Biztos azért siettek ennyire, mert nem akartak kifutni az időből… 😀
Mivel anno én írtam a 2016-os bemutatkozásukról is, így kíváncsi voltam, hogy lesz-e, és ha igen, akkor mely téren változás.
Nos, akadnak változások a debüthöz képest, amiket kb. én is úgy tudnék megfogalmazni, mint ahogy a CD-hez mellékelt infólapon olvasható. Vagyis, a Running Out of Time egy kreatívabb, érettebb csapatot mutat.
A kreativitás abban is megmutatkozik, hogy színesebb, változatosabb a friss korong elődjéhez képest. Azon a középtempós nóták domináltak.
Ezúttal viszont bátrabban kísérleteznek a sebességgel és a hangulatokkal is!
Bár ezen is akadnak jócskán középtempók, de több lassú, vagy épp gyors tétel, dalrészlet is hallható. Ennek megfelelően a számok hangulata is változatosabb. Akár még 1-1 nótán belül is vannak váltások.
Az, hogy mennyire lett érettebb a társaság, már nehezebben ítélhető meg, hisz rutinos zenészek alkották a bandát a kezdetek óta. Talán az összeszokottság jeleit jobban észre lehet venni a Running Out of Time-on, de ez teljesen érthető.
Szerencsére a hangzás terén is történt erőlelépés, bár még a mostaninál is lehetne vastagabban, erőteljesebben megszólaló a lemez!
Mondjuk így is bőven élvezhető!
Stílszerűen óraketyegéssel indít a címadó szerzemény, aztán az első lemezről ismerős hard rockos/heavy metalos dallá növi ki magát.
Továbbra is érződik, hogy példaképeik stílusában szeretnek alkotni az olaszok.
Azaz Gotthard, Dio, Whitesnake, Jorn fanok nem fognak csalódni a Running Out of Time-ban!
Matt Bernardi reszelős, férfias orgánuma ezúttal is jól érvényesül, Stefano Galleano és Andrea Raffaele gitárosok újfent jeleskednek riffek és szólók terén, a ritmusszekció ugyancsak szépen teszi a dolgát. Steve Vawamas basszusfutamai aranyat érnek, Alessio Spallarossa pedig a több gyors nóta/rész miatt gyakrabban lép rá a duplázóra, még ha nem is annyiszor, mint prog. death metalos anyazenekarában, a Sadist-ban.
A Legacy pl. a gyorsabb tételek sorát erősíti, a refrénje pedig nagyon emlékezetes!
Az In the Name of Freedom atmoszférikus kezdése gyönyörű, az intróban a pánsíp, vagy az azt imitáló szintetizátor kényezteti hallójáratainkat, de metalban ritkán hallott ütőhangszereket is megszólaltat Alessio.
Aztán igazi epikus hard rock nóta kerekedik ki belőle, egyben ez a lemez leghosszabb tétele.
Ha már dal-és lemezhossz, akkor abban mindenképp megmutatkozik az érettebb hozzáállás, hogy jóval rövidebb lett ez az album, mint amilyen a bemutatkozó volt.
Azt, a maga 68 percével én is túl hosszúnak tartottam, sokkal egészségesebb a Running Out of Time 55 perce!
Persze még ezen is lehetne egy picit nyesni, de az irány jó! 🙂
Főleg, hogy mindig is szerettem ezt a fajta hard’n’heavy muzsikát.
Több nóta, melódia, zakatoló riff ezúttal is a Dio és Tony Martin korszakos Black Sabbath-ot juttatja eszembe, a záró tétel pedig még címében is megidézi a Dio-korszakot.
Bár „and” helyett „or” van a dalban…
Ahogy Matt az első felében énekel a zongorakíséretre az heveny libabőr kategória!
Úgy érzem nincs értelme kielemezni az összes szerzeményt, akinek tetszett az első lemez, ez is fog.
Aki még nem ismeri őket, az pedig meghallgathatja ezt az albumot is a bandcampen.
De hogy még keresgélni se kelljen, itt van, ni:
Running out of Time by RUXT
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.