Daylight Silence
Threshold of Time

(Red Cat Records • 2018)
oldboy
2018. június 26.
0
Pontszám
6.5
 
Olaszország fővárosában, tavaly alakult a Daylight Silence és szinte azonnal előrukkoltak bemutatkozó nagylemezükkel. A Threshold of Time 8 szerzeményt tartalmaz 40 percben. A threshold szó szerintem minden progger számára jól cseng, főleg ha az e néven futó brit bandára gondolunk.
A Daylight Silence-nek is van köze a progresszív metalhoz, hisz e stílus és a heavy metal keverékét próbálják játszani a titokzatos urak.
Művészneveken futnak a tagok, ráadásul valami homályos sci-fis/disztopikus koncepció köré kerekítették a lemezt.
Ergo elképzelhető, hogy koncept albummal van dolgunk.

A csapat logója és a borító elég tetszetős.
Maga a zene viszont minőségi mivolta ellenére sem túl meggyőző.

A kezdő Power of Speech még az erősebb tételek közé sorolható, a csordavokál a gyengém, itt is színesíti/kiegészíti Von Braun gróf énekét. Aki nem rossz hang, de nem is kiemelkedő. Leginkább átlagos. Mondjuk le sem tagadhatná, hogy olasz, mert tipikus akcentussal ejti az angol szavakat.
Vagy csak szimplán pösze…
A Dreaming of Freedom-ba azért sikerül emlékezetes melódiákat biggyesztenie.
Viszonylag fogós refrénnel rendelkezik a dal és a hangszeresek is kitesznek magukért.
Rövid basszuskiállásokat is hallhatunk, a gitárosok pedig ízes szólókat prezentálnak.
E téren amúgy rendben van a lemez, kapunk váltott és ikerszólókat, ügyes díszítéseket, atmoszférikus pengetéseket.
Hangulatosan indul a Live As One, az építkezését tekintve hajaz a korai Queensryche-ra, csak hát ugye kevésbé kreatív. Mind a zene, mind az ének.


Az első három nóta 5 percnél hosszabb, míg azt ezt követők épphogy rövidebbek 5 percnél, ergo átlag 5 perces dalokat pakoltak a lemezre.
Én a helyükben bátrabban kísérleteztem volna a játékidővel is.
Kíváncsi volnék, mit tudnának kihozni egy 3, vagy épp egy 7-8 perces szerzeményből!
Mert így az utolsó négy szám például szinte másodpercre pontosan ugyanolyan hosszú.
A Falling to the Ground is jól kezdődik, aztán később beszürkül.
Kár érte!
A Making Up My Mind hallatán újból megállapítom, hogy értenek a fickók a dalkezdéshez. Meg azt, hogy a Daylight Silence a „szegény ember Queensryche-ja”…
Mert a nóta lüktetése, a szólók, meg a hangulat is hajaz az amcsik korai, de inkább középkorszakára, csak gyengébb kivitelben.
A Someone I Know refrénje mondjuk fogós.
De ide a rozsdás bökőt, hogy Geoff Tate fénykorában, de talán még most is mágikusabban énekelné el!
A lírai Sleep is simán élvezhető, de végig ott motoszkál bennem, hogy lehetne jobb is…



Zárásként a címadó tétel nyomatékosítja a verdiktet, miszerint itt egy első lemezes olasz brigád, akik képzett zenészek, még hangulatot is tudnak teremteni, de még hiányzik zenéjükből az a bizonyos plusz, ami kiváltaná a „váááóóó, ez igen!” érzést.
Hogy idővel ezt meglelik-e, az a jövő zenéje!

Mindenesetre aki szereti a minőségi, de nem túl izgalmas progos zenéket, az tegyen velük egy próbát!



Depeche Mode Depeche Mode
március 25.