveries

(Szerzői kiadás • 2018)
oldboy
2018. június 26.
0
Pontszám
7
 

A Cancel a svájci Luzern városában székelő hardcore/metalcore banda. 2011-ben alakultak, majd néhány EP után 2015-ben kiadták első nagylemezüket, Circle címmel.
A folytatás pedig a múlt hónapban érkezett.
Játékidejét tekintve a Dark Reveries akár egy combosabb EP is lehetne, lévén csupán 27 perces. De mégis „egész estés” kiadványról van szó, és ugyebár anno a Reign in Blood is kb. ilyen hosszal hódított…
Bár sok közük nincs a Slayer-höz, az egyik dalban azért akad egy olyan riff, amiről Araya Mesterék jutottak eszembe.
A lemezborító mindenesetre nem szokványos!
Nekem kifejezetten tetszik ez a múltba révedő fotó!
A CD puritán, szövegkönyv helyett csak egy lap van, az egyik oldalán nyilván a borítóval, a másikon meg pár sor szöveggel, amiből kiderül, hogy egy igazi D.I.Y. csapatról beszélhetünk. Mindent maguk csinálnak, a produkciós fázisoktól kezdve az artworkön át a promócióig. Tehát egyenesen ők juttatták el hozzánk a saját kiadásban megjelent korongot, ami egyébként ingyenesen, azaz „name your price” opcióval letölthető bandcamp oldalukról.
Bár ritkán hallgatok HC-t, illetve metalcore-t, ez utóbbi stílust sokakkal ellentétben nem tartom ördögtől valónak. Mint az összes műfajban, abban is akadnak kiváló előadók, jók, közepesek, meg gyengék.
A Cancel szerintem a közepes és a jó között van valahol.

Ahogy berobban a Mind Burial, azzal a tipikus kóros vokállal, legyinthetnénk is, hogy íme, itt egy újabb tucatkór zenekar. Aztán 01:30-tól érkezik egy váltás, ami azt feltételezi, hogy ezek a srácok bizony értenek az atmoszférateremtéshez is.
Amiről a későbbiekben meg is győződhetünk!
Bizonyos témák és az énekes orgánuma miatt nekem többször beugrik a Blind Myself is, főleg Gergőék második lemeze, ami szerintem életművük legtüskésebb darabja.
De bizonyos hangulatos részek kicsit még a néhai Burst-öt is megidézik!
Olykor felüti a fejét egy kis minimál dallamos ének, ami leginkább a címadó, egyben záró Dark Reveries-ben a legszembetűnőbb. És a Poor Man’s Sermon-ben.
Gyakrabban is próbálkozhatnának vele, mert hamiskássága ellenére is működik.
Talán az őszinte mivolta miatt?
Valószínű!
Szinte az összes szerzeményben vannak tetszetős megoldások, a Death Cab-ben a gitárdíszítések már-már szólószerűek, a Poor Man’s Sermon pedig baromi feelinges!
A basszusgitár többszöri előtérbe kerülésének ugyancsak örülök!
A Freedom on a Cross riffjei pedig kedvenc Slayer lemezemet, a Diabolus in Musica-t juttatják eszembe!

A Cancel nem az agyontechnikázott, szétvirgázott metalcore-t csapatja, Egyszerű, HC domináns, lélekkel teli muzsikában utaznak.
Ez számomra igen szimpatikus!
A címadó nóta már-már slágeres, szóval van bennük potenciál!
Hét pontra mindenképp jók nálam!

Dark Reveries by CANCEL

Depeche Mode Depeche Mode
március 25.