Heir
Au peuple de l'abîme

(LADLO Productions • 2017)
oldboy
2018. július 2.
0
Pontszám
7
2015-ben, Toulouse városában alakult a Heir nevű black/sludge metal horda.
Egy évre rá kiadtak egy EP-t és egy split-et.
Ez utóbbit az In Cauda Venenum és Spectrale zenekarokkal közösen.
Tavaly októberben pedig megjelentették bemutatkozó nagylemezüket, Au peuple de l’abîme címmel, a Les Acteurs de l’Ombre Productions, azaz a LADLO égisze alatt.
A cím abból a szempontból árulkodó, hogy valószínűvé teszi az anyanyelv használatát.
És valóban, öt francia nyelvű opusz található a 40 perces korongon.
Az igényes digipack formátumú CD-n tehát átlagosan 8 perces szerzemények hallhatók.
Az ember azt feltételezné, hogy egy-egy ilyen játékidővel bíró nóta biztos el van látva introval, meg levezető/záró résszel.

Nos, a kezdő Au siècle des siècles rögtön rácáfol erre, ugyanis in medias res belecsapnak a húrokba azzal a sodró lendületű feketefém gitártémával, gyors dobjátékkal.
Nem kell sokat várni a vokálra sem, ami szintén stílushű és illik a zenei alaphoz.
02:30-nál viszont érkezik egy tempó-és témaváltás, ami előre vetíti, hogy kb. mit várhatunk az album egészétől.
Gyors blackes aprításokat és atmoszférikus, sludge, de szerintem inkább post metalos elszállásokat, torzítatlan gitárpengetéseket.
Vagyis nem találtak fel semmi újat a franciák, viszont elég ügyesen alkalmazzák a paneleket.
A nyitó nóta vége felé hallható kb. két perc minőségi, roppant hangulatos lassulás/témázgatás. Amik jól mutatnának egy Neurosis, vagy Isis lemezen is.
A gitárosok legalább annyira jeleskednek a gyors, black metalos, maszatolós riffelésekben, mint a tiszta, szép, akusztikus akkordbontásokban.
A dobos szintén képes kétlábgépes, blastbeates játékra, illetve lassú, leheletfinom ütésekre is.
A különböző tempók és hangulatok váltakozására épül az összes nóta.
Súlyos, nyomasztó részek folynak át felemelő, megnyugtató harmóniákba.
Nem teljesen egysíkú a vokál sem, bár e területen el tudnék viselni még színeket, árnyalatokat!
Igen, köztük lenne a tiszta/dallamos ének is!
Mert most még maximum narráció váltja/oldja fel néha az extrémkedéseket.
Szerencsére nincs túlságosan előre keverve az emberi hang, inkább L.H torka is instrumentumként funkcionál. Többnyire beleolvad az összképbe.
Nyilván a halk, hangulatos témák alól könnyebben, egyértelműbben „kitüremkedik”, még úgy is, hogy a lazább zenei momentumokhoz általában visszafogottabb, narrációba hajló vokál társul.


A hangzás abszolút passzol a muzsikához, koszos, kissé száraz, de mindenképp természetes. Ide el sem tudnék képzelni egy steril, polírozott soundot!
A játékidőt szintén eltalálták, hisz alapvetően ez egy igen súlyos hallgatnivaló, de a 40 perc még tűréshatáron belül van.
Egységesen magas színvonalúak a dalok, talán a legtöbb emlékezetes momentumot a L’Âme des foules tartalmazza.
Mind a black, mind a sludge/post metal stílusra jellemző a repetitív hozzáállás, bizonyos témák a Heir szerzeményeiben is hosszasan ismétlődnek.
Mégsem mondható monotonnak az általuk prezentált muzsika!

Igaz, ritkán hallgatok efféle zenéket (ha igen, akkor inkább olyanokat, amelyekben a tiszta/dallamos ének is legalább annyira domináns, mint az extrém vokál) az Au peuple de l’abîme szerintem egy nagyon korrekt debütálás!

Aztán meglátjuk/halljuk, hogy mit hoz majd a folytatás…



Depeche Mode Depeche Mode
március 25.