Bloodgod
Catharsis (EP)

(szerzői • 2017)
farrrkas
2018. július 2.
0
Pontszám
5

A fantáziátlan nevű (hogy mást ne mondjak) holland Bloodgod tavaly jelentkezett második EP-jével, amelynek CD-je nálam landolt. Remélem, a közeljövőben nem terveznek újabb kiadványt, mert az ötszámos Catharsis alapján akár „A semmitmondók” nevet is magukra vehetnék.

Egy olyan death metal(nak is csak jobb híján nevezhető) hármasfogatról van szó, akik pusztán a móka kedvéért muzsikálnak, nem azért mert közvetítetni akarnának bármit is – pláne nem hangulatot – vagy mert tele lennének ötletekkel. Ez aztán hallatszik is rendesen ezen a 18 perc körüli kiadványon. A groove-okból, melodikusabb részekből, néhol thrashes tika-tikából, de amúgy középtempós, kétlábdob kísérte riffelésből álló számok a középszerűség vonalán tengődnek lélektelenül.

A steril hangzástól élettelenné válik a lemez, és még inkább kihangsúlyozza a harmadrangú témákat. A bőgő jól hallatszik, és ezzel el is mondtam az összes erényét. A dob lehetne programozott is, mert az emberi lendület nem hallható rajta, az ének pedig nem oszt, nem szoroz, a szokványos hörgés és némi magasabb fekvésű extrém vokál hallható. Az egyetlen gitártéma, amelyet jónak neveznék a negyedik szerzeményben található, és abban még egy pofás szóló is felbukkan. Ezen kívül nem érdemes sokat várni a triótól. 

Catharsis by Bloodgod

A szövegek szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy még véletlenül se lehessen valami koncepciót, összekötő szálat találni az öt dal között. Az első dalt a Trónok harca ihlette, a címadó a mosh pitről, a pogóról, a wall of death-ről, meg ehhez hasonló koncerttapasztalatokról szól, a harmadik dal pedig arról, hogy a festék hogyan védi meg a fémet a rozsdától (nem, nem metaforikusan!). Az olyan sorok, mint a „This is not metalcore, this is metalcare.” egyértelművé teszik, hogy eszük ágában sincs hangulatot felépíteni. A negyedik dal már jóval komolyabb témát boncol, valamilyen középkori tűzesetről hollandul, az utolsó pedig jellegtelen vallásellenes klisé. Hihetetlen, hogy még mindig van banda, amelyik beírja idézetként a szövegkönyvébe, hogy a vallás nevében több embert gyilkoltak meg a világon, mint bármilyen más okból kifolyólag, mintha ezzel a lerágott közhellyel feltalálták volna a spanyolviaszt. Borzasztóan fárasztó, ha valaki ennyire ötlettelen, és mégis albumot ad ki.
 

A kreativitásuk nagyobbik részét minden bizonnyal abba az óriási ötletbe ölték bele, hogy minden elhangzó „blood” szót pirossal jelöljenek az egyébként fehérrel szedett dalszövegekben. Ehhez jön a nevetségesen gyenge borító, és ennél többet nem is érdemes elmondani.

Szigorú vagyok a Bloodgoddal, de mindenképpen különbséget kell tenni a hallgatható és a felejthető kiadványok között. A Catharsis egyértelműen az utóbbi halmazt gyarapítja.

Depeche Mode Depeche Mode
március 25.